Nem tehetek róla, időről-időre elérzékenyülök, amikor azt látom, hogy a fiam a nagy melegben megosztja a szívószálas üdítőjét a legjobb barátjával, vagy amikor kerek-perec kijelenti a mákos patkó szisztematikus befalása közben, hogy a kifli fele bizony az enyém; mert nekem tette félre. Hiába, na, alig múlt három éves, és az élete egyelőre még gyakrabban forog az én és az enyém körül, mint az osztozkodás körül. Persze, hogy egy szempillantás alatt megolvad az anyai szívem, ha egy rövid időre háttérbe szorul az egója és hirtelen önzetlenné válik. Talán pontosan ezért az sem csoda, hogy a következő – mindössze 51 másodperces – videót konkrétan végigbőgtem.
És nem azért, mert mióta szültem, akármitől elbőgöm magam, amiben gyerekeket látok. Nem. Hanem azért, mert ez a kis felvétel, aminek keletkezési körülményeiről gyakorlatilag semmit sem tudok, azt leszámítva, hogy most június 5-én egy bizonyos Jeanne K töltötte fel a Facebookra, gyakorlatilag tökéletesen összefoglalta nekem, hogy mit jelent testvérnek lenni. A vetekedéstől, a lelkiismeretfurdalás-érzésen át az osztozásig, és akkor a mindenért kárpótoló közös örömről még nem is beszéltem. Csodás 51 másodperc az egész, és ebbe a rövidke időbe ez a megannyi gigantikus érzelem maradéktalanul belefért.
Senki ne próbálja ki otthon
Bár a felvétel készítésének körülményeiről semmit nem árul el Jeanne K, aki a videót a Facebookra töltötte, a felvételhez érkező kommentekből annyi mindenképp kiderül, hogy a többség nem ért egyet azzal, hogy a szülők ily módon kísérletezzenek a saját gyerekeiken:
Nagyon szép videó, de kérlek, senki se próbálja meg leismételni otthon. A gyerekek nem fogják érteni, hogy csak a videó kedvéért lettek megkülönböztetve. Azt fogják hinni, hogy egyiküket jobban szeretik, mint a másikat.
Persze, a hozzászólók közül nem mindenki volt ennyire szigorú: akadtak, akik – hozzám hasonlóan – a testvéri kapcsolatok csodálatos összetettségét látták meg a felvételben és olyanok is voltak, akik azt kívánták: „Bárcsak a felnőttek példát vennének ezekről a gyerekekről.” És, hát mit is mondhatnék… szerintem már attól is kicsit szebb hely lenne a világ, ha mindannyian csak fele ennyire igyekeznénk azon, hogy boldoggá tegyük a számunkra fontos embereket.
