nlc.hu
Család

Aranyat érnek a vécépapír-gurigák, ne dobd ki!

Idegesítő otthoni problémákat oldhat meg a vécépapír-guriga.
vécépapír-guriga - fotó: Getty Images

A legtöbben gondolkodás nélkül kidobják, pedig a vécépapír-guriga meglepően sok helyen bevethető az otthonunkban – magyarázza a Blikk cikke, amely több ötletet is bemutat arra, mihez kezdjünk az elfogyott vécépapírok gurigájával.

A vécépapír-guriga elsőre hulladéknak tűnik, pedig valójában egy ingyenes, sokoldalú eszköz. Az újrahasznosítása a lakásunknak, a kertünknek, sőt a pénztárcánknak is jót tesz.

Amennyiben ráhúzzuk a ruhaszárító rúdjára, ahol általában átdobjuk a pólót, a blúzt vagy a nadrágot, akkor a guriga puhább felületet ad, így az anyag nem törik meg élesen, egyenletesebben szárad, ennek nyomán pedig még a vasalást is megspórolhatjuk. 

Vécépapír-guriga: hobbikertészeknek igazi kincs

Mini palántázóként is „bevethetjük” az ablakpárkányon, műanyag poharak vagy palántázó műanyagedények helyett ugyanis ebbe is ültethetünk. Vágjuk több darabra a gurigát, állítsuk tálcára szorosan egymás mellé, töltsük meg virágfölddel, majd szórjuk bele a magokat! A karton a földben idővel elbomlik, így nem kell kivenni belőle a növényt, vele együtt ki lehet ültetni.

A vécépapír-gurigák abban is segíthetnek, hogy rendezettebb legyen a fiókunk. Ha több gurigát állítunk egymás mellé, különálló „rekeszeket” kapunk, amelyekben szortírozhatjuk a gombokat, a hajgumikat, a ceruzaelemeket vagy éppen a kábeleket.

A kreatívabbak pedig akár adventi naptárt is készíthetnek vécépapír-gurigákból, vagy ajándékdobozt.

Kiemelt fotó: illusztráció, Getty Images

Még több újrahasznosítási trükk az nlc-n:

ajánlott videó


Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top