nlc.hu
Család
Nagymamája emlékének adózva úszta át a Balatont Járai Máté

Nagymamája emlékének adózva úszta át a Balatont Járai Máté

A színész évek óta fontolgatta, hogy átússza a Balatont, amelyre idén, mindössze három alkalomnyi felkészülés után kerített sort.

Elképesztő teljesítményt nyújtva úszta át a Balatont Járai Máté, akinek saját elmondása szerint nem az úszás az erőssége.

„A Balaton nekem régebbi szerelem, a szántódi Járai-nagyi miatt a balatoni nyarak nekem örök emlékek. 2019-ben mikor ő elment megfogadtam, hogy átúszom a Balatont. Aztán minden évben néztem, hogy huh, épp most van az átúszás, lemaradtam. Idén viszont úgy voltam vele, hogy nincs mire várni, megcsinálom” – mondta a Sláger FM-en a színész, aki nem nyújtotta hosszúra a felkészülést.

Fotó: Trenka Attila/ Fotocentral

Fotó: Trenka Attila/ Fotocentral

„Összesen háromszor úsztam előtte. Egyszer másfél órát a Balatonban, egyszer egy szálloda wellness részlegén, egyszer pedig egy szentendrei gym medencéjében két órát. Jó az állóképességem és a monotonitás-tűrésem és bár az úszás nem az erősségem, nagyon kitartó vagyok. Futottam már félmaratont, de ez más volt” – árulta el Járai Máté, aki számára az első 500 méter volt a legnehezebb.

500 méter után azt mondtam magamban, hogy ezt még tízszer kell megtenni, hogy fogom bírni? Aztán elkezdtem szöveget mondani és minden karcsapással emlékezni a nagyira, a balatoni nyarakra. Meglódultam, mentem tovább, szövegeztem, énekeltem. Mivel este előadásom volt, tudtam, hogy nem várhatok. Nagyon akartam, nagyon láttam magam előtt, hogy megcsinálom

– mondta a színész, akiért húga és felesége, Kíra is szurkolt.

„Fantasztikus volt az egész, a szervezés, a hangulata és az, hogy a húgom végig ott evezett – igaz másik részen, de áthúzta a Balatont – mellettem. Amikor pedig mosolyogva kijöttem a vízből Kíra várt és gratulált. Őt is annyira magával ragadta az egész hangulata, hogy azt mondta, lehet, hogy jövőre elindul” – vallotta be Pordán Petrának Járai Máté. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top