nlc.hu
Család

Már a temetést szervezték, amikor kiderült, hogy mégis él a családtagjuk

Nagyot hibázott a kórház.
kórház, fotó: iStock

Összekeveredtek két beteg orvosi papírjai, ezért rossz családot értesített Romániában, a szebeni sürgősségi kórház a szerettük elhunytáról – írja a maszol.ro. Az összecserélt iratok miatt egy élő beteg halálhírét közölték a családtagokkal, amiért utólag nyilvánosan elnézést kért az intézmény.

Ez is érdekelhet Megnézem

A portál információi szerint a család már a temetést szervezte az állítólagosan elhunyt hozzátartozójuknak, amikor a fény derült a tévedésre.

„Az érintett beteg nagyon jó állapotban van, és megfelelő orvosi ellátást kap. A családot biztosítottuk arról, hogy mindenben a rendelkezésükre állunk. Rendkívül sajnáljuk, hogy ez a hiba mély lelki hatást gyakorolt a hozzátartozókra” – nyilatkozta a kórház, hozzátéve: mindent megtesznek, hogy ilyen helyzet ne forduljon elő a jövőben.

A beteg hozzátartozói nem kívánnak panaszt emelni a történtek miatt.

Pár éve egy bukaresti kórházban két holttestet cseréltek össze. Mindketten koronavírusban haltak meg, ám csak a temetés után derült ki, hogy tévedés történt. Ugyanazon a napon hunyt el mindkét beteg. Az egyik holttestéért jelentkeztek a hozzátartozóik, és el is szállították. Később jelentkezett az elhunyt hozzátartozójáért egy másik család, de a holttestét nem találták, mivel tévedésből az elsőként jelentkező családnak adták ki a holttestet. Az ügyben rendőrségi vizsgálat is indult, mert az elcserélt holttestet ki kellett hantolni ahhoz, hogy újra eltemethessék a hozzátartozók.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top