Néha a nagyszülők akár jó szándékú megjegyzései olyan környezetet teremthetnek, amelyben az unokák kényelmetlenül érzik magukat – mondta Ann-Louise Lockhart gyermekpszichológus a HuffPostnak. Éppen ezért fontos, hogy jobban odafigyeljenek arra, hogyan kommunikálnak az unokákkal. „Nehéz lehet változtatni azon, ahogyan beszélünk, de fontos, hogy tudatosan bánjunk a szavakkal, és tudjuk, hogy a szavak milyen nagy hatással lehetnek arra, ahogyan az unokáink gondolkodnak és éreznek magukról és a nagyszülőkről” – mondta Lockhart. A gyermekpszichológus és Andrea Dom pszichoterapeuta válogatták össze azt a hat mondatot, amit itt az ideje, hogy elfelejtsenek a nagyszülők örökre.
1. „Ne mondd el a szüleidnek!”
Lehet, hogy a nagyi az unokáknak a szülők háta mögött egy (vagy két) extra sütit csempészik, vagy hagyja, hogy a lefekvési időn túl is fennmaradjanak, és azt suttogja nekik: „Ez a mi kis titkunk lesz.” Bármikor, amikor egy nagyszülő arra bátorítja az unokákat, hogy titkoljanak el valamit a szüleik elől, az káros lehet. „Aláássa a szülői tekintélyt, aminek hosszú távú következményei lehetnek – mondta Lockhart. – Ráadásul azt modellezi a gyerekek számára, hogy olyan helyzetekbe kerülhetnek, ahol az az érdekük, hogy ne szóljanak a szüleiknek. Ez különösen veszélyes lehet.”
2. „Olyan nagyra nőttél! Felszedtél pár kilót?”
A gyerek testére vagy súlyára vonatkozó megjegyzések tiltólistára kell kerüljenek Lockhart szerint, mivel hozzájárulhatnak a testkép- és önértékelési problémákhoz. „Felelős felnőttként kötelességünk támogatni és bátorítani a gyerekeket, hogy magabiztosak legyenek a saját bőrükben – mondta. – Kerüljük az olyan megjegyzéseket, amelyek árthatnak az önértékelésüknek és bizonytalansághoz vezethetnek. A praxisomban folyamatosan hallom ezt a kisgyerekektől a felnőttekig. A nagyszülők ilyen durva megjegyzéseire emlékeznek, és újra és újra lejátsszák magukban ezeket.”
„A fizikai megjelenésre vonatkozó megjegyzésekkel vagy másokkal való összehasonlításokkal az a probléma, hogy a belső tulajdonságok helyett a külső jegyek fontosságára helyezik a hangsúlyt” – tette hozzá Dom.
3. „Hű, te többet ettél, mint én!”
Az unokák evésével kapcsolatos megjegyzéseket is – például „Olyan gyorsan eszel”, „Úgy látom, nem nyúltál semmihez a tányérodon” – jobb, ha megtartja magának a nagyszülő. „Az ételekről és az éhségjelzésekről való tanulás fontos fejlődési lépés gyermekkorban – mondta Dorn. – A »jó« és »rossz« étkezési szokásokra vonatkozó megjegyzések befolyásolhatják a gyermekeket abban, hogy étkezési viselkedésüket egy másik személy megjegyzésére vagy nézőpontjára reagálva alakítsák át, ahelyett, hogy a testük által küldött jeleket követnék. A szégyen vagy a zavarodottság érzését is kiválthatják abban a pillanatban vagy akár a későbbiekben.”
Képünk illusztráció (Forrás: Getty Images)
4. „El vagy kényeztetve”
Amikor a nagyszülő azt látja, hogy a szülinapi zsúron vagy karácsonykor az unoka hálátlanul viselkedik, miközben kibontja az ajándékhegyet, vagy dührohamot kap, mert nem kapta meg, amit akart, hajlamos lehet megjegyzést tenni arra, hogy mennyire elkényeztetett ez a gyerek. Ha ez a fajta viselkedés következetesen történik, akkor valószínűleg kevésbé a gyereknek, mint inkább a szülői nevelésnek van köze hozzá.
Lockhart szerint, „Ha a gyerekek hálátlanul viselkednek, akkor ez egy olyan viselkedés lehet, amit megtanultak, vagy amit példaként láttak maguk előtt, talán még a szüleik is megerősítették ebben őket. Tehát mindenért a gyerekeket hibáztatni nem igazságos. Beszélj a szülőkkel, de az ítélkezést tartsd meg magadnak.”
5. „Jobb, ha idejössz, és megölelsz!”
Természetes, hogy a nagyszülő így szeretne kapcsolatot teremteni az unokákkal. Sok gyerek azonban nem biztos, hogy kényelmesen érzi magát, ha parancsra kell ölelést vagy puszit adnia. „Bár ez a mondat valószínűleg tele van szeretettel és teljesen normális vágyakozással, hogy építsük a kapcsolatot a gyermekkel, ugyanakkor akaratlanul is elveheti a gyermek autonómiához való jogát, és nyomást gyakorolhat rá, hogy feladja és megkérdőjelezze a teste határait – mondta Dorn. – Ez zavaros üzeneteket küldhet a beleegyezésről.”
Annak érdekében, hogy a nagyszülő tiszteletben tartsa az unokák határait, inkább egy kérdéssel érdemes közelíteni a gyerekek felé: „Szívesen megölelnélek. Rendben van?” De ha azt mondják, hogy „nem”, el kell fogadni a válaszukat sértődés nélkül.
6. „A szüleid tévednek”
A szülői stílusok és a nevelési stratégiák idővel változnak. Lehet, hogy a nagyszülők idejében még másképp kellett nevelni a gyerekeket, mint ahogyan a felnőtt gyerekeik most nevelik a saját gyerekeiket.
„A nagyszülők egy másik korban nőttek fel, más szokásokkal és normákkal, és természetes, hogy a különbségeket kommentálni akarják – mondta Lockhart. – Alapvetően semmi rossz nincs abban, ha rámutatunk a különbségekre, de nagyon könnyen előfordulhat, hogy ezek a megjegyzések megszégyenítőnek tűnnek. A megszégyenítés alatt azt értem, hogy kijelentjük, hogy az egyik út helyes volt, a másik pedig helytelen, és hogy valami baj van az unokával vagy a szüleivel.”
Általánosságban elmondható, hogy a legjobb, ha ezeket a megjegyzéseket nem mondja ki a nagyszülő, kivéve, ha „olyan problémákat lát, amelyek károsak lehetnek a gyermek számára. Még ebben az esetben is a legjobb, ha az unoka helyett a szülőkhöz fordulunk az aggodalmakkal” – tette hozzá a szakember. Nem jó ötlet megosztani az ilyen jellegű ítéleteket vagy negatív megjegyzéseket a felnőtt gyerek szülői döntéseiről az unokákkal, mondta. „Ha a nagyszülőknek van valami kifogásuk azzal kapcsolatban, ahogyan a gyermekük neveli a gyerekét, akkor beszéljenek velük, vagy tartsák meg maguknak, de az unokákat hagyják ki ebből.”
