nlc.hu
Mindennapok

Felgyújtottak két halottaskocsit Érden

Felgyújtottak két halottaskocsit Érden, temetkezési cégek közötti leszámolás lehet a háttérben

Az érdi temetkezési cég munkatársát többször megfenyegették, hagyják abba a munkát, különben baj lesz. Lett is, valaki felgyújtotta két halottaskocsijukat.

Vasárnap este felgyújtották a Fehér Fény Temetkezés és Kegyeleti Szolgáltató Kft. két halottaskocsiját Érden. Mindez azután, hogy a cég egyik dolgozója több fenyegetést is kapott az interneten egy ismeretlen személytől – írja az ÉrdMost.

A cég ügyvezetője a lapnak azt mondta, munkatársukat arra próbálta rávenni a fenyegető, hogy fejezzék be a munkájukat, különben baj lesz. A fenyegetésekről értesítették a rendőrséget, a polgármestert, a jegyzőt és a temetőgondnokságot is.

A Fehér Fény munkatársai nem hagyták abba munkájukat, és tényleg baj lett: teljesen kiégett a két halottaskocsijuk. Egyelőre nem tudni pontosan, milyen módszerrel, de az biztos, hogy valaki szándékosan felgyújtotta a kocsikat.

Felgyújtott halottaskocsik Érden

Leszámolás lehet a halottaskocsik felgyújtása mögött (Fotó: Facebook/Csőzik László)

A cégvezető és ügyvédje elmondása szerint a megyei és az érdi rendőrök forró nyomon vannak.

Az ügy előzménye az a botrány lehet, ami még korábban robbant ki, miután a cég egyik munkatársa feljelentette előző munkahelyét, Érd akkor egyik legnagyobb temetkezési szolgáltatóját. Azért tett feljelentést, mert azt látta, hogy valaki hamisította az aláírását a szerződésén és a bérjegyzékein. Az ügyből nyomozás lett, ami megrengette a temetkezési szolgáltatás változatlannak tűnő helyzetét Érden.

Temetkezés az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top