Család

Halott menyasszony: halála után vették el feleségül, hogy teljesüljön végakarata

Ezt a párt még a halál sem választja szét.

Egy férfi megházasodott menyasszonya holttestével annak temetésén, hogy tartsa magát ahhoz az ígérethez, amit a nőnek tett a halálos ágyán. Xu Shinan (35) „felesége”, Yang Liu 5 és fél éven át küzdött mellrákkal, október 14-én hunyt el.

A kínai férfi azt mondta, az utolsó napokban Liu már nem volt magánál, nem ismerte fel őt, ezért nem volt lehetőség elbúcsúzni. A pár még 2007-ben találkozott, és úgy tervezták, 2013-ban megházasodnak, ám a diagnózis közbeszólt. Liu – akit doktorai csak sztárpáciensnek hívtak – a Weibo nevű kínai közösségi média felületen osztotta meg kórházi tapasztalatait.

Időközben a pár újratervezte esküvőjét, ám hamarosan szörnyű hírrel kellett szembesülniük: a rák gyakorlatilag megtámadta Liu összes szervét.

A temetésen Liut menyasszonyi ruhába öltöztették, és bár hivatalosan halottal nem lehet házasodni, a végső búcsút úgy rendezték meg, mintha az esküvője lenne. „Minden, amit tehetek, hogy teljesítem a kívánságodat, hogy a menyasszonyi ruhát viselhesd, ami az én kívánságomat is teljesíti” – mondta a megtört férfi.

Forrás: ladbible

Kiemelt kép: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top