„18 éves voltam, amikor megismerkedtünk, még középiskolába jártam, amit nagyjából rögtön ott is hagytam az akkor 22 éves exférjemért – emlékszik vissza a kezdetekre Ági. – Nem mondanám, hogy azért történt így, mert akkora nagy szerelem volt, sőt fizikailag nem is kifejezetten tetszett nekem a férjem soha, inkább úgy éreztem, hogy az az élet kell nekem, amiről annyit beszélt már a kapcsolat elején. Nagyon jó dumája volt, mindent megígért, amire vágytam, néhány nappal azután, hogy összejöttünk, már arról beszélt, hogy milyen lesz a közös életünk, és milyen csodás lesz együtt. Mivel ő is úgy nőtt fel, hogy sok testvére volt, anyu otthon, apu dolgozik, egy hasonló képet vázolt fel nekem, amire vágyni kezdtem. Ráérzett, milyen életet szeretnék, ezzel fogott meg. Az én szüleim igazi szerelemben éltek mindig, ez volt előttem a példa, és azt hittem, hogy majd így lesz velem és a férjemmel is.”
„Megtanulsz igazodni”
Ági négy éve hagyta el a férjét, akkor éjjel úgy érezte, az életéért kell menekülnie a gyerekekkel együtt. A férfi is bántalmazó apa mellett nőtt fel, Ági főleg ennek számlájára írja, hogy verbális és fizikai agresszióban tartotta a saját családját is aztán. Amikor összeköltöztek, persze a férje sem úgy kezdte, hogy rögtön a mélyvízbe dobta volna Ágit, hanem először csak apróságokba kötött bele, hozzászoktatta az asszonyt a bántásokhoz. 18 évesen pedig Áginak nem volt bátorsága szólni, ha nem tetszett neki valami, és különben is el akarta kerülni a balhét, ami azzal járt, ha kinyitotta a száját.
„Hozzászoksz, belesimulsz, hogy ő egy olyan ember, aki délután, mikor hazajön, megeszi a kajáját, amit főztél, és átszalad a kocsmába – meséli Ági. – Ez az átszaladás néha hajnali kettőig tartott. Sokszor előfordult olyan is, hogy csak azért beszélt hozzám éjjel, mert nem akart hagyni aludni. Ilyenkor csak beszélt és beszélt és beszélt, és ha nem reagáltam, akkor jött a »Miért nem válaszolsz? Ne tegyél úgy, mintha aludnál, ne kussoljál! Na, most mondjad, most mondjad!«
A kapcsolatunk elején még fiatal lány voltam, nem tudtam főzni, amiért rengeteget szidott, de az élő fába képes volt belekötni. Megtanulsz igazodni, hogy tudod, hogy valamiből már volt balhé, azt elkerülöd. A határaidat eltörli szép lassan egy ilyen bántalmazó ember.
Próbálod kitapasztalni, hogy mi szerinte a helyes, mindegy, hogy a főzésről vagy bármi másról van szó, és nagyon igyekszel úgy csinálni, hogy abból már ne legyen gond. Csak hát hiába, mert talál új kivetnivalót és máris jön a cirkusz, hogy ordít veled, hogy »a kurva anyádat rohadjál meg, nem igaz, hogy nem vagy képes felfogni…«
Szép lassan beletörsz, hogy igen, neked kell megoldani, mert neki ez nem tetszik. Ezek a helyzetek, kötekedések egyre súlyosabbá váltak, ahogy születtek a gyerekek. Öt gyerekünk van, de az exférjem az ötödik babánál is balhét csapott abból, hogy sír egy újszülött éjszaka. Büszkén mondja a mai napig, hogy egy darab pelenkát sem cserélt ki az öt gyereken. És ezzel nekem nem volt gondom. Most már lenne. Annyira megszoktam ezt a bánásmódot, hogy akkoriban fel sem tűnt, hogy ez így nem helyes, azt gondoltam, ilyen egy párkapcsolat, és ez még belefér.”
Fotó: Neményi Márton
„Közölte, hogy ránk fogja gyújtani a házat”
Ági és a férje felépítettek egy 55 négyzetméteres házat az évek során, amelyben végül aztán már heten laktak. Ez a kis tér azt jelentette, hogy a gyerekek hozzászoktak a zajhoz, hogy nincs teljes csend körülöttük, csak az apjuk nem tudta megérteni, hogy 55 négyzetméteren nem igazodhat hozzá az egész család. És itt nemcsak az alvásról volt szó, hanem amikor már a nagyobb gyerekek iskolába jártak, angolul tanultak, irodalomról, történelemről beszélgettek az anyjukkal, akkor az apa kiabálni kezdett velük, hogy maradjanak csendben, persze nem ilyen szép szavakkal:
Ordított, hogy kussoljunk, mert őt ez nem érdekli, és fogjuk már be végre a pofánkat, ne beszéljünk hülyeséget, meg hogy itthon csak magyarul lehet beszélni, hogy ő is értse. Roppant kellemetlen volt, hogy az egész család elfejlődött mellette.
De nemcsak verbális, hanem fizikai bántalmazást is elszenvedett az egész család, bár Ági szinte csak legyint arra, hogy nem is tudja, erőszaknak számít-e, hogy a férje meglökte, odébb taszította, ha az útjában volt. A verés, fojtogatás, életveszélyes támadás az utolsó éjszakán történt: „Az már konkrétan olyan volt, hogy a szemébe néztem, és láttam, hogy meg akar ölni – emlékszik vissza Ági. – De előtte a gyerekekkel inkább kötözködést kaptunk, nem pofonokat, csak mondjuk meghúzta a gyerekek haját, megalázóan viselkedett velük.”
Ági első menekülési kísérlete 11 évvel ezelőtt történt, amikor a legkisebb még baba volt, a negyedik gyermek kiscsoportos, a többiek általános iskolások voltak. Volt egy pont, amikor Ági úgy érezte, nem bírja tovább. „Már nem tudom, mi volt a kiváltó ok, de egyre súlyosabbá vált aznap a veszekedés, egyre jobban ordított a férjem, és láttam a gyerekeken is, hogy nagyon megijedtek.
Csak azt mondogattam neki, hogy legalább egy kicsit hadd menjünk el otthonról, de bevágta az ajtót az orrunk előtt, és közölte, hogy ránk fogja gyújtani a házat.
Ezen az estén kijöttek a rendőrök is, a szomszédok közül valaki kihívta őket. De a férjem ismerte a körzeti megbízottat, aki annyit reagált a történtekre, hogy mondta a férjemnek, hogy hagyjon minket békén egy kicsit, majd megnyugszunk. Mert nekünk kellett ott megnyugodni.”
Aznap éjjel Ági fogta az öt gyereket és egy barátnőjéhez menekültek, majd két nap alatt szerzett egy albérletet, ám nem volt rendszeres jövedelme, és nem is tudott messzire szökni a bántalmazótól. A férje nagyon hamar rájuk talált, megjelent a lakáson, és ahogy azt jól ismerjük a bántalmazók viselkedésmintáiból: leígérte a csillagot is az égről, hogy mennyire megváltozik, soha többé nem bántja a családját, csak költözzenek vissza hozzá. Ági pedig pénz nélkül, pici gyerekekkel nem látott más kiutat, mint visszatérni a közös házba, közös életbe.
„Nem választás kérdése volt nekem a szex”
„Nagyon hamar ugyanott tartottunk, mint előtte, de még eltelt 10 év, mire tényleg sikerült elmenekülni tőle. Pokol volt mellette az élet, anyagilag is függtem tőle, és közben rendszeresen ment a balhé azon, hogy biztos megcsalom. Nekem nem lehetett bankszámlám, csak kaptam kosztpénzt – ez is a függőségben tartás része volt. Esténként elszámoltatott nemcsak a pénzzel, hanem az időmmel is, mert követte appon a telefonomat, és ha kétféle boltba mentem aznap a gyerekekkel, akkor már indult a cirkusz este, hogy miért kellett mindkét boltba menni, biztos a pasimhoz mászkálok.
Mindezt úgy, hogy tudta, hogy aznap mondjuk vittem magammal mindenhova a három kicsi gyerekünket. De ez neki nem számított. Ha hazafelé az oviból a két perc helyett négy perc alatt értünk haza, akkor már »büdös kurva« voltam, aki mindenkivel lefekszik.
Pedig mint aztán kiderült, neki volt szeretője, nem nekem. Amikor erre rájöttem, az volt a legfurcsább, hogy nem éreztem semmit, sőt, örültem titokban, mert így legalább engem békén hagyott az ágyban.
Előtte nem választás kérdése volt nekem a szex, ha ő akarta, mert ha nemet mondtam, nem akartam lefeküdni vele, akkor másnap reggel ordítva kelt fel, hogy »rohadt kurva« vagyok, és azért nem akarok vele »baszni«, mert megcsalom – ezt mind hallották a gyerekek, miközben reggeliztek, hát ki akarja ezt? Inkább ráhagytam és túlestem rajta.”
A 25 év veszekedésektől, verbális és fizikai bántalmazástól terhelt házasság a gyerekekre sem volt természetesen túl jó hatással. Az első és a harmadik gyerek rögtön elköltözött, amint betöltötték a 18 évet, de a szorongást sajnos vitték magukkal, ami miatt sosem érzik elég jónak magukat. A negyedik gyereknek, aki a házasság legnehezebb, utolsó éveiben volt tinédzser, meg kellett küzdeni az anorexiával, önvagdosással, öngyilkos gondolatokkal – nála úgy tűnik mostanra rendeződött valamennyire a helyzet, de a poklot járta meg, mire eljutott odáig, hogy ne forduljon önmaga ellen.
Fotó: Neményi Márton
„Elhittem hogy bediliztem”
Ági emlékei szerint az utolsó három év volt az igazán szörnyű, amikor az exférje a saját kamaszkorát próbálta újraélni. A gyerekek megtanulták, hogy mire az apjuk hazaér, úgy kell tenniük, mintha aludnának, mert a férfi képes volt este 11-kor kirángatni a gyerekeket a szobájukból, hogy süssenek neki egy tojást – miután megette a vacsoráját. Gyakori volt az is, hogy a lányai testét kritizálta, ahogy Áginak is rendszeresen a fejéhez vágta, hogy „ronda és gusztustalan tehén.”
„Amikor a férjem frusztrált volt, vagy netán azt látta, hogy mások szemében bármiben sikeres vagyok, akár a munkám miatt, akár csak azért, mert normálisan felöltöztem, akkor rögtön előállt valamivel, amivel megalázhatott. Öt gyerek után nyilván nem vagy nádszálkarcsú, akkor dagadt tehén vagy, és kész. Ezeket az akkor tini lányom hallotta, ami már eleve nem tett jót neki, és akkor még az apja rá is tett egy lapáttal, hogy őt is ledagadtozta vagy pufi rizsnek hívta… Mindez hozzátett ahhoz, hogy a pszichiátriára került a gyerekünk.”
Mindemellett pedig a manipulációk között felerősödött a férj részéről a gázlángozás: „Apró és nagyobb tárgyakat lopott el tőlem, elrejtette a garázsában és közben velem kerestette ezeket, azt mondogatta, hogy megbolondultam, mert nem tudom, hova tettem. Aztán a távoltartás alatt bejutottunk a garázsába és a fiam megtalálta a dolgaimat: kulcscsomó, vércukor mérő, a cipőm, iratok, varrógépem alkatrészei… ezek miatt elég hosszú ideig tényleg elhittem, hogy bediliztem.”
„A gyerekek próbálták rólam leszedni”
Az anya rendszeresen visszatér a beszélgetés közben ahhoz, hogy nem érti ő sem teljesen, hogy miért maradt ilyen sokáig ebben a helyzetben. Nagy önismereti utat tett meg, mire el tudott menekülni, és arra jutott, hogy az önbizalma olyan szinten lerombolódott a férje mellett, hogy valószínűleg ez áll a hátterében.
„Ott állsz és gondolkodsz, hogy ebből te hogy fogsz kijönni, és hogy tudod elvinni innen a gyerekeidet pénz nélkül, munka nélkül, különösebb tehetség nélkül, vagy bármi nélkül, mikor itt ez a ház, itt laktok mind, nem tudod kitenni a férjedet, hiszen a fele az övé, fogalmad sincs, hogy merre indulj el. Nem tudom, hogy meddig ment volna még ez az élet tovább, ha négy évvel ezelőtt, azon az estén nem vág be a kukák közé.
Aznap este, amikor hazaért, épp az udvaron voltunk a gyerekekkel, mert kitaláltuk, hogy pizzát vacsorázunk, és vártuk a futárt. Az apjuk az udvaron a kocsinak támaszkodva elkezdett kötözködni. Azzal indított, hogy mikor fogok visszaköltözni a hálószobába, mert addigra már egy hete a gyerekszobában a földön aludtam egy óriási balhé után, ami a szeretője miatt robbant ki.
Nem azért, mert én reklamáltam volna, hogy nője van, hanem pont azon lett ideges, hogy nem problémáztam rajta, hogy nője van.
Ez annyira dühítette, hogy összetörte a hálószobában a bútort, ami után nem voltam hajlandó egy szobában, egy ágyban aludni vele. Egy hétig folyamatosan cirkuszolt amiatt, hogy miért nem megyek vissza a hálóba, rendszeresen hallgattunk, hogy »takarodjak vissza a helyemre«, mint egy kutya. Mindez azon az estén csúcsosodott ki.
Bevittük a pizzát a konyhába, a férjem jött utánunk, és követelte, hogy valamelyik gyerek töltsön neki egy felest meg egy sört. Nem tudom már melyik gyerek mondta neki azt, hogy »Nem, elég volt!« Erre teljesen magán kívül elkezdett üvölteni, hogy én meg akarom ölni – mert késsel épp szeleteltem fel a pizzát -, és az egyik gyereknek teljes erőből nekivágta a hűtőajtót. Ekkor mondtam azt, hogy fogja mindenki a holmiját és elmegyünk – a fejemben annyi volt, hogy legalább addig menjünk el a házból, amíg lenyugszik. Nem gondoltam még akkor sem, hogy elfajul odáig, hogy mentővel visznek el.
Amikor megindultunk kifelé, a férjem valahogy elénk került, puszta ököllel beverte az autóm szélvédőjét, és ahogy nyitottam ki a kocsi ajtaját, a hátizsákomnál fogva megragadott és hátrarántott, elkezdett cibálni.
Nem bírtam a lábamon megállni. A gyerekek próbálták rólam leszedni, de nem sikerült, a férjem fogott és elhajított, berepültem a kukák közé, nekiestem a kerítésnek, ami kitört, és úgy bevertem a betonba a fejemet, hogy onnantól semmire sem emlékszem, valószínűleg elájultam.
Arra tértem magamhoz, hogy a mentősök szólongattak. A gyerekek elmeséléséből tudom, hogy amíg nem voltam magamnál, a gyerekeknek olyanokat mondott vigyorogva a férjem, hogy hagyjanak ott megdögleni, és takarodjanak befelé, meg kussoljanak. Végül a szomszédasszony hívott mentőt és rendőrt.”
„25 év után is ki lehet jönni a bántalmazásból”
A rendőrök kiérkezésével még nem volt minden elintézve, az exférj előadta, hogy Ági bántalmazta őt, és nem fordítva, de szerencsére a két rendőr közül az egyik nem akarta egy vállrándítással és azzal elengedni őket, hogy „családi perpatvar” történt és nem tartozik rájuk, hanem igyekezett segíteni Áginak, hogy meg tudjon szabadulni ebből a helyzetből. A kórház és rendőrségi feljelentés után Áginak ki kellett találnia, hogyan törjön ki abból a csapdából, amibe 25 éve beleragadt. Mivel már egy ideje a Twitteren megosztotta a hétköznapjait, aznap este is kiírta a követői elé – kb. 300 ember -, hogy mi történt, és kirakta a betört szélvédőről a fotót. A twitteres ismerősök pedig hirtelen összefogtak, kérés nélkül gyűjtést szerveztek, majd albérletet kerítettek Ági és a gyerekei számára 30 napon belül, amíg a távoltartási végzés szólt.
„Néhány nap alatt felfordult minden, a twitteresek, sokan közülük vadidegenek összedobták az albérletre szükséges pénzt, nekem pedig megszületett a végső döntés a lelkemben, hogy ezúttal nincs visszaút. Augusztus elején történt a támadás, szeptember elsején már új életet kezdtünk egy új városban, a gyerekek új iskolában én egy új munkahelyen kezdtem. Ez nem ment volna a twitteres segítség, összefogás nélkül.”
A következő időszakban az exférj a teljes arzenálját bevetette Ági és a gyerekek ellen, az egyik pillanatban még szerelmes üzenetekkel könyörgött az anyának, hogy költözzenek vissza hozzá – miközben a szomszédoktól tudták, hogy már beköltözött a férfihoz az új nő -, a következő mondatában pedig elhordta mindennek.
Ági elhatározása azonban olyan kemény volt most már, hogy a férj manipulációja hatástalan volt, és az anya abban reménykedett, hogy a családi erőszak miatt tett feljelentésből lesz olyan büntetés, ami talán elrettentő lesz az exének. Sajnos nem egészen így történt.
„A nyomozás arra ment ki, hogy tudják bizonyítani a párkapcsolati erőszak, testi sértés, kiskorú veszélyeztetése vádakat – meséli Ági. – Az ügyészség ezekkel indult neki a tárgyalásnak, ez másfél év felfüggesztettet, 18 éven aluliakkal való foglalkozástól eltiltást és a perköltség megfizetését vonhatta volna maga után. Ebből három és fél év nyomozás és négy tárgyalás után lett az, hogy csak a 450 ezer forint perköltséget kell megfizetnie az exférjemnek.
Szakértők, pszichológusok vizsgálták a gyerekeket, beállították úgy, mintha én hanyagoltam volna el a őket, miközben újra meg újra el kellett mondanunk a tárgyalásokon, mi történt velünk… borzasztó volt. Örülök, hogy már vége.
Az elmúlt négy évben Ági újra felépítette az életüket, szakmát tanult, megismerkedett egy férfival, aki mindenben az exférje ellentéte, de nem volt ez zökkenőmentes út. A nulláról indult 44 évesen, az hajtotta előre, hogy nem mutathat tovább olyan példát a gyerekeinek, hogy így lehet bánni az anyjukkal – és úgy általában egy másik emberrel. Ezért is mesélte el most a történetét, hogy a sorstársainak erőt adjon. „Egyszerűen muszáj példát mutatni, hogy ki lehet belőle jönni, öt gyerek és 25 év után is ki lehet jönni a bántalmazásból. Mindegy, hogy hogyan, de meg kell oldani. A gyerekek szokták mondani, hogy mi már mindent túléltünk. Eszembe jut néha, hogy a mentőben, mielőtt rám húzták az ajtót, utánam kiabált az exférjem, hogy »éhen fogtok nélkülem dögleni!« Ez négy év alatt nem jött össze.”
