Amanda Castillo, terapeuta és háromgyermekes anya tavaly közzétett egy rövid Instagram-videót, amelyben arra a gondolatra reagált, hogy „a szülőknek le kellene szállniuk a padról, és játszaniuk kellene a gyerekükkel a játszótéren”, egyetlen határozott szóval válaszolt:
„Nem.”
A poszt alatti kommentmező felrobbant.
Ez a kérdés ugyanis sokkal mélyebb rétegeket érint, mint gondolnánk: szülői kimerültség, társadalmi elvárások, bűntudat és a gyerekközpontúság.
Vajon miért vált ennyire érzékeny témává az, hogy le lehet-e ülni anyaként a játszótéren, és miért lehet ez a leülés sokkal több, mint puszta pihenés?
Sok anyuka érezte úgy, valaki végre látja őket. Hiszen nem azért ülnek a padon a játszótéren, mert ne lenne fontos számukra a gyerekükkel lévő kapcsolat, hanem mert valahol az uzsonnacsomagolás, a küzdelmes öltöztetetések és a játszótérre vonszolás közben elhitték, hogy még itt is szórakoztatniuk kell.
Fotó: Getty Images
A posztoló ezt elutasítja. A reels alatti szövegben elmagyarázza, hogy bár a legkisebb gyereke 2,5 éves, és néha szüksége van segítségre, a játszótér nem egy színpad, ahol az anyukáknak szerepelniük kellene.
„Hagyjuk, hogy a játszótér a gyerekeké legyen. Egy hely, ahol szabadon mozoghatnak, felfedezhetnek, kapcsolatba léphetnek más gyerekekkel – anélkül, hogy a szülő a nyakukban lihegne.”
Továbbá leszögezi azt is, hogy nem az ellen van, hogy a szülő játsszon a gyerekével. Csupán azt mondja: felnőttként nem kell nekünk is mászókázni a játszótéren ahhoz, hogy jó szülők legyünk.
Az anyukáknak igenis le szabad ülniük a játszótéren
Sok anya már eleve kimerülten érkezik a játszótérre. Előkészített mindent, mindenki más igényeit is kielégítette. Az, hogy leül a padra egy elviteles kávéval a kezében, nem közöny. Hanem jelenlét határokkal.
És ezt a szemléletet a gyermekfejlődési elméletek is alátámasztják. Az Amerikai Montessori Társaság szerint a függetlenség, az önirányítás és a megszakítás nélküli játék kulcsfontosságúak a gyerek fejlődésében. Dr. Maria Montessori így írja A befogadó elme (1949) című könyvében:
„Amint a gyermek koncentrálni kezd, úgy viselkedjünk, mintha nem is létezne.”
Ez nem azt jelenti, hogy mindent rá kell hagyni a gyerekre. Hanem azt, hogy tudjuk, mikor nem kell beavatkozni, és bízzunk abban, hogy a puszta közelségünk is elég.A pihenés nem erkölcsi kudarc
A fenti reels nem azért volt ennyire hatásos, mert nevén nevezte azt a nyomást, amit sok anya érez, hogy minden pillanatban 100%-ban jelen kell lenniük, még akkor is, amikor elvileg ők is pihenhetnének. Ez a minden anyában meglévő feszültség mélyen betalált, mert az anyák ki vannak merülve – és nem csak fizikailag.
Az Anyatermészet portálon közzétett 2024-es MoNa-kutatás szerint a magyar anyák 80 %-a érzi úgy, hogy a társadalmi elvárások irreálisan magasak, 97 %-uk küzd a munka és a családi élet összehangolásával, és nagy arányban tapasztalnak kiégést. Ez nem hozzáállás kérdése – hanem a rendszeré. Egy olyan világban élünk, ahol az anyák a háztartásban, a munkahelyeken és a gyereknevelésben egyszerre tartják a frontot. És még így is gyakran megkapják, hogy nem elég lelkesek, ami sokakban vezet önbizalomhiányhoz.
Nyugodtan lehetünk “bench mom”-ok, azaz padmamák
A „bench mom” hozzáállás – vagyis amikor az anya a padon ülve, távolabbról figyeli gyermekét a játszótéren – egyre több anyuka körében elfogadott és tudatos döntés eredménye. Ahogy egy hozzászóló írja a r/Mommit Reddit-threadben:
„Én az a típus vagyok, aki a padon ücsörög. Azért vagyok itt, hogy a gyerekem megtanuljon nélkülem játszani. Figyelek rá, de nem vagyok teljes munkaidős játszótárs.”
Egy másik anyuka így fogalmazott ugyanott:
„Azért jöttem a játszótérre, hogy a gyerekeim más gyerekekkel játszhassanak, én pedig egy kicsit szusszanhassak.”
Fotó: Getty Images
Ezek a gondolatok rávilágítanak arra, hogy a játszótér sokaknak nemcsak a gyerekek fejlődési terepe, hanem a szülők töltődésének egyik ritka alkalma is. Ugyanakkor nem mindenki ért egyet ezzel a passzívabb szerepfelfogással. Egy másik kommentelő a r/Mommit-on így panaszkodott:
„Tényleg utálok más emberek gyerekeivel beszélgetni a játszótéren… újra meg újra… miközben a szüleik a padról nézik az egészet.”
Ez a vélemény azt sugallja, hogy ha a szülők túlzottan kivonulnak, akkor gyakran más felnőttek kénytelenek átvenni a gyerekekkel való játékot – akár akarják, akár nem. A vita tehát nem fekete-fehér: míg sokan a padon ülve is aktív, figyelő jelenlétet képviselnek, mások szerint a játszótér olyan hely, ahol a szülőnek is érdemes aktívan részt vennie, főleg a kisebb vagy bizonytalanabb gyerekek esetén.
Nem kell játszani ahhoz, hogy jelen legyünk
Nincs egyetlen „helyes” módja annak, hogyan legyünk jó anyák a játszótéren. Vannak szülők, akik imádnak mászni, futni, hintázni. Mások csendesebb módokon kapcsolódnak. És félreértés ne essék, a fenti poszt nem a bevonódás ellen szólt, hanem a bűntudat ellen.
„Nem azt mondom, hogy soha ne játssz, segíts vagy kapcsolódj a gyerekeddel” – írja Amanda Castillo. „Csak azt emelem ki, hogy rendben van, ha nem akarsz felnőttként mászni a mászókán!”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Azt hiszem, sok anya tud a fenti gondolatokkal azonosulni. Lehet egy anya szerető, megértő, türelmes, mindezt úgy, hogy közben nem szeret a földön játszani vagy fogócskázni a játszótéren. De persze az is nagyszerű, ha igen.
A gyerekeknek szükségük van a szabad játékra, más gyerekekkel. Időre, amikor nincsenek állandóan stimulálva vagy irányítva.
És bár egyértelmű, hogy a szülő-gyermek kapcsolat fontos, olyan közös programokat érdemes keresni, amit az anya is élvez. Ez lehet egy fagyizás ovi után, egy gyerekfilm a moziban vagy egy közös főzés otthon. Az anyáknak is joguk van jól érezni magukat, és senkinek nem segít, ha szégyenítjük őket, amiért nem élvezik minden percét az anyaságnak.
Hagyjuk a gyerekeket játszani, az anyákat pihenni.
A fenti videó egy finom, mégis fontos emlékeztető: az anyák is emberek. Úgyhogy Anyukák, nyugodtan üljetek le. Figyeljetek messziről, kortyoljátok el a három órája vásárolt kihűlt lattétokat, és hagyjátok, hogy a gyerek másszon, essen, próbálkozzon. Ez is nevelés. Mert a jelenlét nem mindig egyenlő a szerepléssel, és a jó anyák is leülhetnek a játszótéren.
(via)
