nlc.hu
Család
Fagylalttal etette a csecsemőt az anyós

„Anyósom olyat tett a 10 hetes babámmal, hogy nem tudok megbocsátani neki”

A kommentelők szerint az anyós akciója után egyáltalán nem túlzás, ha a gyerek anyja átmenetileg meg akarja szakítani vele a kapcsolatot.

Akinek nincs gyereke, az is többé-kevésbé tudja, hogy a kisbabák eleinte nem kaphatnak szilárd ételeket, csak anyatejet vagy tápszert. A csecsemők hozzátáplálása általában 5-7 hónapos korban kezdődik, és vannak arra utaló jelek, hogy a baba már igényli a szilárd ennivalót. Egy nő anyósa viszont teljesen figyelmen kívül hagyta a hozzátáplálásra vonatkozó szabályt, ami mélységesen felháborította az anyát.

A nő a Redditen fejtette ki az esetet, amely után úgy érzi, nem tud megbocsátani az anyósának. És hogy mi történt?

Az anyós fagylalttal etette meg menye 10 hetes csecsemőjét.

Az utolsó csepp a pohárban

„Az anyósom sosem kedvelt igazán. Vannak időszakok, amikor jól megvagyunk egymással, de aztán újra megpróbálja irányítani a férjemet és a fontos döntéseinket – magyarázta a nő. – Mindig ezt csinálta, irányítani próbálja a férjemet, az észrevételeimet vagy tanácsaimat pedig úgy állítja be, mintha rosszak lennének, vagy nem tudnám, mit mondok/teszek.”

A nő elmondása szerint az anyósával való viszonya annyira problémás volt, hogy még az anyós édesanyja is szólt a lányának, hogy legyen kedves a menyével. Az anyós ráadásul kicsit sem sértő módon, inkubátornak nevezte a menyét a váradóssága alatt, és sosem kérdezte meg, ő hogy van, csak a babáról érdeklődött. És állítólag már a szülés előtt is azon pörgött, hogy fagyit vagy cukros habot fog adni a babának. Nem tudni, miért készült ilyesmire, de a nő és a férje többször nemet mondtak neki.

Maszatos kisbaba eszik

(Fotó: Unsplash)

„Tegnap hátat fordított nekem, és fagyit adott a kéthónapos gyerekemnek. Feltételezem, hogy csak az ujja hegyén volt egy falat. Tudom, hogy megtörtént, mert később a férjemnek azt mondta, hogy megtette” – idézte fel a nő a részleteket.

Rosszul lett a gyerek

Az anya beszámolója szerint a csecsemő egész éjjel nyöszörgött és pukizott, aztán kétszer hányt másnap reggel, továbbá kiütése is volt. Szerencsére a második vécézés után minden elmúlt, de a nő szerint a fagyi okozta a tüneteket. És hiába van már jól a kislánya, úgy érzi, nem tud megbocsátani az anyósának, mert a gyerek még túl pici, ők pedig aggódnak az allergia miatt, és szeretnének ott lenni, amikor egy-egy új ételt megkóstoltatnak vele, persze csak ha elég nagy lesz már.

„A férjem azt mondta, majd ő megoldja, de szükségem van távolságra az anyósomtól, és nem akarom, hogy a lányunk körül legyen. Rosszul teszem, ha ideiglenesen megszakítom vele a kapcsolatot?” – tette fel végül a netes közösségnek a kérdését az édesanya.

A netezők szerint visszafogottan reagált az anya

A kommentelők túlnyomó többsége szerint teljesen jogos volt az anya felháborodása, sőt, egyesek még visszafogottnak is érezték a reakcióját. „Ha az én gyerekem lett volna, egy •••-nak neveztem volna a szemébe mondva, hogy merészelte azt feltételezni, hogy ez rendben van” – fakadt ki egy hozzászóló. Más azt írta, hogy ezek után a nő sosem hagyhatja kettesben a gyerekkel az anyósát, mert bebizonyította, hogy alkalmatlan.

„Azután, hogy éveken át bántott téged, most a babádat bántja. Nagyon alulreagálod a helyzetet. Én megszakítanám vele a kapcsolatot, amíg nem jelzi, hogy megbánta a tettét” – szólt egy redditező tanácsa.

Ha van bármilyen pozitív hozadéka az anyós fagyis akciójának, akkor az az lehet, hogy a kommentelők szerint a baba tünetei arra utalhatnak, hogy ételallergiája- vagy érzékenysége lehet. A nő ennek hatására konzultált a gyerekorvossal, mert úgy tűnik, hogy a kislány nem tolerálja a tejtermékeket, és át kellene állniuk szójaalapú tápszerre.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top