nlc.hu
Család
90 ezer forintos rokkantsági ellátásból kellene megélnie Zsoltnak és két lányának

90 ezer forintos rokkantsági ellátásból kellene megélnie Zsoltnak és két lányának

Reménytelen helyzetbe került a családapa.

Elvesztette az állam elleni pert a magyar gyermekkórházak egykori jótevője, Orosvári Zsolt, aki a számára megítélt, méltánytalanul alacsony rokkantsági ellátás miatt perelte be a magyar államot – írja a Népszava. A férfi évekkel ezelőtt saját kezdeményezésére, civil felajánlásokból összegyűjtött csaknem 5 millió forintból több mint 300 ágyat vásárolt és osztott szét az ország 30 gyerekkórházának, sőt megszervezte, hogy több egészségügyi intézmény klímát is kaphasson.

Orosvári az állam szerint 50 százalékos rokkant, de a betegsége miatt már nem lesz munkaképes. 90 ezer forintos ellátásban részesül, két kiskorú gyermeke van. 

A tárgyaláson elmondta, hogy súlyosbodott a betegsége, de a leépült egészségügyi ellátórendszerben nem jut megfelelő kezelésekhez, a vizsgálatokat magánúton kell elintéznie, közben egyedül maradt két kisgyerekkel is, így mostanra minden tartaléka elfogyott.

A Veszprémi Törvényszék azonban elutasította a rokkantsággal élő Orosvári Zsolt keresetét, így nem küldik tovább azt az Alkotmánybíróságnak.

Kiemelt fotó forrása: RTL / RTL Híradó – videó (2019.08.04.-i adás)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top