Apró változtatás, hatalmas felháborodás
Nagy visszhangot váltott ki a magyar sajtóban, hogy egy rendeletnek köszönhetően az Óvodai nevelés országos alapprogramjában módosítás történt. Maga a változtatás csupán néhány szó, mégis sokan felkapták rá a fejüket. Az eredeti szöveg így hangzott:
az óvoda a gyermek nyitottságára épít, és ahhoz segíti a gyermeket, hogy megismerje szűkebb és tágabb környezetét, amely a nemzeti identitástudat, a kulturális értékek, a hazaszeretet, a szülőföldhöz és családhoz való kötődés alapja, hogy rá tudjon csodálkozni a természetben, az emberi környezetben megmutatkozó jóra és szépre, mindazok megbecsülésére.
Ebben cserélték ki most a „kulturális értékek” kifejezést arra, hogy „a keresztény kultúrán alapuló értékrend”. Azt jelentheti mindez, hogy mostantól az óvodákban ideológiai és vallásos nevelés várható attól függetlenül, hogy milyen az érintett családok világnézete, vagy csak egy hangzatos, de valójában semmitmondó mondatról lehet szó? Még a szakma véleménye is megoszlik erről.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete kemény hangú állásfoglalást fogalmazott meg a témáról. „Ez a módosítás újabb súlyos lépés abba az irányba, hogy a köznevelést ideológiai és vallási befolyás alá vonják, és ezzel a kormány végleg szakítson az állami-önkormányzati fenntartású intézményekben folyó nevelés-oktatás világnézetileg el nem kötelezett jellegével” – szól a PDSZ véleménye.
A szervezet arra is rámutat, hogy egyetlen ideológia kizárólagos közvetítése olyan alapvető jogokat sért, mint a vallásszabadság és a világnézeti szempontból el nem kötelezett oktatás. „Az óvoda nem az állami ideológia közvetítője, hanem a gyermek szabad, boldog és elfogadó személyiséggé válásának terepe” – jelenti ki.
Keresztény kultúra szerinti óvodai nevelés vajon mi? (forrás: Getty Images)
De vajon miért érezte szükségét az ország vezetése, hogy ez a módosítás bekerüljön az alapprogramba, és éppen most? Trencsényi László pedagógiai kutató, egyetemi tanár dilemmáit fogalmazza meg ezzel kapcsolatban.
Két eset lehetséges – fejti ki. – Az egyik a teljes dilettantizmus, ami sajnos hihető. A másik az, hogy mindez huncut előkészítése egy álszent pasztorációnak. Hiszen az európai, sőt, akár a globális kultúrában mi nem alapszik a „keresztény kultúrán”? Nemcsak a Tízparancsolat mózesi előírásai, de még az úttörők hajdani 12 pontja is pontonként értelmezhető a krisztusi tanításokkal. Ha ennél is mélyebbre ásunk, láthatjuk, hogy a most felmagasztalt, úgynevezett keresztény kultúra tele van antik görög-római előzményekkel, a karácsony ünnepe egy pogány szokás keresztény újraértelmezése, és még sorolhatnám. Ha ezzel a kultúrafelfogással közelítenénk a kérdéshez, akár érvényesnek is tekinthetjük a gondolatot. A baj az, hogy erre nincs semmi garancia, és ugyanúgy gondolhatjuk azt is, hogy a hazánkban élő, különféle kulturális gyökerű családok számára ez hátrányos megkülönböztetés, esetleg fenyegetést is hordoz. Már most is kaptak fegyelmit lucázó pedagógusok, hiába avatták szentté Szent Luciát, az mégiscsak pogány szokás, mint ahogy a regölés is.
Mivel a rendelet nem fogalmaz pontosan, csak bevezet egy kifejezést, amelyet aztán bárki a saját értelmezése szerint kezelhet, sok múlik azon, ki mire szeretné a szabályt használni.
Már a keresztény egyházak sem tudnának megegyezni rajta, pedig Iványi Gábort be sem vennék az egyeztetésbe, mit jelent a valódi keresztény értékrend – mutat rá Trencsényi László. – Mindeközben pedig maga a kormány lépten-nyomon áthágja a keresztény kultúra normáit.
Valódi problémák – megoldások nélkül
A homályos megfogalmazás ugyanúgy teret ad a visszaéléseknek, mint a félreértelmezésnek. Juhász Ágnes, a Civil Közoktatási Platform munkacsoport-vezetője erre hívja fel a figyelmet.
Valójában annyi történt, hogy egy már létező mondatba bekerült egy plusz kifejezés – mondja, – az indoklás szerint azért, hogy összhangban legyen az alaptörvénnyel, amelyben hangsúlyosan szerepel a keresztény értékrend. A fő probléma tehát az, hogy van egy alaptörvény, ami rossz és részrehajló, és mindent ahhoz igazítanak. Ezzel együtt
továbbra is az óvodapedagógus autonómiája marad, hogy milyen értékrendet közvetít.
A médiának nagy szerepe van abban, hogy ezt sokan azonnal kötelező érvényűnek tekintik. Ez azért gond, mert azok az óvódai dolgozók, akik nem merülnek el rendszeresen az Óvodai nevelés országos alapprogramjában, viszont olvasnak újságot és hallgatnak híreket, úgy fogják érezni, hogy mostantól elvárás, hogy keresztény kultúrára kellene a gyerekeket nevelni. Az is félő, hogy sokan erre hivatkozva felhatalmazva érzik majd magukat, hogy egyoldalúan, ideológiai alapon neveljék a gyerekeket, és bízhatnak közben a törvény védelmében. Nyilván minden fenntartó úgy dönt, ahogy akar, de ez a mondat nem hoz nagyobb korlátozást, mint eddig. Azzal semmi baj nincs, és eddig sem volt, ha Mikulás-ünnepséget, Márton-napot rendeznek egy oviban. De nem szabad úgy kezelni, hogy ezek bármely más kultúrkör ünnepei felett állnak, és hogy teljes értékrendet közvetítenek, nem pedig közös kulturális hagyományok.
Képünk illusztráció (forrás: Getty Images)
Miközben a közvélemény erre a vitára fókuszál, sok olyan probléma a háttérben marad, amelyek az intézmények alapvető működését hátráltatják vagy akadályozzák. Miklós György, a Szülői Hang képviselője úgy érzi, nem jó helyre kerültek a hangsúlyok.
Természetesen azt gondolom, hogy az állami óvodákban világnézetileg semleges nevelést kell adni a gyerekeknek
– szögezi le.
De attól tartok, hogy nem ez az elsődleges probléma. A legnagyobb gond a katasztrofális szakemberhiány. Sokan nem is tudják, hogy néhány éve bevezették: már csak 8 és 12 óra között követelmény az, hogy diplomás óvodapedagógus legyen a gyerekekkel. Ez azt jelenti, hogy délután gyakorlatilag bárki foglalkozhat velük, akár pedagógiai szakképzettség nélkül.
Az óvodák nyilván próbálnak képzett pedagógust találni, és ha az nincs, akkor pedagógiai asszisztenst vagy dajkát, igyekeznek szakszerű ellátást biztosítani, de ez nem biztos, hogy mindig sikerül. Hagyományosan mindig két óvodapedagógus volt egy csoporttal, ez most már csak vágyálom. Két éve bevezették a középfokú óvodai nevelő képzést: még nem végeztek azok, akik ezt elkezdték, de hamarosan megjelennek az óvodákban. Nem kérdőjelezem meg sem a jószándékukat, sem a tehetségüket, de az biztos, hogy a tapasztalatuk és a szakmai eszközkészletük más, mint egy diplomás óvódapedagógusé.
A Miklós György által felvázolt probléma már csak azért is súlyosnak tűnik, mert az óvodás korosztályban a sajátos nevelési igényű, illetve különféle magatartási zavarokkal küzdő gyerekek száma évről évre nő, olyan problémák jelennek meg, mint például a digitális addikció: ezek sokszor a tapasztalt pedagógusok számára is kihívást jelentenek, és nem látszik, hogy lenne kormányzati szándék az ilyen gyerekek számára szükséges, személyre szabott ellátási formák biztosítására.
Azt nem vonja kétségbe senki, hogy ahogy eddig is, meg lehet ünnepelni a karácsonyt, ami egy keresztény ünnep – teszi hozzá Miklós György. – Az, hogy ez a szó bekerült az alapprogramba, szerintem látványos változásokat nem fog hozni. Mégis érthető módon sérti sok ember érzékenységét: az ezzel keltett felháborodás senkinek nem jó, és elvonja a figyelmet és az energiát a valódi gondoktól. Azt gondolom, hogy az államnak nem ez a feladata, nem az a dolga, hogy olyan feszültségeket gerjesszen, amelyeket aztán politikai célokra használhat, hanem az, hogy valós problémákat oldjon meg. És annál nincs fontosabb, mint hogy legyenek szakképzett, elhivatott pedagógusok, akik mellettt mindenki biztonságban érezheti a gyerekét.
Úgy tűnik, a szakemberek álláspontja abban megegyezik, hogy minden rendelet annyit ér, amennyit és ahogyan betartanak belőle. A felelősség így nemcsak a törvényalkotóé, hanem azoké a fenntartóké és pedagógusoké is, akik eldöntik, mit és hogyan közvetítenek a gyerekek felé. És persze a társadalomé, hogy hogyan fogadja mindezt. Azaz: mindannyiunké.
