„Amikor megszorulunk, és nincs étel, akkor fillérekért eladogatom, amink van: ágyat, szekrényt. Amikor ez sem elég, akkor jön az uzsorakölcsön. Télen nem tudtam fizetni nekik. Idejöttek, és a gyerekek szeme láttára vertek meg. A gyerekvédelmis néha azt mondja, elviteti a gyerekeket, mert nincs mit enni, nincsenek a házban ajtók, nincs konyhaszekrény, nincs fürdőszoba, nincs folyóvíz, kevés az ágy, a szekrény. Miből vegyek? Lopni nem akarok. Hogyan tudnám másként csinálni, ha ilyenek a körülményeink, és nem tudok változtatni rajtuk? Nincs munkám, nincs lehetőségem, nincs jövőm. Nincs semmi feladatom az életben. Csak a gyerekeim. Mihez kezdek, ha őket elviszik?”– osztja meg napjaikról Zoli, aki egyike azoknak, akiken a szervezet így vagy úgy, de segíteni tudott.
Mohayné Farkas Ibolya sutba vágva építészmérnök szakmáját már több mint egy évtizede a mélyszegénységben élőkért küzd. (Fotó: Fülöp Máté)
Rengeteg gyerek nő fel méltatlan körülmények között
Ibolya néni, tudna segíteni? Egyre nő a tartozásunk, ráadásul már a hónapban kenyérre se jut! Otthon lesztek ma délután? Átmegyek és kitalálunk valamit!
Ez a párbeszéd fogad, amikor megérkezünk az alapítvány kaposvári központjába. 21-e van, vagyis olyan tíz nap koplalás várhat erre a családra. Valóban szükség van tehát a segítségre
„A kaposvári Szent Imre plébánia karitász csoportjának voltam tagja, amikor karácsony előtt felkeresett minket a helyi televízió. Rászoruló családokat szerettek volna megajándékozni azzal a feltétellel, hogy az eseményről felvétel is készül. A plébániához tartozó családok közül egyik sem vállalta a nyilvánosságot, én pedig – tovább keresgélve – vidéki, eldugott kis falvakban olyan élethelyzetekkel szembesültem, amik rádöbbentettek, milyen rengeteg gyerek nő fel méltatlan körülmények között. Mindenképpen segíteni akartam” – mesél a kezdetekről Mohayné Farkas Ibolya.
Azóta nyugdíjas lett, és fejlesztő pedagógusokkal, szociális munkásokkal, önkéntesekkel és közmunkásokkal karöltve a Kaposvár peremterületén és három környéki településen élő, rászoruló családokat segítik. Étellel, ruhával, cipővel, gyerekjátékokkal, könyvekkel, használt bútorral, háztartási eszközzel, vetőmaggal, tanszerrel, szervezett gyűjtéssel, korrepetálással – mikor mire van a legnagyobb szükség. Ahogyan egy közelmúltban készült szociológiai felmérésből kiderül: a tíz legszegényebb település közül három Somogyban van.
A Balaton-part nagyon felviszi a megye mutatóit, de valójában itt éppen olyan szegénység van, mint Észak-Kelet Magyarországon, csak ez kevésbé köztudott
– mondja Ibolya.
Az ország tíz legszegényebb települése közül három Somogyban van. (Fotó: Fülöp Márton)
Ismerni kell a történetüket
„Sokan ítélkeznek a szegények felett, pedig mindenkinek megvan a története. Ha ezt ismernék, nem bíráskodnának többé. Gyakran azt se értik, miért kell például cigarettáznia egy szülőnek, amikor ételre is alig futja. Az igazság az, hogy ők töltik a cigarettahüvelyt, így sokkal olcsóbb, és ezzel kicsit talán elviselhetőbbnek érzik a problémáikat. Például azt, hogy azért nem jöhet el a gyerekük egy programra, mert nincs megfelelő ruhája vagy mert őriznie kell otthon a tüzet.” Gyakori, hogy a családfő nem talál munkát magának, de Ibolya szerint a munkáltatók előítéletét is meg lehet érteni.
Ez egy olyan, sok lábon álló hiányrendszer, amiben hiába igyekszünk bepótolni egy-két lábacskát, ott van a többi rozoga, amitől végül ugyanúgy összedől az egész.
Mint mondja, speciális az alapítvány, ugyanis ők „nem az íróasztal mellett találták ki, hogy mit szeretnének csinálni”, hanem már a legelején kijártak a családokhoz. „Így ugyanis láttuk, mire van valóban szükségük. Sokat beszélgettünk velük, játszottunk a gyerekekkel, és szép lassan kikristályosodott, hogyan tudnánk rajtuk leginkább segíteni.” Így alakultak ki az alapítvány programjai. A legfontosabb a tartós élelmiszercsomag, amit minden hónap végén maguk szállítanak ki a családokhoz. Ekkorra ugyanis a legtöbb érintettnek elfogynak a tartalékai.
“Sokat beszélgettünk velük, játszottunk a gyerekekkel, és szép lassan kikristályosodott, hogyan tudnánk rajtuk leginkább segíteni.” (Fotó: Fülöp Márton
Életükben először láttak fürdőszobát, ki se jöttek a zuhany alól
Konkrét családokat támogatnak, nyomon követik az életüket, figyelik az igényeiket. Cserébe az érintettek is megosztják az alapítvány segítőivel a problémáikat vagy akár az örömeiket. Jelenleg tizenöt-húsz családdal tartják a kapcsolatot, egészen a legkisebb gyerek nagykorúságáig, vagy amíg abba nem hagyja a tanulást. Az ezekben a családokban cseperedő gyerekeknek folyamatosan programokat (kézműveskedést, kirándulást), fejlesztést, korrepetálást tartanak, karácsonyi és születésnapi csomagokat osztanak, nyárra pedig balatoni tábort szerveznek, de küzdenek a menstruációs szegénység ellen is.
„A nyár a legtöbbjük számára unalmas hétköznapokat jelent, hiszen nincs lehetőségük közös családi nyaralásra, táboroztatására, programokra. A szülők többször kérdezték már, őket mikor visszük, mert még sosem látták a Balatont, ami egyébként ötven kilométernyire van tőlük.”
Kíváncsi vagy a folytatásra? Ide kattintva olvashatod el!
