nlc.hu
Család
Intelligencia ismérvei

Intelligens ember vagy? Akkor is kiderül, ha meg sem szólalsz

Az intelligencia nem csak szavakban nyilvánulhat meg.

Egy ember intelligencia szintjét elsősorban verbális megnyilvánulásai igazolják. Szavaink, kérdéseink, ötleteink mind támpontot adnak szellemi képességeink megítéléséhez a többiek szemében. A Blikk azonban olyan jeleket gyűjtött össze, amelyek beszéd nélkül is elárulják, hogy bölcs emberrel hozott össze a szerencsénk.

Érdeklődő attitűd

Még egy intelligens ember sem tudhat mindent: tanulni mindig-mindenkitől lehet és érdemes is. Az okos emberek jellemző tevékenysége olvasni és tanulni. Fontos, hogy képesek belátni ismereteik korlátos voltát és örömmel pótolják is műveltségük hiányosságait.

Intelligens ember vagy? Akkor is kiderül, ha meg sem szólalsz

Súlya van a szavának

Egy okos ember ritkán szólal meg szükségtelenül. Kevésbé okos emberek esetében jellemző, hogy bizonytalanságuk elrejtésére használják hangjukat. Okos ember akkor beszél, ha az lényegi tartalommal gazdagítja a társalgást.

Értő figyelem

Ha beszélgetőpartnerünk figyelmesen végighallgat minket, azzal azt sugallja, hogy érdeklődik álláspontunk, gondolataink iránt. Ez pedig a fejlett érzelmi intelligencia jele.

Nyugalom

Problémás helyzetekben sokan gyakran hangerővel próbálnak felülkerekedni vitapartnerükön. Nem így az intelligens emberek, akik tudják, hogy ez az energia pazarló stratégia, emellett visszatetsző is. A stresszhelyzetben mutatott higgadt, barátságos viselkedés az intelligencia jele.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top