nlc.hu
Család

Címlapon mutatta meg gyönyörű lányát Demcsák Zsuzsa

Ritka pillanat, hogy együtt láthatjuk anyát és lányát.

Szinte soha nem láthatjuk a nyilvánosság előtt Demcsák Zsuzsa gyönyörű lányát, a 19 éves Tamarát. A BEST magazinnal azonban most kivételt tett az anya-lány páros: közös fotósorozat készülhetett róluk, sőt a műsorvezető őszintén mesélt a felnőtt lányával való kapcsolatáról.

„Tamara és közöttem elképesztően szoros a viszony. Mindent megbeszélünk egymással. Ennek is köszönhető, hogy a felnőtté válásának minden egyes fázisánál is mindig ott tudtam lenni mellette. Így aztán minden fontos pillanatot is megoszthattunk egymással. A mai napig rengeteget beszélgetünk” – árulta el Demcsák Zsuzsa. A fia, Benedek 20 éves, így a tévésnek már volt tapasztalata arról, milyen útjára engedni egy gyermeket a családi fészekből.

BEST magazin - címlap

A lányom 16 hónappal fiatalabb a fiamnál. Könnyebb dolga volt, mert a bátyja már kitaposta neki az utat. (…) Tamara esetében ez már kevésbé vágott földhöz. Azt érzem, hogy erőm teljében vagyok, egy teljesen más, önálló életet kell nekem is kiépítenem, és ő is felnőtt, társra talált. Ezt kell úgy összegyúrni, hogy mi négyesben is rengeteg időt töltünk, de nyaralni vagy telelni a párjainkkal együtt megyünk. Hihetetlenül büszke vagyok arra, ahogyan viselkednek a párkapcsolataikban” – meséli Demcsák Zsuzsa.

Nem titkolja, megérintette, hogy felnőtt a lánya, és társra lelt: „Azt kell mondanom, hogy Tamara nagyon szépen ment bele ebbe a kapcsolatba, és nagyon jó társra lelt. (…) Persze azért azzal az érzéssel meg kellett küzdenem, hogy egyszer csak itt van valaki, akihez a lányom már jobban kötődik, mint hozzám, és ez nagyon váratlanul és hirtelen jön. (…) A mi kettőnk megbonthatatlan szövetsége megmaradt, de átalakult, már nem én és ő vagyok, hanem ez kibővült, és mindenki tiszteletben tartja a másik privát szféráját”.

„Tamara nagyon érzékeny, csupa szív lány. (…) Lételeme a gondoskodás. (…) Nem ismerek nála kitartóbb és a céljaiért jobban küzdő embert. (…) Szeret mindent rendben tudni maga körül, nagyon hamar elleste tőlem, hogyan kell minden értelemben rendet teremteni és tartani egy háztartásban. (…) Nagyon takarékoskodó is, szépen kezeli a pénzügyeket. Látja már azt is, hogy a gimnázium után merre fog továbbtanulni, és terveket készít” – mesélte Demcsák Zsuzsa a lányáról.

Bővebben a legfrissebb BEST magazinban!

Kiemelt fotó: Sajtószoba

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top