Egy kétéves kisfiú „szepszis okozta agysérülésben” halt meg, négy nappal azután, hogy székrekedést diagnosztizáltak nála. Hudson Cole Perrins június végén halt meg – négy nappal azután, hogy gyomorfájdalmai miatt először került kórházba – írja a BBC. A Willenhallban élő Hudsonnek, aki egy hónap múlva ünnepelte volna a 3. születésnapját, összetett kórtörténete volt, hólyag- és veseproblémái, mellett szívproblémával is küzdött. A wolverhamptoni New Cross kórház
orvosai mégis arra jutottak, hogy székrekedése van.
Hudson édesanyja, Kayleigh Taundry, aki ugyancsak az egészségügyben dolgozik, válaszokat követel a kórháztól.
„Családunk válaszokat akar, nem akarjuk, hogy bármely másik családnak át kelljen élnie ugyanazt, amin mi keresztülmentünk, mert ez egyszerűen pusztító. A föld most megnyílt, és mindannyian egy fekete lyukba kerültünk, és nem akarjuk, hogy ez még egyszer megtörténjen.
Egy hónap múlva lett volna hároméves. Pimasz és harsány gyerek volt, de nagyon szerethető is. Nagyon szerette az ölelkezést, és ragaszkodó volt. Ő volt a mi babánk.”
„Hudson szívhibával született, hét hónapos korában
szívműtéten kellett átesnie. Úgy gondoltuk, ez lesz a legnagyobb akadály, amit le kell győznie. Végre felzárkózott társaihoz, elkezdett beszélni: erre egyáltalán nem számítottunk. Még mindig nem tudjuk felfogni az elvesztését. Nem tudom szavakba önteni – gyönyörű fiú volt” – panaszolta az összetört édesanya.