A magyar iskolarendszer azt is nehezen tudja kezelni, ha valaki egy hosszabb betegség után folytatná a tanulmányait, vagy ha külföldről érkezik az országba, és itt iratkozna be az eredeti osztályfokának megfelelően valahová. Mindeközben az Európai Unió alapjogai közé tartozik a szabad lakhelyválasztás és munkavállalás joga, amiből pedig az következik, hogy ha bárki költözhet családostul bárhova, akkor a gyerekeknek is bárhol joga lenne ugyanolyan minőségben és színvonalon tanulni. A valóságban a hazai oktatási rendszer még a társadalmi rétegek közötti átjárást sem tudja megnyugtató módon biztosítani, és a korai iskolaelhagyás problémája egyre égetőbbé válik Magyarországon.
Korai iskolaelhagyásban kimagaslók vagyunk
Korai iskolaelhagyóknak nevezzük azokat, akik 18 és 24 éves koruk között úgy hagyják el az oktatási rendszert, hogy csak befejezett általános iskolai, vagy annál alacsonyabb végzettségük van. Az Európai Unióban évtizedek óta az egyik legnagyobb hangsúlyt kapó téma, hogy ezek a fiatalok minél kevesebben legyenek, illetve a tagországok között ne legyenek drámai különbségek a korai iskolaelhagyók számát illetően. A Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont nemrég tanulmánykötetet adott ki A közoktatás indikátorrendszere 2023 címmel, amelyben részletesen kibontja a korai iskolaelhagyás problémáját, és feltárja, hogy milyen megoldásokat nyújt erre a magyar oktatási rendszer.
A számok, amelyeket az olvasó elé tár, elkeserítőek: Magyarországon 2010-ben 10,8 százalék volt a korai iskolaelhagyók aránya, és bár állami figyelem és forrás is összpontosult erre a területre, ez az arány mégis emelkedett 2010 és 2022 között, és 2022-re elérte a 12,4 százalékot. A fővárosban, illetve a nagyobb városokban az átlag valamivel jobb ennél, de vidéken nem javul a helyzet, ahogy telnek az évek.
Persze, mondhatnánk, sokan nem szeretnek iskolába járni: unalmas, macerás, sok fölösleges dolgot kell bemagolni, és mindenkinek vannak olyan tanárai, akik miatt rémálom beülni bizonyos órákra. Ez, ha nem is öröm, nyilván nem elég ok arra, hogy valaki kicsússzon az oktatási rendszerből. De akkor mégis, mi történik?
Hová tűnnek ezek a gyerekek?
Az élethosszig tartó tanulás remekül hangzó szlogen, de a megszakítások nélküli tanulásra fordítható idő a jelenleg hazánkban érvényes törvényi szabályozás szerint meglepően kevés. Ma Magyarországon 16 év a tankötelezettség korhatára. Van, aki alig várja, hogy ezt betöltse, de van, akinek ez jelenti a diákévek végét, akár tanulna még, akár nem.
A törvényalkotó annak idején többek között azzal indokolta a döntését, hogy a tanköteles korhatár csökkentése segít megoldani a sokszor bukott, gyengébb képességű, vagy általában véve nehezebb helyzetű diákok problémáját, hiszen nem kell évekig szenvedniük az általános iskolában, kereshetnek más megoldást.
Más megoldás azonban nem nagyon akad, ráadásul egy nem rossz képességű, csak egyszerűen peches gyerek is könnyen kicsúszhat az időből, és a rendszeren kívül találhatja magát még akkor is, ha megpróbál benne maradni.
Amikor valakinek nagyon nincs adottsága valamilyen tantárgyhoz, és nem kap a haladáshoz személyre szabott segítséget, könnyen megtörténhet, hogy hiába tehetséges esetleg valami másban, mégis évismétlésre kényszerül. A teljes évfolyam megismétlésénél kevés unalmasabb dolog van: újra kell tanulni mindent, amit az ember egyébként már tud, és pont ugyanúgy magyarázzák el a már tavaly sem értett anyagrészt, mint az előző évben, azaz nem lesz érthetőbb vagy könnyebben feldolgozható.
Fotó: Neményi Márton
Ha lenne rá lehetőség, hogy ne teljes évfolyamot kelljen senkinek ismételnie, csak tantárgyakat, akkor elkerülhető lenne az a jelenség, amit gyakran láthatunk általános iskolai osztályokban, hogy 14-15 éves diák üldögél a 11-12 évesek között, és olyanokkal kénytelen időt tölteni, akiknél egyébként sokkal érettebb, és akikkel emiatt nehezen találja meg a hangot. Ezek a gyerekek általában kegyelemkettessel „szabadulnak”, vagy elegük lesz, és az iskola befejezése előtt eltűnnek. Ilyen feltételek mellett pillanatok alatt kikerülhet az oktatási rendszerből bárki, aki élete egy-egy szakaszában kicsit lassabban haladna a tanulmányaival, mint a társai.
Az iskolaelhagyás következményei
Képzeljünk el egy teljesen átlagos iskolást, aki évvesztes, azaz egy évvel idősebben kezdi az iskolát, mint az osztálytársai! Felső tagozatba kerülve kiderül, hogy az alapműveleteken túl nem boldogul a matematika tananyaggal, szerencsére van egy jó tanára, aki sokat segít neki, az ő támogatásával szerzi meg a szakértői bizottság igazolását diszkalkuliáról, és így végzi el az általános iskolát. Közben az is nyilvánvalóvá válik, hogy nagyon ügyesen rajzol és csodaszép fotókat készít, ehhez támogatást kap a tanáraitól, és ezen a területen képzeli el a jövőjét is.
A középiskolában azonban változik helyzet: új osztály, új tanárok, és rögtön az első év végén meg is bukik matekból. Aztán a következő tanév első félévében is, hiszen hiába a tanulási nehézségről szóló igazolás, az új szabályok értelmében muszáj osztályzatokat kapnia minden tantárgyból. Közben betölti a 16-ot, és az iskola igazgatója úgy látja, hogy mivel nem halad matematikából, nincs értelme az iskolában tartani.
A következő tanévben már nem tanköteles, így gond nélkül elküldhető. Ő szeretne érettségit, mert továbbtanulási tervei vannak, művészeti pályára készül. Ezzel az előélettel egyetlen gimnázium sem veszi fel szívesen, ezért szakgimnáziumba megy. Közben aktuálissá válik egy felülvizsgálat a pedagógiai szakszolgálatnál, amelynek eredményeképpen azt a hivatalos szakvéleményt kapja, hogy több felkészülési ideje lehet a matekvizsgán, és használhat számológépet. Még mindig fogalma sincs, hogy fog leérettségizni matematikából, és a művészeti egyetemek felvételi követelményeihez igazodva így ráadásul hat tantárgyból kell majd érettségi vizsgát tennie. Ha szerencséje van, mindez a fővárosban történik vele, ahol talán akad olyan alternatív iskola, amelyik elég rugalmas és hajlandó vele/érte küzdeni. Ha hősünk vidéken él, akkor itt be is fejeződött az iskolai pályafutása, és elindulhat szerencsét próbálni a munkaerőpiacon nyolc általánossal.
Ha valaki úgy dönt, hogy megszakítja középiskolai tanulmányait, és inkább munkát vállal, furcsa helyzetben találja magát. Képzettség és szakmai tapasztalat nélkül tizenévesen a legkézenfekvőbb lehetőség a diákmunka. Ehhez viszont tanulói jogviszony kell: és ezzel a kör be is zárul.
A jobb munkalehetőségeket elviszik a tanulók, akiket a cégeknek megéri foglalkoztatni, csak annyi kockázatot jelentenek, hogy gyakran és gyorsan váltanak, ahogy az órarendjük vagy az éppen kialakulófélben lévő életük változik, ezért mindig új embereket kell betanítani az adott munkafolyamatra. Dolgozni vágyó diákot könnyű találni, így akinek nincs jogviszonya, csak a maradék lehetőségekből válogathat, már ha van ilyen egyáltalán. Marad tehát a szerencsésebbek számára a családi vállalkozás, a többieknek a bújtatott foglalkoztatás körbeszámlázással vagy az alkalmi fekete munkák. Csupa olyan megoldás, amelyeket a törvény nem támogat – viszont az egyéb lehetőségek lezárásával mégis ebbe az irányba tolja a jövő munkavállalóit.
Fotó: Neményi Márton
Folytatnád? Nem számít, kezdd elölről!
A sok nehézség ellenére mégis vannak olyanok, akik visszatérnének az oktatási rendszerbe, gyakran már munka vagy család mellett. Ez több szempontból is nagy elhatározás, és hihetetlenül nagy energiabefektetés. Minél több idő telik el a tanulmányok megszakítása után, annál nehezebb újra felvenni a ritmust. Ami a folyamatosan iskolába járók számára rutinfeladat, azzal egy újrakezdőnek keményen meg kell küzdenie, felvállalva azt, hogy felnőtt fejjel esetleg az osztály rosszabb tanulói közé kerül, és nála sokkal fiatalabbaktól kell minduntalan segítséget kérnie.
Az iskola szempontjából egy erősen túlkoros diák nem jó befektetés: az állami támogatást tekintve nem hoz a konyhára, sok pluszmunka is van vele, és a megjelenése folyamatosan emlékeztet arra, hogy valami nem működik a rendszerben. Az osztályközösségbe sem egyszerű beilleszteni, és az is megeshet, hogy idősebb, mint néhány tanára, ami furcsa helyzeteket idézhet elő a mindennapok során. A kitartóbbak azért találhatnak olyan intézményt, amely vállalja, hogy felkészíti őket az érettségire, vagy segít befejezni félbemaradt általános iskolai tanulmányaikat.
Itt azonban egy újabb nehézség adódik. Ha valaki kiszállt a rendszerből kilencedikben – gondolhatnánk –, akkor visszatértekor beiratkozik tizedikbe. Csakhogy egyáltalán nem mindegy, mikor és hol hagyta félbe a tanulmányait.
Magyarországon azt, hogy egyes évfolyamokon milyen tantárgyakat kell teljesíteni a továbblépéshez, a Nemzeti Alaptanterv (röviden: NAT) szabályozza. Ezt azonban a törvény szerint időről időre felül kell bírálni, és ha az oktatásirányítás úgy látja hasznosnak, akkor egyes tantárgyak kikerülhetnek a rendszerből, újak jöhetnek a helyükre, vagy a régiek új nevet kaphatnak. Ez azt jelenti, hogy ha valaki abbahagyta az iskolát 6-8 éve, és most visszatérne, akkor az addig lezárt évfolyamaiból hiányozhatnak olyan tantárgyak, amelyek akkor még nem léteztek, most viszont igen, és sok minden épül rájuk. Ilyenkor két dolgot lehet tenni, és ez leginkább a fogadó iskolán múlik. Lehet különbözeti vizsgákat tenni, és bepótolni a hiányokat. Vagy mint egy társasjátékban: vissza lehet menni a startmezőre, és elölről kezdeni, már a most érvényes tantárgystruktúra szerint.
Ja, nem, bocsánat, van még egy harmadik lehetőség is: nem fogadni az illetőt (hiszen már rég nem tanköteles korú, lásd az előzőeket), és akkor nincs vele adminisztrációs macera.
Szerencsére vannak Magyarországon is olyan intézmények, amelyek felnőttoktatás keretében segítik az iskolarendszerbe visszatérőket. Létezik esti rendszerű gimnázium, sőt, általános iskola is, és olyan is, amelyik távoktatási módszerekkel dolgozik, figyelembe véve, hogy a tanulóknak az élet több területén is helyt kell állniuk, miközben iskolába járnak. Ezek azonban a legtöbb esetben pénzbe kerülnek, és a fővárosban találhatók, ami megint csak a társadalmi átjárhatóság kérdést feszegeti. Pedig nem ártana megfontolni, hogy ha a korai iskolaelhagyást nem vagyunk képesek megakadályozni, akkor legalább érdemes lenne egy olyan oktatási rendszert létrehozni, ami egyformán nyitott mindenki számára, aki tanulni szeretne, függetlenül attól, hol él és mennyi idős.
