nlc.hu
Sztárok

Dobó Kata kislánya a filmről

Dobó Kata kislánya is feltűnik a filmben – Szofi őszintén elmondta a véleményét a forgatásról

Dobó Kata legújabb filmjében kislánya, Szofi is feltűnik majd. A nyolcéves kislány elmondta a véleményét a forgatásról.

Kislányával közösen vészelte át a járvány első hullámát Dobó Kata, aki vegyes érzésekkel zárta le ezt az időszakot. „Az első egy-két hétben volt valamiféle félelem az emberben. Aztán megszokta a helyzetet, később pedig megszerettem bizonyos szempontból a karantént”árulta el Dobó Kata, akinek több munkáját is megakasztotta a karantén. Köztük legújabb rendezése, az El a kezekkel a papámtól! című családi film előkészítését.

„Színészként sosem volt még olyan hosszú kihagyásom, mint a karantén ideje alatt. Ha már úgy alakult, igyekeztem kihasználni a kényszerpihenőt. Még több időt töltöttem a lányommal, megcsináltattam a konyhát, sokat főztem. Közben pedig újabb és újabb ötletek jutottak eszembe a film kapcsán, a stábbal sokat egyeztettünk, igazi csapatmunka egy ilyen film” – emlékezett vissza a második filmjét rendező Dobó Kata, akinek a járvány következő hulláma előtt sikerült befejeznie a produkció forgatását, melyben kislánya, Szofi is feltűnik majd.

„Fantasztikusak a gyerekek, sokat lehet tőlük tanulni. A karantén ezért is volt érdekes, sokat tanultam a lányomtól, Szofitól és róla is. Nagyon szerettem volna, ha megismeri azt a közeget, amelyben az anyukája dolgozik, ha látja, hogy ez egy komoly munka is, amellett, hogy a végtermékkel szórakoztatni fogjuk az embereket. Illetve szerettem volna, ha én magam látom őt ebben a közegben mozogni, hogy tetszik-e neki. Ezt nem tudtam meg, mert nem volt olyan jelenete, ami rá fókuszált volna. Átment a háttérben vagy valakivel beszélgetett, ezt nagyon élvezte, mert gyerekek között lehetett, játszhatott. Persze, azt megmondták neki, hogy ezt most tízszer kell megcsinálni, de ezt jól viselte, szerette. Igaz, azt mondta, hogy anya, azért ez néha kicsit unalmas” – árulta el a Sláger Kult műsorvezetőjének Dobó Kata, akinek legújabb filmjét jövőre láthatja a közönség.

dobó kata

Dobó Kata (Fotó: Smagpix)

Olvass még Dobó Kata új filmjének szereplőiről:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése