nlc.hu
Család
Egy 19 éves kamuorvos

Orvosnak adta ki magát egy 19 éves, sőt betegeket is kezelt

Nem zavarta, hogy nincs egészségügyi végzettsége. Orvosként járt-kelt a kórházban.
orvos

Egy 19 éves londoni nőnek anélkül is sikerült beteljesítenie az álmát, hogy orvos lesz, hogy elvégezte volna az orvosi egyetemet. Egyszerűen csak besétált egy londoni kórházba és orvosnak adta ki magát.

Kreuena Zdrafkova, a nyugat-londoni Ealing kerületben élő, bolgár származású nő mindig is arról álmodozott, hogy orvos lesz. Nemrég úgy döntött, hogy nem hagyja, hogy egy olyan apróság, mint az orvosi képzés hiánya az útjába álljon. Fehér köpenyt és gumikesztyűt vett fel, majd magabiztosan besétált az Ealing kórházba, és úgy kezdett viselkedni, mintha az ottani orvosok egyike lenne. A nap folyamán látták, amint orvosi műszereket vizsgál, beszáll egy mentőautóba, és még egy ismeretlen anyagot is beadott egy betegnek, anélkül, hogy bárkinek feltűnt volna, hogy ő valójában nem is orvos. Annyira biztos volt abban, hogy hosszú távon is sikerülhet álmai munkája, hogy 3 nappal később visszatért a kórházba, ezúttal már sztetoszkóppal a nyakában.

Zdrafkova még áprilisban próbálta ki magát orvosként. Akkor tartóztatták le, amikor megjelent a második “munkanapján”, de csak nemrég ítélték el 12 hónap próbaidőre és 15 napos rehabilitációs tevékenységre. Emellett megtiltották neki, hogy bármilyen egészségügyi intézménybe belépjen Angliában, kivéve egészségügyi vészhelyzet esetén.

Ügyvédje megpróbálta úgy beállítani Zdrafkovát, mint egy fiatal bevándorlót, aki egyszerűen csak meg akarta valósítani az álmát, hogy orvos legyen, anélkül, hogy bárkit is veszélybe sodort volna, ami talán meggyőzte a bírót, hogy enyhén bánjon vele az ítélethirdetéskor.

„Beszélt hozzá, megnyugtatta. Megtörölte az arcát egy zsebkendővel. Tényleg szinte megéli az álmát, hogy orvos lett” – mondta el az ügyvédje, mit tett a fiatal nő az egyik beteggel.

A 19 éves Zdrafkova Christina doktor néven mutatkozott be a kórházban, és kezelt egy letartóztatásban lévő beteget, akit két rendőr felügyelete alatt szállítottak a kórházba. Ez azonban a legkevésbé sem ijesztette meg a fiatal nőt. A kórház biztonsági kameráinak felvételein látható, amint egy ismeretlen anyagot tartalmazó fecskendőt tart a beteg szájához, és beadott neki valamit. Szerencsére semmilyen negatív hatása nem lett tőle a betegnek.

(via)

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top