Vannak gyerekek, akik számára a nagyszülők háza volt a második otthon. Ahol mindig volt idő egy mesére, egy süteményre, egy titkos beszélgetésre. Ahol nem kellett sietni, megfelelni, teljesíteni. Csak lenni.
Vannak, akik felnőttként döbbennek rá: amit a nagyszüleiktől kaptak, az jóval több volt hétvégi programnál. Valójában érzelmi biztonság, stabilitás és olyan minták, amelyek még évekkel később is hatnak rájuk.
Egy friss, 18-29 év közötti fiatal felnőtteket vizsgáló kutatás szerint azok, akik gyerekkorukban erős, támogató kapcsolatot ápoltak legalább egy nagyszülővel, felnőttként jobb érzelmi jóllétről számolnak be. Több pozitív érzelmet élnek meg, elégedettebbek az életükkel, és rugalmasabban reagálnak a nehézségekre.
Hosszabb élet, erősebb nagyszülői jelenlét
Az elmúlt évszázadban jelentősen megnőtt a várható élettartam. Az emberek nemcsak tovább élnek, hanem jobb fizikai és mentális állapotban is maradnak idős korukban, mint korábban. Ez azt jelenti, hogy a nagyszülők ma sokkal aktívabb szereplői lehetnek unokáik életének, akár gyerekkortól egészen fiatal felnőttkorig.
Az időskor ráadásul sajátos érzelmi erősségekkel jár. A kutatások szerint az idősebb emberek kevesebb negatív érzelmet élnek meg, jobban kezelik a konfliktusokat, rugalmasabbak stresszhelyzetben, és tudatosabban választják meg kapcsolataikat. Az úgynevezett szocio-emocionális szelektivitás elmélet szocio-emocionális szelektivitás elmélet szerint az életkor előrehaladtával az emberek egyre inkább az érzelmileg jelentős, mély kapcsolatokra fókuszálnak.
És ki lehetne érzelmileg fontosabb, mint egy unoka?
Mit adnak a nagyszülők az unokáknak, amit más nem?
A kutatásban 514 fiatal felnőtt vett részt. 92 százalékuk számolt be arról, hogy életében volt legalább egy nagyszülő, akivel kapcsolatban állt. Akiknek volt ilyen kapcsolatuk, átlagosan magasabb érzelmi jóllétről számoltak be, mint azok, akiknek nem volt.
Különösen érdekes, hogy a gyerekkori támogatás hatása akkor is megmaradt, ha a nagyszülő később meghalt. Nem számított, hány éves volt az unoka a halál idején, és az sem, hogy milyen volt a kapcsolata a szüleivel. A gyerekkorban kapott érzelmi támogatás önmagában is védőfaktornak bizonyult.
De mit jelent ez a gyakorlatban?
A kutatók három dolgot mértek:
- mennyire osztották meg a fiatalok az életük eseményeit a nagyszüleikkel,
- mennyi érzelmi támogatást kaptak tőlük,
- és mennyire számíthattak tanácsra.
Ezek együtt alkották a „nagyszülői támogatás” mutatóját.
A gyerekkor számít igazán a nagyszülőkkel való kapcsolatban
A 0-12 éves kor különösen érzékeny időszak. Ilyenkor tanuljuk meg az önszabályozást, az érzelmek kezelését, a konfliktusok megoldását, az együttműködést. Aki ebben az időszakban stabil, támogató kapcsolatokkal rendelkezik, nagyobb eséllyel lesz kiegyensúlyozott felnőtt.
A kutatás azt találta, hogy minél több támogatást kapott valaki a nagyszülőjétől gyerekkorában, annál jobb érzelmi állapotban volt fiatal felnőttként. Több pozitív érzelmet élt meg, nagyobb elégedettségről számolt be, és erősebb volt a lelki ellenálló képessége.
Érdekes módon a nagyszülői támogatás nem csökkentette közvetlenül a depresszió vagy szorongás tüneteit, de erősítette az érzelmi jóllétet, ami hosszú távon szintén védőhatású lehet.
Mi történik fiatal felnőttkorban?
Az úgynevezett „kibontakozó felnőttkor” (18-29 év között) tele van bizonytalansággal. Munka, párkapcsolat, identitáskeresés, anyagi kérdések: egyszerre sok minden mozog. A statisztikák szerint ebben az életkorban a legmagasabb a depresszió és a szorongás aránya.
Ebben az időszakban különösen fontos a családi támogatás. A kutatás szerint azok a fiatalok, akik jelenleg is számíthatnak nagyszüleikre – megosztják velük az életüket, tanácsot kérnek, érzelmi támaszt kapnak –, szintén jobb érzelmi jóllétről számolnak be.
A legerősebb hatás azonban akkor mutatkozott, ha a gyerekkori és a jelenlegi támogatás együtt volt jelen. Vagyis ha a kapcsolat nemcsak emlék maradt, hanem élő, folyamatos kötelék.
A nagyszülők második szülők, de más minőségben
A nagyszülők nem szülők. Nem ők felelnek a szabályokért, a teljesítményért, a hétköznapi logisztikáért. Éppen ezért gyakran egyfajta érzelmi pufferzónát jelentenek. Türelmesebbek, megengedőbbek, kevésbé terheltek. Élettapasztalatuk révén más perspektívát kínálnak. Egy nagymama, aki már átélt válást, betegséget, költözést, könnyebben mondja: „Ez is elmúlik.” És ezt nem üres frázisként, hanem megélt tapasztalatként.
Az is beszédes, hogy a nagyszülői támogatás hatása nem függött attól, milyen volt a fiatal kapcsolata a szüleivel. Vagyis nemcsak pótlásról van szó. A nagyszülői szeretet önálló érték.
Nagyszülők (Fotó: Getty Images)
Mit mesél a nagyszülők hatása a családi kötődésedről?
Ha a nagyszüleid voltak a második szüleid, valószínűleg megtapasztaltad a többgenerációs biztonságot. Azt az érzést, hogy nemcsak két emberhez, hanem egy tágabb érzelmi hálóhoz tartozol.
Ez a fajta kötődés erősítheti az önértékelést, a rezilienciát, és segíthet abban, hogy felnőttként is legyen belső kapaszkodód.
És ha már nincsenek velünk? A kutatás szerint a hatás akkor is megmarad. Az internalizált mondatok, gesztusok, történetek tovább élnek bennünk. A nagymama hangja, a nagypapa tanácsa, a közös élmények, mind részei lesznek annak, ahogyan a világra reagálunk.
Lelki örökség a nagyszülőktől
A család nemcsak horizontális, hanem vertikális kapcsolat is. Nemcsak testvérek és szülők, hanem nagyszülők és unokák között is áramlik az érzelmi tőke.
A kutatás egyik legfontosabb üzenete, hogy amikor a mentális jóllétről beszélünk, érdemes több generációban gondolkodni. Nemcsak az számít, mit kaptunk a szüleinktől, hanem az is, hogy volt-e egy nagyszülő, aki figyelt, kérdezett, jelen volt.
