nlc.hu
Család

Schobert Norbi baltával verte szét a gyerekei videójátékát: Rubint Réka majdnem elvált tőle

Schobert Norbi úgy gondolja, a sokkterápia elérte a célját, hiszen ma már mindkét gyerek kiváló sportoló, és a tanulmányi eredményeik is nagyon szuperül alakulnak.
Schóbert Norbi

Schobert Norbi a Nekem mondod?! című podcastműsorban mesélt el egy eddig nem ismert családi történetet: a fitneszguru szerint a fiai egy időben túl sokat videójátékoztak, ő pedig egy ponton megelégelte a lustálkodást. A történet egy vasárnap délután csúcsosodott ki, amikor a gyerekek még három órakor is pizsamában, a képernyő előtt ültek – a fitnesszguru pedig besokallt, és a tettek mezejére lépett.

Még mind a ketten kövérek voltak, nem sportoltak. Nem is tanultak jól, és egész nap videójátékoztak. Vasárnap volt. Anya elment fellépni, én otthon voltam. Én már reggel túl voltam az edzésen, bevásároltam, megfőztem az ebédet. Mondtam, hogy gyertek már le! És nem jöttek le. Délután három óra volt, és ezek még mindig pizsamában, fürdés nélkül, fogmosás nélkül, fönt a szobájukban ordibáltak a videójátékkal. Ez nem normális, szerintem. Fölmentem, kihúztam a két videójátékot, levittem a kertbe, és baltával szétvertem mind a kettőt

– emlékezett vissza Norbi.

A fiúk azonnal hívták az édesanyjukat, Rubint Rékát, aki nem fogadta kitörő örömmel a radikális nevelési eszközt. 

Réka azt mondta, hogy egy állat vagyok, hogy nem vagyok normális, és ha hazajön, beadja a válást.

Norbi szerint azonban a sokkterápia elérte a célját. Másnap játékkonzolok helyett e-bike-okat vett a gyerekeknek, és állítja: fiai azóta kiváló sportolók és „a tanulmányi eredményeik is nagyon szuperül” alakulnak.

Ugyanebben a műsorban Schóbert Norbi arról is beszélt, hogy a gyerekei minden sikerüket maguknak köszönhetik, illetve arról, hogy ő egyáltalán nem fél a haláltól, azt sokkal fájdalmasabb lenne számára, ha esetleg bénán, teherként itt maradna a családja nyakán.

ajánlott videó


Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top