Pálmai Anna és párja, Huszár Henrik úgy mutatnak egymás mellett, mintha okosan megkoreografált kampányfotókat néznénk. A színésznő és a teniszoktató a kapcsolatuk legmélyebb dinamikáiba engedett számunkra betekintést.
Amikor Henrikkel találkoztunk, azt hiszem, mindketten el voltunk fáradva bizonyos működésekben. Szerencsés pillanatban kereszteztük egymás útját, mert kimondva-kimondatlanul mindketten ráuntunk az életviteli ismétlődéseinkre. A találkozásunkkal az univerzum pedig egy magasabb rezgésszámra kapcsolt minket. Ez mindenre kihat. Erős szabadságvágy dolgozik bennünk, és ezt tiszteletben is tartjuk a másikban, nem vesszük támadásnak egymástól, hogy két önálló ember vagyunk
– fejti ki őszintén Pálmai Anna a Glamournak adott címlapinterjúban, melyben párjával, Huszár Henrikkel szerepel.
Mint mesélik, a szabadság nagyon fontos számunkra, de humor nélkül mit sem érne az egész. „Van, hogy annyira nevetek, hogy már a könnyem is folyik, és szó szerint összeesem. Görögországban történt, miután elestünk a robogóval, hogy az első sokk után annyira nevettem azon, ahogy reagált az elborulásunkra, hogy a földön fetrengve röhögtem. Nagyon sok olyan szerencsétlen vagy idegesítő helyzet van, amin mi viccelődve jutunk túl. Vagy együtt nevetünk, vagy egymáson, persze szeretettel, de ki tudjuk egymást röhögni, és nincs belőle sértődés” – hangsúlyozza Henrik.
Persze a humor mellett a kölcsönös tisztelet is nagyon fontos.
Nagyon tiszteljük egymást, felnézek rá, amiért ennyire tehetséges ember, és olyat tud, amit én nem. A teniszpályán tátom a számat, ha nézem. Soha nem hozzuk a másikat vacak helyzetekbe, törekszünk arra, hogy egymás fejével gondolkodjunk, hogy átérezzük a másik vágyait és felismerjük az igényeit. Ebben rengeteg átdumált éjszaka van, amikor kifejezzük, mi esne jól. Ezzel sokat segítünk magunkon, ha mégis beleszaladnánk egymás lelkébe. Azt szoktuk mondani, hogy empatikusak vagyunk, de nem gondolatolvasók
– folytatja Anna, és arról is beszél, hogy senkit nem hibáztat, amikor azt mondja, hogy alig volt eddig igazán szabad.
„Hurcoltam magammal valamiféle lelkiismeret-furdalással vegyes bűntudatot, még a legboldogabb pillanatokban is. Henrik okos tanítómesterem sok mindenben, de ezt lerakni mégsem a hajnalig tartó nagy beszélgetéseink, hanem a feltétel nélküli szeretete segített. Mindig arra vágytam, hogy azért szeressenek, aki vagyok. Nem azért, aki voltam, vagy aki egyszer lehetnék. Elmebaj olykor, amilyen napjaink vannak. Téli gumicsere, szinkron, teniszütő-húrozás, kutyához rohanás, előadás, rohanás oktatni a teniszpályára, posta, bevásárlás, fotózás, forgatás… Én meg csapkodok, káromkodok, sóhajtozok, hogy ez kibírhatatlan. Aztán elolvadok, mert azt látom, hogy néz, és a téboly közepén is gyönyörködik bennem.”
Fotó: RTL Sajtóklub
