Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Család
szponzorált tartalom

Közös kassza vagy külön kassza? – Párok pénzügyei

Ez bizony olyan fogas kérdés, amihez még a szakemberek is óvatosan nyúlnak – és itt most nem közgazdászokról van szó, hanem a családterapeutákról, akik nagyon gyakran kerülnek szembe a problémával, hiszen a családi kassza feletti hatalom nem a pénzügyekre van a legnagyobb hatással, hanem a párkapcsolatra. Kíváncsiak vagyunk, szerinted melyik a jó megoldás?

A tradicionális felfogásban a házasság – vagy a szoros élettársi kapcsolat – két ember érzelmi és gazdasági szövetsége közös célokért. Egyszóval egy olyan elkötelezett partnerség, amiben mindent megosztanak egymással – jót is, rosszat is, örömet is, bánatot is, és természetesen mindazon anyagi javakat, amit együtt megszereztek. Ebben a hagyományos szemléletben a kassza közös tulajdon, és nem az a fő kérdés, ki mennyit tesz bele, hanem hogy ki az, aki a végső döntést meghozza a pénzügyekben.

Már egy kapcsolat elején tisztázni kell, hogyan műkötök együtt a pénzügyekben

Zsebpénzen tengődő japán férjek

Vannak társadalmak, ahol a mai napig a szokások igen pontosan meghatározzák ezt a személyt. Japánban például a nő felügyeli az anyagiakkal kapcsolatos valamennyi ügyet, míg a férj – aki egyébként nem ritkán az egyetlen kenyérkereső a családban – csupán egy kis zsebpénz, az úgynevezett okozukai felett diszponál. Ráadásul ezt az összeget is a felesége „utalja ki” neki aszerint, hogy a családi költségvetés épp mennyit enged meg. Egyébként meglehetősen fukarok mostanában a japán asszonyok: férjüknek átlagosan csak 30-50 ezer jen közötti összeget adnak, rendszerint a teljes keresetük 8-9 százalékát. A kilencvenes években, amikor a japán gazdaság épp csúcsra járt ez az összeg a mostani kétszeresét is elérte, ám manapság az okozukai a legtöbb férfinek épp csak arra elég, hogy napközben ételt, cigarettát vegyen magának, szórakozásra viszont már szinte egyáltalán nem jut belőle.

Ám miközben a kenyérkereső családfő számára szigorúan meghúzzák a költségvetést a nők, maguk nem ritkán titkos, saját tartalékokat halmoznak fel a férjük pénzéből, amit hesokurinak (köldök-pénznek) hívnak. Igaz, ezt rendszerint nem csak a saját élvezetükre fordítják, hanem olyan vészhelyzetekben is mozgósítják, amikor a család anyagilag meggyengül. Sőt, egészen önzetlen okok is vezérelhetnek egyes asszonyokat erre a titkos gyűjtögetésre: közismert például Chiyo története a 16. századból, aki férje, a szamurájként harcoló Kazutoyo Yamanouchi számára egy nagyon értékes, csodálatos harci mént vásárolt a köldök-pénzéből azért, hogy a férfi a csatákban dicsőséget szerezhessen magának.

A japán nők igencsak takarékosak ha a férjeik zsebpénzéről van szó

De nem csak ilyen angyali, önfeláldozó asszonyok vannak Japánban, hanem igazi kétbalkezesek is. Előfordul, hogy a feleség nem jól gazdálkodik, és nemhogy díszes paripát nem tud venni a férjének, de az egész családot gazdasági összeomlásba dönti. A híres színészt, Vatanabe Kenszakut, aki Az utolsó szamuráj című filmben Tom Cruise mellett főszerepet alakított, és akit az Egy gésa emlékirataiból és a Levelek Imo Dzsimáról című Oscar-díjas Clint Eastwood filmből is ismerhetünk, például anyagilag teljesen tönkretette, hogy az ősi japán szokást követve minden pénzügyét a feleségére, Jumikóra bízta. Az asszony melléfogásai miatt a rendkívül jól kereső Vatanabe olyannyira eladósodott, hogy 170 millió jent érő házát le is foglalták a hatóságok. Végül Vatanabe 2005-ben elvált nejétől, és még ugyanabban az évben újraházasodott. Arról azonban nincs hírünk, hogy a korábbi rossz tapasztalatok ellenére is rábízta-e a kasszát új feleségére, vagy inkább maga intézte tovább a pénzügyeit.

A szokásaink régen is vegyesek voltak

Nálunk is vannak szigorú költségvetési rendet tartó háziasszonyok és zsebpénzen élő férjek, de a Japánban bevett szokáshoz képest sokkal vegyesebb a magyar családi kassza körül kialakult hagyomány. Bár sokak fejében még él egy olyan elképzelés, hogy nálunk rendszerint a férfi mint családfő dönt a pénzügyekben, a valóságban a hagyományos, régi falusi családmodellben nagyon gyakran az asszony feladata volt a pénz beosztása. Ami egyébként nem is olyan rossz ötlet, hiszen számos kutatás kimutatta, hogy a nők takarékosabban, beosztóbban bánnak a nehezen megkeresett földi javakkal, míg a férfiak nagyvonalúbban, könnyelműbben kezelik azt.

Érdekes módon nem a paraszti családokra, hanem a polgáriasodott és a felső társadalmi rétegekre volt inkább jellemző, hogy a férfi megtartotta az általa megkeresett pénz felett a döntés jogát, és a feleség, akire a nagy háborúk előtti időben még jellemzően „csak” a háztartás vezetésének felelőssége hárult, nem volt jártas a pénzügyekben, és nem is akart ezekbe beavatkozni. Meglehetősen kiszolgáltatott helyzetben volt éppen ezért, amit gyökeresen csak a második világháború változtatott meg, hiszen ebben az időben férfi munkaerő híján a nőknek is el kellett menni dolgozni, így önálló keresővé váltak, tehát joggal formáltak igényt arra, hogy a család pénzügyeibe beleszólhassanak. Végső soron azonban itt sem voltak kőbe vésett, szigorú társadalmi szabályai annak, ki tartsa kezében a családi kasszát, és a párok a saját magánéletük részeként egymás közt kialakították az ide vonatkozó szokásokat. Egy dolog volt csupán egyértelmű ebben a világban akár szegény, akár gazdag családról legyen szó: ha két ember frigyre lépett, akkor attól kezdve közös volt az ágy, az asztal és a kassza is.

Enyém, tied, miénk

A mi korunkban fellazulni látszik ez a kemény hagyomány is: nem feltétlenül közös már a kassza, és ebben a kérdésben több, egészen eltérő modell is működőképes lehet. Vannak párok, akik az otthon látott tradíciót folytatva mindent beleadnak a közösbe, és nem tartanak fent maguknak saját bankszámlát, míg mások a közös életükben teljesen elkülönítve kezelik a pénzügyeiket. Ez egészen végletes is lehet: egyesek olyan pontos elszámolásban vannak egymással, hogy ha egyik nap a férfi fizette a vacsorát az étteremben, legközelebb a nő állja a számlát, és szükség esetén egymásnak adnak kölcsön (akár kisebb kamatra és megszabott visszafizetési határidőre!). Elég ridegnek tűnik ez a felfogás, azonban a mondás azt tartja, hogy a pontos elszámolás a tartós barátság alapja, és ebből a szempontból nézve éppen hogy a kapcsolatuk biztonságát, tartósságát szolgálja a pénzügyek ilyen módon való intézése. A leggyakoribb ma azonban a hibrid megoldás, amikor mindkét félnek van saját tartaléka, számlája és költségvetése is, de a közös kasszába is tesznek. Az, hogy miként alakul a saját rész és a közösbe tett összeg aránya, dinamikusan változik: bizonyos élethelyzetben akár a teljes anyagi függetlenségig is eljuthatnak a párok tagjai, míg máskor – például amikor gyermek születik a családba és a nő jövedelmei drasztikusan csökkennek – az elszámolás szorossága lazul, és az „enyém-tied” szemléletet felváltja a „közös”.

Egyszóval tényleg nehéz, és nem is érdemes végső választ adni arra kérdésre, mi a jobb: ha a férfi vagy a nő kezeli a kasszát? Van, hogy az a célravezetőbb, ha a férfi dönt, más pároknál pedig az egyenlőség elvén közös a „bejárás a kincstárba”. És mivel a nők döntő többsége ma már ugyanúgy munkába jár, és pénzt keres, mint a férfiak – sőt, nem ritkán többet visznek haza, mint a párjuk – nemcsak az megalapozott igény részükről, hogy rálássanak a családi pénzügyekbe, hanem az is, hogy akár a végső szót is ők hozzák meg ebben a kérdésben. Ami – mint azt már mondtuk – egyáltalán nem biztos, hogy hátrányára válik a párnak.

A cikk megjelenését az UniCredit Bank támogatta.

Szponzorált tartalom

Címlap

top