nlc.hu
Család

Fordulat a fogamzásgátló kiadását megtagadó dunakeszi patika ügyében: megszólalt a minisztérium

A hónapok óta vitákat kiváltó dunakeszi patika ügye új fordulatot vett: az Egészségügyi Minisztérium egyértelművé tette, hogy a közforgalmú gyógyszertárak nem tagadhatják meg a jogszerűen felírt fogamzásgátlók vagy sürgősségi fogamzásgátlók kiadását világnézeti vagy lelkiismereti okokra hivatkozva.

Az eset tavasszal kapott nagy nyilvánosságot, amikor egy dunakeszi gyógyszertár elvi, világnézeti okokra hivatkozva nem adta ki a receptre felírt sürgősségi fogamzásgátló tablettát. Akkor a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) azt közölte, hogy az ügyben „hatósági és szakmai vizsgálat” indult. Később azonban egy közérdekű adatigénylésre már azt válaszolta, hogy ilyen ügyben nem indított hatósági vizsgálatot, és eljárás sincs folyamatban.

patika

Állást foglalt a minisztérium a dunakeszi patika ügyében (Forrás: Róka László/MTI)

Hatósági és szakmai vizsgálat

A látszólagos ellentmondás miatt a Népszava ismét megkereste az illetékeseket. Az Egészségügyi Minisztérium válaszából kiderült, hogy a korábban használt „hatósági és szakmai vizsgálat” megfogalmazás nem volt pontos.

A tárca szerint a dunakeszi ügyben valójában nem hatósági eljárás, hanem panaszkezelési eljárás zajlott.

A minisztérium ugyanakkor világos állásfoglalást is adott a fogamzásgátlók gyógyszertári kiadásával kapcsolatban.

Ez is érdekelhet Esemény utáni tabletta Megnézem

Képünk illusztráció (Fotó: VOISIN / Phanie via AFP)

Közlése szerint

a közforgalmú gyógyszertárakat ellátási kötelezettség terheli, ezért világnézeti vagy lelkiismereti okokra hivatkozva nem tagadhatják meg a jogszerűen felírt fogamzásgátló vagy sürgősségi fogamzásgátló készítmények kiadását. Hangsúlyozták, hogy ezt a kötelezettséget sem intézményi, sem világnézeti döntés nem írhatja felül.

A tárca tájékoztatása szerint az NNGYK a panasz kivizsgálása után felhívta az érintett gyógyszertár figyelmét az ellátási kötelezettség teljesítésére. Arra is emlékeztettek, hogy amennyiben egy gyógyszer nincs készleten, a patikának gondoskodnia kell annak beszerzéséről, és tájékoztatnia kell a beteget a várható átvételi időpontról. A sürgősségi fogamzásgátlók esetében különösen fontos, hogy a hozzáférést ne késleltesse indokolatlan várakozás.

Még nincs vége

Az ügy ugyanakkor továbbra sem zárult le teljesen. Egyelőre nem derült ki, hogy a panaszkezelési eljárás megállapított-e jogsértést a dunakeszi gyógyszertár esetében, illetve történt-e bármilyen szankció. Nyitott kérdés maradt az is, hogy hol tart a Budai Irgalmasrendi Kórház gyógyszertárával kapcsolatban korábban bejelentett vizsgálat. A minisztérium közölte, hogy részletes tájékoztatást kért az NNGYK-tól, és kezdeményezte egy egységes szakmai útmutató kidolgozását is, amely a gyógyszerkiadás megtagadásának jogszerű eseteit tisztázná a szakmai szervezetek bevonásával.

ezt nézd meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top