nlc.hu
Család

Az orrunk árulhatja el elsőként az Alzheimer-kór közeledtét

A tudósok rájöttek, nem csak a memóriazavarok jelentik az Alzheimer-kór legkorábbi tüneteit.
orr - fotó: Getty Images

A legfrissebb kutatások kiderítették az Alzheimer-kór kevésbé ismert, de annál árulkodóbb jelét. Ez a mindennapokban gyakran észrevétlen változás évekkel megelőzheti a komolyabb kognitív problémák megjelenését.

A vizsgálatok szerint az Alzheimer korai szakaszában nem az emlékezetért felelős agyterületek sérülnek először, hanem a szaglóhagymát és az agytörzsben található locus coeruleust összekötő idegpályák. A károsodásuk hamar jelet adhat a betegség kibontakozásáról – mutat rá a Well & Fitt cikke.

A kutatók eredményeiket egereken, Alzheimerben elhunyt emberek agyszövetein, valamint élő pácienseken végzett PET-vizsgálatokkal is megerősítették. Minden esetben bebizonyosodott, hogy a szaglásért felelős idegpályák károsodását kóros immunfolyamatok kísérik. Ez a felismerés azért különösen fontos, mert lehetőséget nyithat a betegség sokkal korábbi diagnosztizálására. 

A szaglás elvesztése tehát életmentő információt is hordozhat. Ha a jeleket időben észleljük, lehetőség nyílhat arra, hogy az Alzheimer-kór kezelései előbb kezdődjenek.

Furcsa evési szokás is elárulhatja a demencia első jeleit

A szakértők szerint a demencia korai jelek között lehetnek különös, ismétlődő viselkedések: valaki csak egyféle ételt hajlandó enni, mások ehetetlen tárgyakat kóstolnak meg, vagy éppen a mellettük ülők tányérjáról vesznek el ételt. Ezek nem pusztán új hóbortok, hanem a betegség árulkodó tünetei lehetnek.

Míg az Alzheimer-kór többnyire feledékenységgel kezdődik, a frontotemporális demencia viselkedésbeli változásokkal indul. Később azonban a tünetek sok szempontból hasonlóvá válhatnak: nyelési nehézségek, járásproblémák, valamint a fertőzések iránti fokozott érzékenység jellemzik.

Kiemelt fotó: illusztráció, Getty Images

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top