Szülőszerviz: Hogyan hatnak kortársaik a gyerekeinkre? Van-e még beleszólásunk? – A tatai Színes Iskola alapítója válaszol

Milyen hatással vannak egymásra a gyerekek? Mi történik, ha a kortársak véleménye fontosabb lesz, mint a felnőtteké? Hogyan lehet a kortárshatást nevelőerővé alakítani? Ebben az epizódban Elekes Mihály pszichológussal, a tatai Színes Iskola alapítójával és Fejes-Martinez Krisztával, a Hősök Tere Alapítvány growth mindset specialistájával beszélgetünk a kortárshatás pszichológiájáról, kockázatairól és lehetőségeiről.

A kortársak szerepe a gyerekek életében az egyik legerősebb pszichológiai hatás, ami a személyiségfejlődést befolyásolja. Már a fejlődéslélektan klasszikusai, Piaget és Vygotsky is rámutattak, hogy a gyerekek gondolkodása társas közegben, párbeszédek, konfliktusok és együttműködések során alakul. A kortársak ilyenkor nemcsak barátok vagy ellenfelek: önmaguk tükrévé válnak egymás számára. 

Judith Rich Harris provokatív, de sokat idézett munkájában amellett érvel, hogy a kortárscsoport erőteljesebb hatással van a gyerek személyiségére, mint a családi nevelés. Carl Rogers, a humanisztikus pszichológia egyik legnagyobb alakja szerint az egészséges fejlődés alapfeltétele a pszichológiai biztonság: az a közeg, ahol az egyén hiteles lehet, és nem kell félnie attól, hogy elutasítják, ha önmagát adja. Ilyen helynek álmodták meg a Tatán működő Színes Iskolát is. Az intézmény alapítója, Elekes Mihály adásunkban nemcsak az iskolát mutatja be, hanem azt is, hogyan teremtettek olyan nevelési környezetet, amely nemcsak tananyagot, hanem közösségi kultúrát is ad: ahol a gyerekek nem csupán tanulótársak, hanem egymás fejlődésének társai, visszajelzői, tükrei és támaszai is.

Elekes Mihály

Elekes Mihály (Fotó: Bognár Péter)

Miről beszélgetünk még az epizódban?

  • Miért olyan fontos a kortársak véleménye gyerekkorban?
  • Hogyan alakulnak ki a csoportnormák és miként hatnak az egyén viselkedésére?
  • Milyen különbség van a pozitív és a negatív kortárshatás között?
  • Mi a pedagógus és a szülő szerepe a közösségi minták formálásában?
  • Hogyan lehet a rivalizálás helyett együttműködésen alapuló közösséget építeni?
  • Szülőként hol van még beleszólásunk kamaszaink életébe, és mit tehetünk, ha nem tetszik, amit látunk?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top