nlc.hu
Család

Kováts Adél ritkán látott, tartósan beteg lányával szerepelt közös fotón

Kováts Adél lánya, Kováts Laura Rozi már 25 éves.

Kováts Adél lányát, Rozit egy ritka rendellenességgel diagnosztizálták, amelynek következtében mozgásában korlátozott, és egyéb képességei sem olyan fejlettek, mint a többi hasonló korú fiatal felnőttnek. Rozi azonban – aki úgynevezett vízfejűségben szenved – egy érett gondolkodású nő, még saját könyvet is írt különleges állapotáról.

Kováts Adél a Pozsonyi Pikniken

Fotó: Vörös Szilárd

Erről ő maga a Belső tenger – Rozi igaz története című könyvében ír kendőzetlen őszinteséggel. A legnagyobb tehetsége, hogy nagyon őszintén, megkérdőjelezhetetlenül és tisztán reflektál a világra. Intelligensen reagál a dolgokra. Nagyon érdekes és szép volt, hogy amikor szerkesztették a könyvét, mennyire ragaszkodott, és nem hagyta kivasalni azokat a furcsa szófordulatokat, mondatszerkezeteket, amik leginkább leleplezhették az érintettségét

– mesélte a Best magazinnak Kováts Tibor, aki feleségével és lányával együtt a friss lapszám címlapján szerepel.

Rozi nagyon szerencsés gyerek, akire édesapja és édesanyja is nagyon büszke.

Nagy tanítómesterünk a mi életünkben

– fogalmazott Kováts Tibor.

Laura Rozi – aki sokáig inkább Lauraként szerepelt, de ma már inkább a Rozi nevet használja – 1999. szeptember 27-én, a 32. hétre, koraszülöttként jött világra. A kislány egészséges volt, hat hét után hazamehetett a kórházból, de néhány héttel később kiderült, hogy valami nem stimmel: az orvosok ekkor vették észre, hogy Rozi agyában felgyülemlett az agyvíz, vagyis vízfejűsége van. Rozit többször kellett műteni, fertőzéseket kapott el, epilepsziával és részleges bénulással is kezelték.

A kislány betegsége rendívül megnehezítette a család dolgát, ugyanakkor nagyon sok szépséget is adott szüleinek.

„Laura mindannyiunkat alapvetően megváltoztatott. A betegsége kapcsán iszonyatosan kemény időszakokat éltünk át, sok megpróbáltatást álltunk ki, ugyanakkor annyi szépséget, emberséget is adott, amennyit nem is tudtunk, hogy létezik. Rengeteget tanultunk és tanulunk folyamatosan tőle, valódi toleranciát, szeretetet, bizalmat, odafigyelést. Laura annyira másként látja a világot, sokkal igazabbul, bölcsebben. És Laura kapcsán fantasztikus embereket is megismerhettünk, Vera néniket, Cili néniket, Juci néniket, akik tudásukkal, szeretetükkel, elhivatottságukkal egészen más szintet képviselnek, mint akiket látunk magunk körül vagy a képernyőn. Ilyenkor helyére tesszük az addig komolynak hitt problémát, elismerésre méltónak hirdetett teljesítményt, és helyreáll valami egészséges értékrend. És legközelebb alighanem úgy fogok bemutatkozni, hogy én vagyok Kováts Laura apukája…” – nyilatkozta korábban gyermekéről Kováts Tibor.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top