Család
Szponzorált tartalom

Gyerekkori balesetek: ne veszítsd szem elől a kicsit!

Számtalan komoly veszélyforrást rejtő helyzetet kell felismerniük a szülőknek.

Minden szülő tudja, hogy a gyerekek első évei sok szempontból jelentenek kihívást. A csodás pillanatok mellett számtalan nehézséget tartogat az időszak, és vannak olyan kellemetlen események is, amelyek végigkísérik a gyerekkort. Bár jó esetben minden anya és apa a lehető legnagyobb figyelemmel óvja a kicsiket, akadnak olyan élethelyzetek, amelyeket nem lehet elkerülni. Ilyenek a gyerekkori balesetek is, amelyek kapcsán a legtöbb, amit tehetünk, az, hogy lelkileg is felkészülünk arra, hogy horzsolások, zúzódások, ficamok és törések is nehezíthetik a gyerekeink életét.

A szülővé érés egyik alapfeltétele, hogy az ember felismerje azokat a helyzeteket, amelyek veszélyesek a gyerekekre, és mindent megtegyen azért, hogy őket távol tartsa a kockázatoktól. A csecsemőknél a kiságyszabályok a mértékadóak, a járni tanuló kicsik esetében az éles sarkok hozhatnak bajt, de egy idő után a kint hagyott tárgyak is galibát okozhatnak, ha a gyerek kezébe kerülnek. Az, hogy leesik valahonnan a gyerek, minden szülő rémálma, ezért sem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy egyetlen pillanatra sem szabad őket szem elől téveszteni, emeletes házban pedig soha nem lehet a kicsi gyerekeket felügyelet nélkül hagyni, ha nyitva van az ablak. A konnektorok biztonságossá tétele kihagyhatatlan feladat, ahogyan arra is nagy figyelmet kell fordítani, hogy a kapaszkodó gyerekek nehogy magukra rántsák a bútorokat.

baleset gyerekkorban

Ugyancsak nagy veszélyforrást jelenteken a forró dolgok, legyen szó a tűzhelyen forrásban lévő vízről vagy a belül lángoló kályháról. Egyetlen pillanatra sem lehet a babákat egy légtérben hagyni ezekkel, hiszen elég egy rossz mozdulat, és végzetes is lehet a gyerekek sérülése. A legjobb, ha a gyerekek egyedül nem jutnak be a fürdőszobába vagy a konyhába, ahol vegyszerekkel találkozhatnak.

Vannak olyan könnyebb balesetek, amelyek szinte minden gyereknél előfordulnak. A zúzódásokkal, horzsolásokkal, vágásokkal járó sérüléseket a legtöbb esetben szerencsére otthon is el tudják látni a szülők. A sebfertőtlenítők, sebtapaszok, kötszerek minden családi SOS-dobozban helyet kell, hogy kapjanak, hiszen ezeket hívjuk segítségül, ha megtörténik a baj.

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése