nlc.hu
Család
Békésen alvó családra tört rá véletlenül a TEK Törökbálinton

Békésen alvó családra törtek rá véletlenül a TEK kommandósai Törökbálinton: „A 3 éves unokám remegett végig”

Tévesen rontottak be hozzájuk, a családtagokra fegyvert is ráfogtak.
A Terrorelhárítási Központ munkatársa - Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

Egy békésen alvó családra törtek rá a Terrorelhárítási Központ kommandósai csütörtök hajnalban Törökbálinton. A házban egy hároméves kislány és egy idős, Alzheimer-kórban szenvedő asszony is aludt, de a hozzátartozóikra még a fegyvert is ráfogták. Csak az igazoltatás után derült ki, hogy a házszámot eltévesztették, és a telekszomszédjuk volt a valódi célszemély – számolt be a Blikk.

„Hajnali négykor a komondorunk nagyon ideges volt, akkor már a kertben lehettek a kommandósok. (…) Teljesen ellepték az udvarunkat és felszólítottak, hogy jöjjünk ki a házból. Ekkor már észrevették, hogy nem én vagyok T. Sándor, akit keresnek, de fel kellett emelnünk a kezeinket és a fegyvereiket is ránk fogták” – nyilatkozta felháborodva a lapnak Rita, akinek a 3 éves unokája is sokkot kapott. „Remegett végig, azóta nem hajlandó kimenni az udvarra és újra pelenkázni kell” – panaszolta az asszony.

A családnak ezután öt órán keresztül az udvaron kellett tartózkodniuk, nem mehettek vissza a házukba.

A délután érkező nyomozók elnézést kértek a történtekért. A család feljelentést tett, kártérítést szeretnének.

Miután tisztázódott a félreértés, a TEK átment a valódi címre is, ahol viszont a felszólításra nem adta meg magát a férfi, ezután pedig több lövés is eldördült. A tulajdonost végül mentőhelikopterrel szállították kórházba. A Blikk úgy tudja, állítólag robbanószerkezeteket állíthatott elő T. Sándor, aki saját magát lőtte fejbe.

Amúgy nem ez volt az első alkalom, hogy rossz címre mentek ki a kommandósok. Pár évre Brassóban ugyancsak egy alvó, többgyermekes családra rontottak rá. A gyerekek akkor pánikrohamot kaptak, mentőt kellett hívni hozzájuk. Az anya ugyan próbálta elmagyarázni a kiérkező kommandósoknak, hogy rossz helyen járnak, de ez hosszú ideig nem sikerült neki. Végül, sikerült megértetnie a különleges egység tagjaival, hogy rossz címen akarták őrizetbe venni egy bűnszervezetben való részvétel miatt keresett személyt. A kommandósok az eset után bocsánatot kértek, majd tovább mentek a helyes címre.

Kiemelt fotó: illusztráció, Mihádák Zoltán

0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
00:00
00:00
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top