Aktuális

45 centi széles kozmetikai széken kell aludniuk az anyukáknak a Debreceni Gyerekklinikán

Ott, ahol elutasították az Ágyat az anyukáknak összecsukható ajándék ágyait.

Korábban többször is írtunk már az Ágyat az anyukáknak nevű jótékonysági akció viszontagságos történetéről. Eredetileg egy Orosvári Zsolt nevű édesapa kezdeményezésére adományoztak országszerte több kórháznak összehajtható ágyakat, hogy a beteg gyerekük mellett maradó szülőknek ne a földön fekve vagy széken ülve kelljen aludniuk.

Igen ám, de a Heim Pál Kórház és a Debreceni Gyermekklinika nem kért a jótékonykodásból: elutasították a felajánlott ágyakat, hivatalosan azért, mert az ágyak balesetveszélyesek. „Az ágyak méretük miatt nem férnek el, és akadályozzák a beteg gyermekek megközelítését, illetve ellátását, szerkezetük miatt sérülés- és botlásveszélyt jelenthetnek az ellátó személyzet és a gyermekek számára, emellett nehezítik a kórtermek takarítását” – mondta Fekete Ferenc, a Heim Pál kórház igazgatója.

Országszerte több mint 30 kórház, illetve gyermekosztály használja az Orosvári Zsolték által leszállított ágyakat. Az elutasított ágyak is egy másik kórházhoz kerültek. Mindeközben a Debreceni Gyermekklinikán egy 45 centiméter széles, eredeti funkciója miatt külön ülő-, láb- és hátrészből álló kozmetikai széket ajánlanak fel a szülőknek alternatívaként – írja a hvg.hu.

Erről egy felháborodott édesanya számolt be az interneten, aki végül inkább a földön aludt, az „ágyat” ugyanis alkalmatlannak találta az alvásra. Elmondása szerint először megpróbálta kitömködni a réseket, de így is nagyon megfájdult a dereka, annyira kényelmetlen volt a szék. A bejegyzés alatt több hozzászóló is hasonló élményekről számolt be. Egyikük párhetes csecsemője mellett a még be nem gyógyult császármetszéssebével kényszerült a kozmetikai széken aludni, de végül ő is inkább a földet választotta.

A Facebookon az intézmény egyik dolgozójának bejegyzése alatt is elszabadultak az indulatok: a gyermekhaematológiai osztályon dolgozó Szegedi István „agresszív adományozónak” nevezte Orosvári Zsoltot, amiért szerinte meg sem kérdezte, hogy a kórház akarja-e egyáltalán az ágyakat.

A bejegyzés alatt egy másik orvos azzal érvelt, hogy az ágyakat azért nem használhatják, mert az egészségügyi intézményekben a betegellátás során csak „a higiénés követelményeknek megfelelő orvostechnikai eszköznek minősülő” eszközök használhatók, valamint ha el is férne a kórteremben az ágy, akkor sem tudnák azt használat után megfelelően fertőtleníteni. Ez az érvelés a hvg.hu szerint azért sántít, mert az összecsukható ágy egy hálózsáknyi helyen is tárolható, ráadásul a típust részben pont a fertőtleníthetőség miatt egészségügyi szakemberek, köztük gyermekorvosok és kórházi dolgozók bevonásával választották ki.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top