Szerinted van olyan munka, hogy női meg férfi? Kérdezem ezt akkor, amikor jól tudjuk, hogy a férfiak még mindig sokkal többet keresnek ugyanabban a beosztásban, mint a nők, és közben azt is tudjuk, hogy a nők otthon lenyomnak még egy műszakot, miközben a munkahelyükön is helyt állnak. És közben azt is gondolom, hogy jó az egyenjogúság, de vannak bizonyos helyzetek, amikor igenis kibújik belőlem a konzervativizmusom, és nem akarok hatalmas növényeket cipelni vagy betonozni.
Örömmel olvastam minap az egyik kolléganőm cikkét, aki arról írt, hogy a vőlegénye a lehető legtermészetesebben veszi ki a részét az otthoni teendőkből. Szerintem ő még mindig ritka példány, mint a fehér holló, ha szó nélkül mosogat vagy porszívózik, esetleg főz is. A legtöbb ismerősömtől inkább azt hallom, hogy a pasik nem ismerik fel a munkát otthon, vagy nem akarják, a nőit pedig teljes mértékben hanyagolják.
Én például nem szeretnék füvet nyírni, de nem azért, mert nem vagyok képes rá, hanem azért, mert ez az egyetlen olyan háztartási munka, ami kifejezetten a férjem vagy a fiam dolga. Közben nem várom el, hogy helyettem megcsinálja a pasim a mosást, teregetést vagy éppen a vasalást. Persze jólesik, ha megkérdezi, hogy segítsen-e a főzésben vagy a porszívózásban, ugyanis a nőkre sokkal nagyobb teher hárul munka után otthon, mint a férfiakra. Főleg, ha vannak gyerekek. Ez nem panasz, hanem ténymegállapítás. Vállaltam, ez van. És szeretem az egyenjogúságot, liberálisan gondolkodom, de zsigerileg berzenkedem attól, amit minap mesélt az egyik ismerősöm, aki Svédországban él:
„Minden nő dolgozik, sokan négy órában vagy hat órában. Jó tudom, hogy nálunk is, nem is ez a furcsa nekem, hanem az, hogy itt nincsenek otthon férfi- és női szerepek. Apa ugyanúgy főz, mos, vasal, mint anya, a gyerekkel is egyformán foglalkoznak. És a férfimunkát is együtt végzik, a tapétázásnál ugyanúgy mindketten dolgoznak, sőt, a betonozásban is segít a feleség, legyen szó bármilyen nehéz fizikai munkáról, nem kivételeznek. Nem tekintik a nőt egy gyenge nádszálnak, pont ugyanannyit kell dolgoznia, mint egy férfinak.”
Kicsit elméláztam a szavain, ugyanis nagyon szomorú lennék, ha nekem kellene betonoznom vagy tapétáznom. Miközben semmi kifogásom az ellen, ha segíteni kell valamiben, és jól emlékszem, amikor építkeztünk, szó nélkül hordtam a téglát, amikor csak kellett. A szüleimtől én egészen mást láttam, apukámé volt minden kinti munka, anyué a benti. Nem nagyon léptek át a másik térfelére, igaz, az én apukám afféle ezermester volt, aki bármit meg tudott javítani, ha kellett, akkor csempézett, ha kellett, akkor villanyt szerelt. Anyunak sose kellett cipekednie, mindig kivette a kezéből a nehéz dolgokat az apukám. Én így nőttem fel, ezt a mintát láttam, valószínűleg ezért gondolom azt, hogy a nehéz fizikai munkákat mégiscsak a pasiknak kell csinálniuk. Miközben arra is emlékszem, hogy amikor az anyukám kórházban volt, akkor az apu simán megfőzött nekünk mindent a tesómmal, és ki is takarított. Ezen egyébként gyerekként is csodálkoztam, azt hittem, ő nem tud ilyesmit csinálni, csak az anyu.
Szóval, jó dolog, ha a férfiak és a nők egyenlő mértékben elismertek, de egyenjogúság ide vagy oda, azért mégiscsak örülünk, ha kiveszik a kezünkből a nehéz kosarat, nem kell maltert cipelnünk, és azt sem bánom, ha valaki más ülteti át a legnagyobb kerti növényt. És nem ejt kétségbe az sem, ha kinyitják előttem az ajtót.
