nlc.hu
Család

Dobó Kata elárulta, van-e jelenleg párja

Ritka pillanat: magánéletéről vallott Dobó Kata.

Lányáról, magánéletéről és a tudatos életvezetés fontosságáról is beszélt Dobó Kata a Nők Lapjának adott interjúban. Az 52 éves színésznő, filmrendező elárulta, párkapcsolatban él-e, illetve a 14 éves Szofi továbbtanulási terveiről mesélt.

Arra az újságírói kérdésre, hogy „Most van párod?”, a következőket válaszolta: „Nincs, de ha lenne, sem beszélnék róla. Egyébként nagyon érdekes, hogy ha rég nem látott ismerőssel kérdezgetjük egymást, ki hogy van, és elmondom, hogy remekül érzem magam, minden rendben, egyből jön a feltételezés: akkor van valakid? Mintha enélkül nem lehetne jól az ember. Nekem már nincs szükségem rá, hogy egy kapcsolatból nyerjek visszaigazolást önmagamat illetően, hogy jó nő, jó társ vagyok-e. Én jó nő és jó társ vagyok, csak jelenleg társ nélkül. (Nevet.) Persze, vágyom rá, hogy kapcsolódjak valakivel, de csak akkor, ha kölcsönösen felfelé húzzuk egymást.”

Éppen a gimnáziumi szóbeli felvételik zajlanak, kislányának – aki az El a kezekkel a papámtól! című filmben is feltűnt – eddig jó élményei vannak. Szofit a művészeti-dráma tagozat érdekli. Ezt a vonalat nemcsak az édesanyjától hozza, hanem a zeneszerző-zongorista édesapjától.

Dobó Kata egykor és most:

Dobó Kata
Dobó Kata
Dobó Kata
Dobó Kata
Dobó Kata
14 fotó

A zenei vénát tőle örökölte. Kicsi kora óta sok időt töltött színházi próbákon és előadásokon. Látja rajtam, hogy szeretem a hivatásomat. Ennek a szakmának is vannak nehéz pillanatai, de annyi örömöt is okoz, hogy ha ő is ebben találja meg magát, nem fogom lebeszélni” – meséli Dobó Kata, aki így vallott a lányáról: „Fantasztikus. Elképesztő. Tudom, minden anya ezt mondja a gyerekéről. Küzdő. Imádom, hogy már most meg tudja húzni a határait, és ki tud állni magáért. Tudja, hogy mit akar, és csodálatosan érzékeli a világot maga körül.”

Bővebben a Nők Lapja legfrissebb számában!

Dobó Kata elárulta, van-e jelenleg párja

Olvass még Dobó Katáról az nlc-n!

ezt nézd meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top