nlc.hu
Család
Menet közben kizuhant a halottaskocsiból a holttest, észre sem vette a sofőr

Menet közben kizuhant a halottaskocsiból a holttest, észre sem vette a sofőr

Fekete zsákban hevert sokáig az út közepén.
halottszállító, fotó: iStock

Szállítás közben kizuhant a halottaskocsiból egy holttest Nagybánya közelében, Romániában – számolt be a Tények. A sofőr észre sem vette, hogy kiesett. Több tíz méteren át vonszolta a 74 éves férfi holttestét – amit éppen boncolásra szállítottak – az autó után, az áldozat végül leesett a járműről, és sokáig az út közepén hevert.

Úgy tudni, váratlanul nyílt ki a halottszállítóként használt furgon hátsó ajtaja – mivel meghibásodott a zár a kocsiban -, és hirtelen kizuhant a holttest.

A sofőrnek egy másik autós jelzett, akkor állt csak meg, majd visszament a holttestért. “Hirtelen kinyílt a hátsó ajtó, és nem vettem észre. Nagyon megijedtem. A mögöttem lévő autó jelzett, hogy baj van” – nyilatkozta a halottszállító jármű vezetője.

A helyieket sokkolta a látvány. Próbálták figyelmeztetni a többi sofőrt, hogy vigyázzanak. Még egy elakadásjelző háromszöget is tettek a holttest elé. “Ilyet még életemben nem láttam. Nagyon szomorú dolog, hogy ilyen megtörténhet. Ez az ember is valakinek a családtagja volt” – reagált a történtekre egy ott lakó. 

A rendőrség holttest meggyalázása miatt indított eljárást a 41 éves sofőrrel szemben.

Hasonló eset pár éve már előfordult ugyancsak Romániában, akkor koporsóban lévő holttestet hagyott el a halottaskocsi egy konstancai körforgalomban. Egy autós fedélzeti kamerája rögzítette a történteket, ahogyan egy Mercedes típusú halottaskocsiból kiesik egy koporsó a kanyarodáskor fellépő centripetális erő hatására.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
00:00
00:00
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top