Aktuális

Máshogy számlázzák majd a temetéseket

Összehasonlíthatóak lesznek ezentúl a temetkezési árak az új számlázási rendszernek köszönhetően, a hozzátartozók így egyszerűbben dönthetnek majd. Egy átlagos temetés ára 300.000 forint körül mozog, de vannak sokkal olcsóbbak, és persze lényegesen drágábbak is.

A temetőkre és temetkezésre vonatkozó kormányrendelet alapján a temetkezési vállalkozásoknak január óta kötelező részletes számlát adniuk az általuk nyújtott szolgáltatásról, áprilistól pedig a gépi számlázás sem mentesül a kötelező számlatartalom alól – mondta el az MTI-nek Puskás Béla, a Dél-dunántúli Temetkezési Egyesület elnöke az Országos Temetkezési Konferencián. Az új számlázási rendszer lehetővé teszi a temetkezési szolgáltatások és kellékek tételes összehasonlítását, ezáltal azt, hogy a megrendelő a színvonal alapján válasszon szolgáltatást – hangzott el a konferencián.

A temetkezési vállalkozások évente 130 ezer temetést intéznek, ennek alapján a temetkezési piac bevétele Magyarországon eléri a 39 milliárd forintot. A temetkezési vállalkozások mintegy 5500 temetőt üzemeltetnek, a tevékenység sokszor keveredik a temetkezési szolgáltatásokkal. Az önkormányzatoknak gyakran nincs pénzük a temetők fenntartására, ezért ezt általában ráterhelik a szolgáltatóra, amely a szolgáltatás árából próbálja előteremteni a szükséges költségeket.
 

Egy átlagos temetés is nagyon drága

Ha egy családtag meghal, az nemcsak érzelmi csapás, hanem komoly költségekkel is jár. A temetések árában hatalmas különbségek vannak országszerte. A temetés módjának megválasztása is sokszor anyagi kérdés. A hamvasztás vagy koporsós temetés között elképesztő árkülönbségek vannak, és sokszor nem engedhetik meg maguknak a hozzátartozók, hogy az érzéseik döntsenek. Budapesten 100 ezer forint körül van a legolcsóbb temetés költsége, 500 ezer forintnál már elegáns koporsóról lehet beszélni, az átlagár azonban 300 ezer forint körül mozog. Ebben nincs semmi különös, csak egy temetés. Mert extrák ebben a műfajban is vannak, sőt extrémek is…

Hamvasztásnál más összegekben lehet gondolkodni

Azok, akik az urnát hazaviszik, egészen olcsón, 80 ezer forint körüli összegből kijöhetnek. Míg régebben egyáltalán nem volt gyakorlat, az utóbbi években egyre többen viszik haza az urnákat, és ennek az egyre romló anyagi helyzet az oka. Arról nem is beszélve, hogy ilyenkor a gyász egyik fontos lépése kimarad: vagyis nincs temetés, ahol el lehet búcsúzni a halottól. Ez pedig a hozzátartozóknak is nagyon fontos, így könnyebb elengedni az elhunytat. A temetkezési szokások Magyarországon egyébként igen konzervatívak, a legtöbben a koporsós temetést választják, főleg vidéken. Még akkor is, ha hitelt kell ezért felvenni.

A temetőben szórás 150-200 ezer forint körül van, nagyságrendileg ennyibe kerül az is, ha a hamvakat a Dunába szórják. Lehetőség van arra is, hogy egy templomban kapjon helyet az urna, és persze a kolumbáriumot is el lehet temetni, ha van sírhely, ahová még befér. Természetesen a szertartás milyenségétől és a szemfedőtől kezdve az urna kinézetétől mindenben lehet extrákat kérni. Arról pedig még nem is esett szó, hogy mennyibe kerül a sírhely márványból, kőből, véséssel és egyebekkel…

fotó: Bocskay Zsolt
fotó: Bocskay Zsolt

A Budapesti Temetkezési Intézet tájékoztatása szerint a legdrágább a Fiumei úti Sírkert és a Farkasréti Temető. Farkasréten egy sírbolt megváltási díja 60 évre több mint 4 millió forintba is kerülhet. Ugyanitt egy luxusparcellát is nyitottak, ahol remek a kilátás, bár ezt az elhunyt már nem élvezheti, csak kilátogató családtagjai. A gyakorlat azonban ennél sokkal prózaibb: sokan nem tudják meghosszabbítani az átlagos sírhelyeket sem, amiért 25 évre nagyjából 100 ezer forintot kérnek. Ilyenkor egyébként sok helyen lehet részletfizetést igényelni vagy rövidebb időre meghosszabbítani a helyet.

Kegyeleti ékszerek

Gyémántot is lehet készíttetni az elhunyt hamvaiból, amit a családtagok ékszerként viselnek, ezzel biztosítva, hogy az imádott rokonnal örökkön örökké együtt lehessenek. Ez már milliós értékű csecsebecse, de vannak egyszerűbb, üreges ékszerek, medálok, gyűrűk, amibe szintén lehet hamvakat rakni. Ezeket már néhány tízezer forintért meg lehet vásárolni.

Űrtemetés

Amerikába kell menni érte, mert egy rakétakilövő állomáson történik, de megéri, mert 2 millióért a Holdra is eljutnak a hamvak, míg 1 millió alatt csak a világűrbe szórják az elhunytat.

Szelíd motoros

Egy amerikai férfi évekkel a halála előtt kitalálta, hogy testét balzsamozzák be, rögzítsék kedvenc motorjára és így tegyék üvegkoporsóba. A három sírhelyet előre megváltotta, majd családja – betartva a férfi végakaratát – valóban eképpen helyezte örök nyugalomra. Hogy mindez mennyibe került, arról nem szól a fáma.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top