Nem olyan régen írtunk arról, hogy a tévénézés két éves kor alatt olyan, mint a mentális gyorskaja: sokkal többet árt, mint használ. A nemzetközi felmérések szerint 10-ből 9 egyéves már rendszeresen használ mobileszközt és az sem ritka, hogy már 4 hónapos korában elkezdik.
Jogosan merülhet fel a kérdés: Kell-e a gyereknek mobiltelefon, és ha igen, mikor? A témakör igencsak megosztó a szülők körében, hiszen mindenki másképp vélekedik az eszközhasználatról, éppen ezért egy édesanya megosztotta a saját történetüket.
Lindsey DeLoach Jones elmondása szerint a 12 éves lánya olyan, mint bármelyik másik tinédzser. Olykor elárasztja a hormontenger, a hangulata pedig hol emelkedik, hol pedig igazi mélyrepülésbe kezd. Gyakran összetűzésbe keverednek olyan átlagos dolgokkal kapcsolatban, mint például, hogy lánya miben menjen az iskolába, mikorra kell hazaérnie, vagy milyen legyen a szoba berendezése.
Egyszóval, ezek a szituációk egy tinédzser és egy szülő esetében teljesen átlagosnak bizonyulnak. Mégis, egyetlen dolog van, amire elsőre talán felhúzhatjuk a szemöldökünket, ez pedig nem más, mint az, hogy Lindsey lánya egyáltalán nem bánja, hogy ő az egyetlen az osztályból, akinek nincs telefonja.
A 12 éves lányom nem utál azért, mert nincs okostelefonja.
„Mint egykori angoltanár, a gyerekeim számára az alacsony technikai felszereltségű gyermekkort helyeztem előtérbe. Az elmúlt évtizedben két fő szabadidős tevékenységük volt, ez pedig nem más, mint az, hogy kimennek a szabadba, vagy az, hogy olvasnak” – mesélte az édesanya a HuffPost-nak, majd azt is hozzátette, miszerint tisztában volt azzal, hogy ez közel sem lesz egyszerű.
Éppen ezért már tudatosan készítette magát az okostelefonhoz kapcsolódó vitákra és beszélgetéseket kezdeményezett. Az édesanya elmondása szerint korán felkészítette gyermekeit arra, hogy valószínű a barátaik közül ők lesznek az utolsók, akik kapnak telefont.
Soha nem akartam, hogy a gyerekeim úgy érezzék, kimaradnak a digitális világból. Ehelyett azt szerettem volna, , hogy megértsék, hogy a digitális világban eltöltött idő azt jelentheti, hogy kimarad a valós életből.
Lindsey hozzátette, hogy mivel lányát már a kezdetektől fogva erre készítette, nem érte őt sokkhatás, ráadásul a barátaival is nyíltan tudott erről beszélni. Az édesanya azt mondja, vállalja a rossz zsaru szerepét, még a lánya barátai előtt is.
Persze mindez képmutatásnak tűnne, ha nem lenne egészséges kapcsolatom a saját okostelefonommal. Pár éve letöröltem az Instagramot és a férjemmel is csak ritkán vesszük elő a telefonunkat.
Az édesanya kiemelte, hogy igyekszik megérteni lánya helyzetét is, az ebből adódó konfliktusokat pedig mindig megbeszélik. Sokat beszélnek arról, hogy egy tartalmas élethez olykor különálló döntéseket kell meghozni, azonban ez hosszú távon ki fog fizetődni.
„Így, hogy egy kicsit tovább várt, mint a barátai, végignézte, ahogy a társai már-már eltűnnek a telefonjaikban. Ez kevésbé tűnik vonzónak, ha valaki kívülállóként látja a káros hatásait.”