nlc.hu
Család

Hegedűs Zsolt szívhangrendeletről szóló kritikája után megnéztük: miért számít szokatlannak Európában?

Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter szerint a szívhangrendelet nem szakmai, hanem politikai döntés eredménye volt, és nincs bizonyíték arra, hogy a magzati szívhang kötelező meghallgatása befolyásolná a terhességmegszakítás előtt álló nők döntését. A kijelentés újra fókuszba helyezte a 2022-ben bevezetett szabályozást, amely európai összehasonlításban is szokatlannak számít. Megnéztük, léteznek-e hasonló előírások más országokban, és mit tanít a történelem az abortusz szigorításának következményeiről.

A szívhangrendelet ismét politikai vitát generált, miután Máthé Zsuzsa KDNP-s képviselő interpellációt nyújtott be az egészségügyi miniszternek a szívhangrendelet ügyében. Szerinte „a magzat szapora lüktetése az élet öröméről üzen”, és ahogy azt az ex-kormány is interpretálta: a szívhangrendelet célja, hogy az édesanyák megalapozott döntést hozhassanak. Az új egészségügyi miniszter, Hegedűs Zsolt ezzel nem ért egyet, és ennek hangot is adott a parlamentben, késbőbb pedigegy hosszú Facebook-bejegyzésben bírálta a szabályozást.

Szerinte a 2022-ben bevezetett rendelkezés nem szakmai evidenciákra, hanem politikai elvárásokra épült, és nincs bizonyíték arra, hogy a magzati szívhang kötelező meghallgatása érdemben befolyásolná a terhességmegszakítás előtt álló nők döntését.

A köznyelvben szívhangtörvényként vagy szívhangrendeletként emlegetett szabályozást az Orbán-kormány vezette be 2022 szeptemberében. A rendelet előírja, hogy a terhességmegszakítást kérelmező nőnek az abortusz előtt olyan, egyértelműen azonosítható módon kell tájékoztatást kapnia a magzat életfunkcióiról, amelyet írásban is igazolnak. A gyakorlatban ez jellemzően a magzati szívműködés megállapítását, illetve sok esetben a szívhang meghallgatását jelenti.

Hegedűs Zsolt

Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter az Országgyűlés plenáris ülésén (Fotó: MTI/Bodnár Boglárka)

A rendelet bevezetését nem előzte meg széles körű társadalmi vagy szakmai egyeztetés, emiatt már elfogadásakor is jelentős vitákat váltott ki az egészségügyi szakma, a nőjogi szervezetek és a politikai szereplők körében. Az intézkedés európai összehasonlításban is szokatlannak számít, Bár több országban – például Lengyelországban – a magyarországinál is szigorúbb abortuszszabályok vannak érvényben, a magzati szívhang kötelező meghallgatása nem része a jogi eljárásnak. Hasonló előírások elsősorban az Egyesült Államok egyes konzervatív államaiban találhatók.

Annak, hogy a drákóibb abortusz törvényekkel rendelkezők országokban sincs ilyen eljárás, valószínűleg az az oka, hogy a szívhangrendelet nem klasszikus abortuszkorlátozó eszköz. Ha egy ország szigorítani akar, általában a jogosultsági feltételeket, a határidőket vagy az engedélyezési rendszert módosítja, pontosabban korlátozza. A magzati szívhang kötelező meghallgatása ezzel szemben egy olyan intézkedés, amely a döntési folyamatra próbál hatni érzelmi vagy morális alapon. Érthető, ha az egészségügyi miniszter is úgy fogalmazott, hogy a rendelet egy diagnosztikai célú orvosi eljárást alakított át politikai és döntésbefolyásoló eszközzé, vagyis „a politika megerőszakolta a szakmát”. A miniszter szerint ráadásul az sem világos, hogy a rendelet legvitatottabb eleme, a magzati szívhang Doppler-készülékkel történő hallhatóvá tétele a gyakorlatban milyen gyakran valósult meg, és volt-e egyáltalán mérhető hatása.

Hegedűs Zsolt nem először emelt szót a szívhangtörvény ellen, már az eskütétele után is arról beszélt, hogy evidenciák és a klinikai tudományok bevonásával lehet azt eldönteni, hogy a szívhangtörvényt egyáltalán szükséges-e a magyar társadalomban, és azt ígérte, hogy az ezzel kapcsolatos munkát elkezdik már az első napban, elindul az egyeztetés a súlyos etikai kérdésekről. 

Jó hír ez a női jogokra nézve

Megnyilvánulását a nőjogi szervezetek üdvözölték, a PATENT Egyesület például ígéretes első lépésnek nevezte egy konstruktív szakmai párbeszéd megkezdéséhez.

A szívhang-rendelet egy olyan, erőből áttolt intézkedés, amelynek a nők megalázásán kívül semmilyen célja vagy eredménye nem volt. Szakmai alapja nincs, ezért semmi szükség nincs rá – el kell törölni

– lehet olvasni a PATENT ezzel kapcsolatos posztjában.

A PATENT Egyesület két évtizede foglalkozik – Magyarországon egyedülálló módon – a nők reprodukciós jogainak védelmével. 2010 óta folyamatosan azon dolgoznak, hogy felhívják a figyelmet az aggasztó tendenciákra, amelyek észrevétlenül szigorították az abortuszhoz való hozzáférést. Szerintük ezek a változások nem véletlenül történtek lopakodva, a hatalom pontosan tudta, hogy az abortusz azon kevés ügyek közé tartozik, amelyekben a magyar társadalom határozott egységet mutat: a magyarok háromnegyede ugyanis támogatja a legális terhesség-megszakítást. 

Ahogy azt az egyesület posztjában is lehet olvasni, a szigorítások következtében az abortuszhoz való hozzáférés egyre nehezebbé vált: a két kötelező – gyakran megalázó – tanácsadás, a nehezített időpontfoglalás, a gyógyszeres abortusz tiltása és a kötelező szívhang-meghallgatás mind ezt a célt szolgálták. Az egyesület arra is kitért, hogy szívhangrendelet bevezetése után nem mutatkozott egyértelmű, a szabályozással összefüggésbe hozható csökkenés az abortuszok számában, és hasonlókat ír a mutatókról a Telex is.

A PATENT Egyesület bízik abban, hogy a következő kormány nem ideológiai, hanem szakmai alapon fogja megközelíteni az abortusz kérdését. „Meggyőződésünk, hogy az abortusz alapvető egészségügyi ellátás, amelyre a nőknek mindig is szükségük volt, és mindig is szükségük lesz. Szeretnénk, ha az abortuszt igénybe vevő nők ugyanolyan empatikus, etikus és ítélkezésmentes ellátásban részesülnének, mint bármely más egészségügyi beavatkozás esetén” – fogalmaztak. 

A tiltás mindig kontraproduktív

Azok, akik az abortusztilalom ellen vannak, nem az abortuszt pártolják, hanem úgy gondolják, hogy a nőknek joguk van a testük felett rendelkezni. Azokban az országokban tehát, ahol liberális abortusztörvények vannak érvényben, ott a többségi társadalom egyetért azzal hogy az abortusz a nők önrendelkezési jogának szerves részét képezi,  hiszen mindenkinek alapvető joga, hogy maga rendelkezzen a testével. Akit a teste és sorsa fölötti rendelkezésben korlátoznak, azt abban korlátozzák, hogy saját személye fölött döntsön.

Épp ezért, ha egy állam megtiltja a legális abortuszt, azzal a nőket alapvető emberi jogaiknak gyakorlásától fosztja meg.

Sok tragikus történet, és statisztika is alátámasztja, hogy a túl szigorú abortusztörvények, vagy a teljes tiltás nem megoldás a terhességmegszakítások számának csökkentésére, sőt, számos negatív társadalmi következményt von maga után.

Fotó: Getty Images

Fotó: Getty Images

Teljes tiltás esetén szülésre kényszerülnének a megesett fiatal lányok, a párkapcsolati erőszak női áldozatai, a krízishelyzetbe került nők, vagy azok, akár azok is, akik súlyosan károsodott magzatokkal terhesek. Lehet tehát erőszakkal fentebb tornászni a születésszámokat, de milyen áron?

Az emberi tragédiákon túl, az emberi jogi szervezetek szerint az állam nem szólhat bele a családtervezésbe: ahogy a népességpolitika szemszögéből magánügynek számít a fogamzásgátlás, úgy ez a terhesség megszakítására is igaznak kell lennie. Arról nem beszélve, hogy a túl szigorú abortusztörvények számos, káros társadalmi következményt vonnak maguk után. Gondoljunk csak a Ratkó- korszakra, amikor megugrott a nem biztonságos, illegális abortuszok, az anyai halálozások, az állami gondozásba kerülő gyerekek és a családi tragédiák száma, miközben a nők elvesztették az önrendelkezési jogukat a saját testük és terhességük felett.

Causescu Romániájában sem volt jobb a helyzet: a statisztikák szerint évente körülbelül 500 nő halt meg nem biztonságos, azaz illegális abortuszból fakadó komplikációk miatt. Ezeket az eljárásokat sokszor szakértelem, és megfelelő higiéniai keretek nélkül végezték, de az sem volt ritka, hogy a nők végső elkeseredésükben maguk próbáltak meg veszélyes és fájdalmas házi praktikákkal véget vetni a terhességüknek. 

Az abortuszok számát lehet csökkenteni, csak a jogok sárba tiprásával

Ha egy ország valóban csökkenteni szeretné az abortuszok számát, a nemzetközi kutatások szerint erre léteznek hatékonyabb eszközök, mint a tiltás vagy a hozzáférés korlátozása. A WHO és számos közegészségügyi szervezet évek óta arra hívja fel a figyelmet, hogy a nem kívánt terhességek megelőzésének leghatékonyabb módja az átfogó szexuális felvilágosítás, a családtervezési szolgáltatások fejlesztése és a korszerű fogamzásgátló eszközök széles körű hozzáférhetősége. A tapasztalatok azt mutatják, hogy azokban az országokban, ahol ezek a feltételek adottak, általában az abortuszok száma is alacsonyabb.

Magyarországon ugyan a fogamzásgátló eszközök legálisan elérhetők, de anyagi szempontból korántsem mindenki számára hozzáférhetők egyformán. Egy jobb minőségű spirál ára több tízezer forint lehet, a fogamzásgátló tabletták pedig havi rendszeres kiadást jelentenek, ami különösen az alacsony jövedelműek számára jelent akadályt. Márpedig a nemzetközi példák azt mutatják, hogy a hozzáférés javítása látványos eredményeket hozhat. Az Egyesült Államok Colorado államában például az ingyenesen biztosított, hosszú távú fogamzásgátló programot követően jelentősen csökkent a tinédzserterhességek és az abortuszok száma. A szakértők ezért rendre arra jutnak, hogy ha a cél valóban a terhességmegszakítások számának csökkentése, akkor a hangsúlyt nem a tiltásra, hanem a megelőzésre, az oktatásra és a hozzáférhető családtervezési lehetőségekre érdemes helyezni.

A mostani politikai változásokkal elindulhatnak olyan folyamatok, amik inkább a prevencióra és a hozzáférhetőségre koncentrálnak,  és  talán olyan intézkedések is kikerülhetnek a rendszerből, amelyeknek inkább politikai vagy ideológiai, mintsem szakmai indokai voltak. A szívhangrendelet körüli vita legalábbis arra utal, hogy erről most először valódi társadalmi és szakmai párbeszéd indulhat.

ezt nézd meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top