„Nem szabadna így elsiklani a fontos dolgok felett”

„Fontos, hogy már az óvodában megtanítsák a kicsiknek, hogyan kell helyesen fogni a ceruzát. Vannak olyan apró mozzanatok, amiket a szülők talán nem is gondolnának, hogy fontosak: nem mindegy, hogyan ül a gyerek, az sem, hogy milyen lelkiállapotban van, mert másképpen haladunk egy kiegyensúlyozott elsőssel, mint egy olyannal, akinek problémái vannak. Ahhoz, hogy az írás megfelelő legyen, az ujjaknak és a kéznek is fel kell készülnie az igénybevételre. A technika elsajátításnak titka a finommotorika, amit változatos gyakorlatokkal fejlesztenek az óvodában, és az iskolában is folytatható ez – igény szerint pedig külön is érdemes foglalkozni a gyerekekkel. Az első két év a meghatározó az írástanulásban, harmadiktól már rutinból kell dolgozniuk, ami az esetek jelentős részében működik is.”

„Ahhoz, hogy egy gyerek megtanuljon írni, több szempontból is alkalmasnak kell lennie az egyszerűnek tűnő, ám valójában nehéz feladatra. Sok felnőtt elfelejti, hogy neki is mennyi időbe és energiába került, mire sikerült leírnia az első szót. A gyerekek ujjainak, a kezeiknek apró és finom mozgásokat kell végezniük, ezek alapozzák meg a folyamatot. A gyakorlatom során sok mindent láttam már: volt, hogy csak nagy nehézségek árán tudtam megtanítani egy kisgyereket írni, ám nagyon hálás tanítvány volt, épp doktorálni készül. Ezt csak azért mondom, mert nem szabad téves következtetéseket levonni abból, hogy mennyire gyorsan tanul meg valaki írni, vagy hogy kinek mennyire rendezett az írásképe. Sok szülő kérdezi tőlem azt is az első szülőin értekezleteken, hogy mit gondolok arról, ha már tud a gyerek írni, amikor az iskola jön: egyértelműen azt mondom, hogy nem támogatom ezt, és hogy a kicsiknek sem jó, ha úgy ülnek az iskolapadba, ha már berögződött technikájuk van, ami esetenként ráadásul hibás. Arról nem is beszélve, hogy számukra is sokkal unalmasabban így az órák.”

„Szerintem minden szülő csodálattal figyeli az apró kezecskéket, ahogyan a betűket formálják, csodálják a koncentráló arcot, és együtt örülnek az első leírt szónak. Jó ideje a pályán vagyok már, és tudom, hogy mekkora mérföldkő a gyerekek életében, amikor az óvodai szabadság után nemcsak korlátok közé kerülnek az iskolában, hanem feladatokat is teljesíteniük kell. Azt figyeltem meg, hogy régebben toleránsabb voltak a szülők, manapság sokkal gyorsabban szeretnének mindent, szinte engem is sürgetnek, kérdezgetik, mikorra tanul már meg írni a gyerek. Tudom, hogy rohanó világban élünk, de nem szabadna így elsiklani a fontos dolgok felett, és szerintem – tisztelet a kivételnek – sokkal érzékenyebbnek kellene lenniük a szülőknek a gyerekek iskolai kihívásaira, nehézségeire.”