nlc.hu
Család

Ő Nádas György ritkán látott felesége: „A mai napig szerelmes vagyok belé” – fotók

Különleges, kreatív fotózáson vett részt Valentin-nap alkalmából Nádas György és felesége, Zsuzsi.

A pár közel 12 éve kötötte össze az életét, a szerelem azóta is lángol közöttük. Nádas György minden alkalmat megragad az ünneplésre, így a szerelmesek ünnepén felidézték görögországi nászútjukat is. Ez a nyaralás volt ugyanis, ahol elindították közös életüket.

„Rodosz annyira közel áll a lelkünkhöz, az egész habitusunkhoz, az életmódunkhoz, hogy úgy gondoltuk, Valentin-nap alkalmából felidézzük azokat az emlékeket, amiket ott átéltünk! Ez a szerelmeseknek napja, és én a mai napig szerelmes vagyok a feleségembe” – kezdte Nádas György, akitől felesége vette át a szót.

Szeretjük a Valentin-napot, sőt Gyuri nagyon figyel minden évfordulóra, névnapra, szülinapra, én kevésbé vagyok ilyen, de jól esik. Mindig kapok valami kedves, aranyos ajándékot. Emlékszem, amikor az első Valentin-napunk volt, akkor egy mackót kaptam, ami szívecskét tart a kezében. Ő rendkívül érzelmes ember, nagyon romantikus! Szeret nekem főzni, mindent megad, úgyhogy ő egy álomférj

– áradozott Zsuzsi.

nádas györgy és felesége zsuzsi (2)
nádas györgy és felesége zsuzsi (3)
nádas györgy és felesége zsuzsi (3)
nádas györgy és felesége zsuzsi (3)
nádas györgy és felesége zsuzsi (3)
5 fotó

„Szerintem az ünnepek fontosak az ember életében, hiszen nem csak arról van szó, hogy akkor kikapcsolódunk egy kicsit, hanem megtiszteljük, megbecsüljük a másikat még jobban, mint a hétköznapokban. Egy szép ünnep a Valentin-nap is, ami ugyan nem volt divat Európában 30 évvel ezelőtt, de nagyon örülök, hogy most már van egy olyan napunk, amikor csak a  párunkra  figyelünk és a másikhoz való ragaszkodásunkat megpecsételjük. A hétköznapokban is igyekszem kimutatni, hogy mit érzek, de kellenek ezek a gesztusok. Valahol az is egy gesztus volt részemről, hogy változtattam magamon. Zsuzsi ugyan plusz 40 kilóval szeretett belém, de úgy gondoltam szeretnék sokáig vele maradni, egészségben. A hatalmas páncél, amit magam köré növesztettem azonban már komolyan veszélyeztette ezt. Szerencsémre rátaláltam egy testsúlycsökkentő mátrixra, amivel éhezés nélkül leadtam az XXL-es méretemet L-esre. A kúra alapja egy vadon termő szilvafajta, amit bélseprűnek is hívnak, a lelassult és sok-sok zsíros étellel terhelt anyagcserét segített beindítani és újraprogramozni. A módszernek köszönhetően megszűnt az édesség utáni sóvárgásom, egy úgynevezett cukorgyilkos növénynek köszönhetően. Felszabadítottam a szervezetemet a mérgektől és zsíroktól, nem koplaltam, a kúra mellett szerencsére erre nem is volt szükség” – mondta a humorista.

nádas györgy

Fotó: RTL Sajtóklub

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top