nlc.hu
Család
Nyomasztó titkok miatt vethettek véget életüknek a skóciai magyar ikrek

Nyomasztó titkok miatt vethettek véget életüknek a skóciai magyar ikrek

A pszichológus szerint Huszti Eliza és Henrietta közül valamelyikük mélypontra kerülhetett, másikuk pedig vele élt át egyfajta érzelmi azonosulást.

Egy hete vált biztossá a tragikus hír: a skóciai Dee folyóból kiemelt két holttest a január elején eltűnt magyar testvérpáré, Huszti Elizáé és Henriettáé. A 32 éves testvérpár halálának pontos oka egyelőre nem tisztázott, azonban több elmélet is felmerült az eset kapcsán, köztük az öngyilkosság lehetősége is.

Az eltűnt ikrek rendőrségi keresőakciója a Dee folyóban (fotó: Profimédia)

Az AC News Potó Bernadett pszichológust kérdezte az ikrek közötti különleges kapcsolatról és a rejtélyes körülményekről.

„Az ikrek közötti érzelmi szinkronizáció erősebb, mint bármely más kapcsolatban. Fontos tudni, hogy ők nemcsak testvérként, hanem egyfajta egységként is tekintenek egymásra. Gyakran akarattalanul átveszik egymás érzéseit, fájdalmait, nehézségeit. Különösképpen érvényes ez akkor, ha együtt is élnek és egymásra vannak utalva, mint a két lány, Heni és Eliza. Véleményem szerint ez esetben egyikük mélypontra került, másikuk pedig vele élt át egyfajta érzelmi azonosulást” – mondta Potó Bernadett.

A pszichológus saját praxisában is tapasztalta, hogy az ikrek között fennálló különleges kötelék miatt az egyik fél lelkiállapota könnyen átragadhat a másikra. Így előfordulhat, hogy egy depressziós vagy szorongó ikerpár mindkét tagja hasonló tüneteket mutat, sőt, akár át is veheti a másik érzelmi állapotát.

A szakember szerint a közös sors élménye ebben az esetben azt eredményezhette, hogy a lányok együtt próbáltak kiutat találni a kialakult helyzetből, akár szélsőséges döntést is hozva.

Az ikerpár harmadik testvére, aki Magyarországon él, vélhetően azért nem érzékelte testvérei lelki nehézségeit, mert nem volt velük napi szintű kapcsolatban.

Mentális problémák vezethettek a tragédiához

A nyomozás során kiderült, hogy Eliza és Heni visszahúzódó életet éltek, nem jártak társaságba, és főként egymásra támaszkodtak. Az otthonuktól való távolság, a beilleszkedés nehézségei és a szociális elszigeteltség mind hozzájárulhattak mentális állapotuk romlásához. Potó Bernadett szerint valószínű, hogy a lányok önértékelési problémákkal és imposztor-szindrómával küzdöttek, amelyek az utóbbi időben felerősödhettek.

Megerősítették, hogy az eltűnt ikerpár holttestét találták meg Skóciában (Fotó: Profimedia)

A tragédia éjszakáján egy helyi lakos hátborzongató sikolyokat hallott a folyó közeléből – ez az egyik kevés biztos pont az ügyben. A nyomozás során kiderült, hogy Henrietta az eltűnésük előtti napokban egyre furcsábban viselkedett, kollégái szerint rossz mentális állapotban volt, álmatlanság gyötörte, és sokat panaszkodott.

A lányok az eltűnésük előtti órákban ismét végigjárták azt az útvonalat, amely később végzetesnek bizonyult. A szakértő szerint ez a viselkedés belső vívódásra, félelemre és bizonytalanságra utalhat. Heni és Eliza talán a megfelelő helyszínt keresték, és az utolsó pillanatig vívódtak a döntésükkel kapcsolatban – vélekedett a pszichológus.

A mentális krízisben vergődő lányok úgy érezhették, hogy nincs más kiút: csak a víz képes magába fogadni őket. A folyó különösen erős szimbólum. Ehhez az áramlás, a sodródás érzése szorosan kapcsolódik, amely egy válságban szenvedő ember számára vonzó lehet

– magyarázta Potó Bernadett.

A biztonsági kamerák utoljára hajnali 2 óra 12 perckor rögzítették Eliza és Henrietta mozgását a Viktória hídnál, majd a folyó melletti, jeges ösvényen haladtak tovább, ahol nyomuk veszett. Az eltűnésük előtti napon már jártak a környéken, de akkor csak rövid ideig tartózkodtak ott. A végzetes éjszakán üzenetet küldtek főbérlőjüknek, amelyben jelezték, hogy lakásukat elhagyják, és nem térnek vissza többé.

A skót hatóságok tovább folytatják a nyomozást, azonban eddig nem merült fel bűncselekmény gyanúja az ügyben.

Van segítség!

Ha neked vagy valakinek a környezetedben segítségre van szüksége, hívd mobilról is a 116-123 ingyenes lelkielsősegély-számot!

0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
00:00
00:00
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top