Menstruációs szegénység: új fogalom, régi probléma
A menstruációs szegénység fogalmával még csak most ismerkedik a magyar társadalom, holott maga a probléma nagyon régóta jelen van: egyáltalán nem számít egyedi esetnek, hogy valakinek nehézséget okoz a havi vérzés során használatos segédeszközök megvásárlása, és emiatt kényelmetlen, vagy akár megalázó helyzetekbe is kerülhet. Ráadásul ahhoz, hogy valaki belecsússzon a menstruációs szegénység problémájába, a tévhitekkel ellentétben nem is kell feltétlenül mélyszegénységben élnie. Azok a higiéniai termékek, amelyekre egy nőnek menstruáció idején szüksége van, egyáltalán nem olcsók, így nagy valószínűséggel több alsó-középosztálybeli nőnek is anyagi terhet jelenthet a beszerzésük, csak ők valahogy még ki tudják gazdálkodni, vagy megkötik a maguk kompromisszumait, és kevesebb vagy nem olyan jó minőségű terméket vesznek. De egy nehéz anyagi körülmények között élő családban, ahol több nő él együtt, ez sokszor megoldhatatlan.
A probléma része a többszörös tabu is, ami a témát övezi. Singh-Bahadur Szilvia szociális munkás és pszichológus, egy főváros környéki településen működő tanoda munkatársa. Ő a napi munkája során tapasztalja a témával kapcsolatos nehézségeket.
„Már önmagában a menstruáció is egy tabusított téma, még most, a 21. században is” – mutat rá. „A hátrányos helyzetű nők esetében ez terhelt még a társadalmi státuszukkal is, de csak amiatt is, hogy nők, szintén érheti őket diszkrimináció. Ezt hívják interszekcionalitásnak: amikor az egyenként is nehéz helyzetek egymással összefonódva egy nagyon egyedi problémacsomagot hoznak létre.”
A hátrányos helyzetben érintettek közül az az ember, aki menstruál, rosszabb helyzetben van ahhoz képest, aki nem; a menstruációban érintett emberek között az, aki szegény, rosszabb helyzetben van ahhoz képest, aki jobb anyagi körülmények között él.
Singh-Bahadur Szilvia
Singh-Bahadur Szilvia szerint ez utóbbihoz tartozik az is, hogy a menstruációs kutatások sokáig főként a középosztálybeli nőket vizsgálták, mert az alacsonyabb társadalmi státuszú, anyagi nehézségekkel küzdő nők szinte láthatatlanok voltak. „A hozzánk, a tanodába járó lányokat és családjaikat nagy arányban érinti ez a probléma: talán egy-két család lehet, ahol ez nem jelent gondot. Ezt a személyes ismeretségnek és a köztünk lévő bizalomnak köszönhetően tudom, de össztársadalmi szinten nagyon eltérő adatokat mutatnak a felmérések, mert a témát körülvevő sokszoros tabu miatt ez nehezen kutatható. A szakemberképzésben is alig jelenik meg a problémakör; tíz éve még a szociális munka és a pszichológia képzésében is alig esett szó róla. Én nagy szerencsémre a pszichológia mesterképzés során belecsöppentem egy szemináriumba, amit Nyitrai Erika, a téma egyik hazai úttörője tartott, de ha nem így lett volna, akkor teljesen felkészületlenül ért volna a munkámban, hogy ilyen is létezik.”
Amíg a témát szégyen és megbélyegzés övezi, addig a probléma mélységét sem lehet feltárni. Hallani arról, hogy kamasz lányok nem mennek iskolába, felnőtt nők nem mennek dolgozni és inkább beteget jelentenek, mert nem tudják biztonságosan, feltűnésmentesen kezelni megfelelő eszközök hiányában a vérzéssel kapcsolatos higiénés teendőket. De ki beszélne erről nyíltan? Ez mindenkinek nehezére esik.
Nemrég készült egy tanulmány – meséli Singh-Bahadur Szilvia –, ahol hajléktalan nőket kérdeztek többek között erről a témáról is, és a tanulmány készítője azzal szembesült, hogy a nők a menstruációról akartak a legkevésbé beszélni. Sokkal könnyebben beszéltek akár a szexuális életükről, mint erről. Ez tényleg tabu.
Luxus vagy alapvető jog?
A menstruáció egy teljesen természetes dolog, ami minden nőt érint egy bizonyos, meglehetősen hosszú életszakaszban. Miért nem tudjuk akkor a helyén kezelni, miért övezi szégyen és tabu a mai napig?
„A havi vérzést sokáig tisztátalan dolognak tartották, sok helyen fizikailag is elkülönítették a nőket ebben az időszakban, és vannak kultúrák, ahol ma is így tesznek” – fejti ki Singh-Bahadur Szilvia. „Ebben tényező lehet a patriarchális berendezkedés is: érdemes eljátszani a gondolattal, hogyha az összes ember menstruálna, nemcsak a nők, akkor hogyan kezelnénk ezt! Valószínűleg természetesnek vennénk. Mégis, a mai európai társadalomban is érzékelhetőek a megkülönböztető attitűdök. Meglepően sokan gondolják azt például, hogy egy nőnek ilyenkor gyengébb a munkateljesítménye, amire egyébként nincs semmilyen mérhető adat.
Az egyetemen az ezzel foglalkozó szemináriumon végeztünk egy mini kísérletet. Egy kérdőívet vettünk fel két személlyel, az egyikük egy beépített ember volt, egy nő. A szünetben, amikor kiment a kísérletvezető, a beépített ember véletlenül előrántott egy tampont a táskájából, amiből a másik arra következtethetett, hogy ő éppen menstruál. Utána kitöltöttek még egy tesztet, és kiültettük a két embert a folyosóra. A teszt csak ürügy volt, valójában azt néztük, hogy megfigyelhető-e különbség abban, hova ül le a kísérleti alanyunk a vélelmezetten menstruáló nőhöz képest. Az ilyen és ehhez hasonló vizsgálatokban tapasztalható, hogy ha egy ember figyelmét felhívod rá, hogy a másik épp a ciklusának ebben a szakaszában van, akkor automatikusan távolságtartóbb lesz vele.”
Fotó: nlc
Egyre többet hallani arról, hogy más országokban, ahol ez a probléma fókuszba került, igyekeznek megkönnyíteni, hogy a női higiéniai termékekhez elfogadható áron juthassanak a felhasználók. Van, ahol az áfát csökkentik, van, ahol bizonyos helyeken ingyenesen hozzáférhetővé teszik ezeket az eszközöket. Magyarországon egyelőre csak civil szervezetek által kezdeményezett időszakos kampányok jelentek meg, de központi törekvés nincsen a probléma megoldására. Ezek a termékek kozmetikumnak számítanak, és nem gyógyászati segédeszköznek vagy egészségügyi kiegészítőnek, és az árképzésük is eszerint alakul.
„Nekem eszembe jutott az a hasonlat, hogy felháborodunk azon, ha egy középület mosdójában nincsen wc-papír” – mondja Singh-Bahadur Szilvia. „Annyira természetesnek vesszük, hogy erre szükségünk van, hogy elvárjuk, legyen ingyen biztosítva ezeken a helyeken. Ilyen értelemben az is lehetne teljesen természetes dolog, hogy a menstruációs eszközöket is biztosítsák a középületek mosdójában.”
Legyenek szavaink!
Azok számára, akinek napi szintű megélhetési gondjaik vannak, a menstruációs higiéniai eszközök luxuscikknek számítanak a napi élelmiszerellátáshoz és az alapvető lakhatási körülmények biztosításához képest. Maradnak az otthon talált, nagyjából alkalmasnak ítélhető tárgyak: a wc-papír, a papír zsebkendő, a kisebb rongyok, a vatta. Ezek sem biztonságosnak, sem higiénikusnak, sem kényelmesnek nem nevezhetők, és folyamatos stresszforrást jelent figyelni rájuk használat közben.
„Arról nagyon kevés szó esik, hogy milyen pszichológiai hatásai lehetnek a menstruációs szegénységnek, pedig abból a kevés kutatásból, ami ezzel foglalkozik, egyértelműen látszik, hogy ez a helyzet jelentősen megemelheti a szorongást, a szégyenérzetet, a rossz hangulatot és a stresszt” – mutat rá Singh-Bahadur Szilvia.
Ezek kamaszkorban különösen veszélyeztetetté teszik az érintett lányokat, akiknek a mentális jólléte mellett a tanulmányi előmenetelére is negatív hatással lehet pusztán az a tény, hogy nem jutnak hozzá ahhoz az eszközhöz, amire azért van szüksége, hogy ne ázzon át a ruhájuk. Ha valaki azon szorong óra közben, hogy átázik-e a nadrágja, akkor nyilván nem fog tudni figyelni. Ha azon stresszel, hogy érezhető-e rajta másféle szag, mint általában, akkor el fogja kerülni a többieket, ezáltal a társas kapcsolatai is sérülhetnek. És az is előfordul, hogy a megfelelő menstruációs eszközök hiánya miatt nem megy iskolába az érintett napokon. Ez értelemszerűen hátráltatja a tanulmányi előmenetelét. Ráadaásul ez egy olyan probléma, amit nagyon könnyen meg lehetne oldani: annyira lenne csak szükség, hogy legyen az iskolában mindig elérhető betét. De vannak más lehetőségek is. „Járt nálunk a tanodában a Zöldövezet Társulás nemrég, tartottak egy foglalkozást a lányoknak, ahová az anyukákat is elhívtuk. Fenntartható menstruációs eszközöket mutattak be, mint a kehely és a mosható betét, és ajándékba is hoztak belőlük. Ez nagyon jó megoldás, mert egyrészt környezetbarát, másrrészt megoldja azt a problémát, hogy minden hónapban újra és újra ki kell fizetni egy összeget. Eljött például egy édesanya, akinek négy lánya van. Ez azt jelenti, hogy öt nő él a családban, ötszörösen kell számolni a menstruációval kapcsolatos havi kiadásokat. Ő nagyon örült, hogy léteznek ilyen megoldások, mert hatalmas terhet vesz le a család válláról.”
A megoldás tehát itt van a kezünkben, mégis nehezen jut el az érintettekhez, pedig nagy szükség lenne a tabuk megtörésére. Különösen kamaszkorban, amely, ahogy a szakember is utalt rá, egy különösen érzékeny korszak. Az, hogy a saját testi működéseivel mennyire tud valaki megbékélni, hogyan tudja azt kontrollálni, nagyban befolyásolhatja, hogy később felnőtt nőként milyen viszonyban lesz a testével. Minden nő átélte már, milyen, amikor nem pontosan érkezik meg a havi vérzése, és mivel nem számított rá, nincs éppen nála megfelelő eszköz. Ezeknek a lányoknak és nőknek az életében ez egy folyamatos fenyegetettség-érzést jelent minden egyes hónapban. A saját testük így egy bizonytalansági tényezővé válik, ami ellen küzdeni kell, és ez kihathat tágabban is az önmagukkal viszonyra.
„Fontosnak tartom a fiúk edukációját, érzékenyítését is a témával kapcsolatban” – mondja Singh-Bahadur Szilvia . „Ha nem lenne annyira ciki, hogy átázik egy nadrág, mert mindenki tudná, hogy ez előfordulhat és természetes, akkor nem lenne akkora szorongás, hogy mi lesz, ha megtörténik. Sok fiúnak fogalma sincs, hogy működik egy női test, videók is terjednek erről az interneten, hogy fiatal férfiakat kérdezgetnek női szervek működéséről, és nem tudnak válaszolni a feltett kérdésekre. Mint ahogy a lányok sincsenek feltétlenül tisztában vele, hogy egy fiú testével mi minden történik a kamaszkor alatt.
Annak a megértése, hogy egy cipőben járunk, hiszen a fiúk és a lányok is változásokon mennek keresztül, még ha másmilyenen is, oldhatja az értetlenséget, empátiát ébreszthet, és segíthet a tabuk megtörésében.
Ez családon belül is sokszor hiányzik. Jó lenne, ha többet beszélgetnénk egymással: az a tapasztalatunk, hogy ha akad olyan felnőtt (akár szülő, akár idősebb testvér, akár tanár) a lányok közelében, akikkel megbeszélhetik a menstruációval, vagy akár a menstruációs szegénységgel kapcsolatos gondjaikat, kérdéseket tehetnek fel, láthatják, hogy mások hogyan fogalmaznak a témával kapcsolatban, akkor magabiztosabban állnak a kérdéshez. A megoldásnak szerves része, hogy minden nő legyen tisztában vele: a menstruáció természetes dolog, éz az, hogy ő esetleg nem tudja megfizetni az ezzel kapcsolatos higiéniai termékeket, nem az ő hibája. Azzal kezdődik minden tabu feloldása, hogy megtaláljuk a megfelelő szavakat. Ez a folyamat elindult, és bár sok dolgunk van még, ez mindenképpen biztató.”
