Egészség

Ez lett a sorsuk a Heim Pál-kórház által elutasított adományágyaknak

Az intézmény balesetveszélyre hivatkozva nem adta oda az anyáknak a két hónapja kapott ágyakat. Most jobb helyre kerültek.

Idén januárban 20 összecsukható ágyat kapott az „Ágyat az anyukáknak” akciót elindító Orosvári Zsolt közreműködésével a budapesti Heim Pál Gyermekkórház.

A beteg gyerekük mellett maradó anyáknak mégis a földön vagy széken kellett aludniuk, mert a tábori ágyak a kórház raktárában porosodtak.

Az intézmény később azzal indokolta mindezt, hogy az ágyak balesetveszélyesek, akadályozzák a gyerekek megközelítését és ellátását, valamint megnehezítik a kórtermek takarítását. (Miközben az ország több mint 30 másik kórházában nagy sikerrel használják az ágyakat.)

A Hvg.hu most arról számolt be, hogy a Heim Pál-kórházban kihasználatlanul álló ágyak legalább jó helyre kerültek: átszállították őket a Szent László-kórház gyermekosztályaira.

Ez egyébként már a második szállítmány, amelyet az alapítvány a Szent László-kórháznak adományoz. Korábban az intézmény gyermekinfektológiai osztálya kapott 20 darab ágyat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top