nlc.hu
Család
9 ok, amiért megéri 40 fölött szülni

9 ok, amiért megéri 40 fölött szülni

Évtizedeken át riogattak minket az orvosok azzal, hogy mennyi kockázata van annak, ha valaki "öregen", azaz negyven felett akarna szülni. Tény, hogy szülészeti szempontból valamivel kockázatosabb a késői terhesség az anyára és a babára nézve is. Viszont az is tény, hogy egy idősebb anya lelkileg felkészültebb egy kisbaba érkezésére, és még arra is jobb esélyei vannak, hogy a babájából egészséges, jó tanuló kisgyerek váljon.

Amikor az én dédnagymamám sok-sok évvel ezelőtt 53 évesen terhes lett az utolsó gyerekével, nagyon szégyellte magát. Az egész falu megszólta. Pláne amikor kiderült, hogy egyszerre fog szülni a nagylányával. De az én anyukámat is gyakran hitték a nagymamámnak, mert harmincéves is elmúlt, amikor megszült engem. Az iskolában csúfoltak is az “öreg” szüleim miatt. Amikor pedig én vártam a harmadikat, majdnem negyvenévesen, simán ráírták a papíromra: “öreg kismama” – noha messze nem éreztem magam annak.

Nem vagyok ezzel egyedül – egyre több nő dönt úgy, hogy előbb a karrier, utána a családalapítás. Míg a hetvenes években a gyerekek 70 százaléka harminc éven aluli anyukáktól született, ma már megfordult az arány: manapság az anyák 60 százaléka a harmincas éveire vagy még későbbre tolja a gyerekvállalást.

Bár a nőgyógyászok továbbra is hangsúlyozzák, hogy a negyvenes életkor nem ideális a gyerekvállalásra, mert nehezebb lehet a terhesség, és több a vetélés ebben a korban – a számok azt igazolják, hogy amint kipottyant a baba, minden tekintetben jobban teljesít, mint azok a kortársai, akiknek fiatalabbak a szülei. Jobb tanulók, egészségesebbek, magasabbak – tehát felesleges aggódni miattuk. Ráadásul nemcsak a gyerek jár jól azzal, ha idősebb anyától születik, de az anya egészségének is jót tesz a késői babavárás.

9 ok, amiért megéri negyven fölött szülni

1. Aki negyven fölött szül, tovább él

Amikor idősebb anyákról hallani, mindenki azon kezd el sipákolni, hogy felelőtlenség, amit tesznek, mert nem fogják megérni a gyerek érettségijét. Ám a University of Utah felmérése szerint akik természetes módon esnek teherbe 40 éves koruk fölött, négyszer olyan esélyesek arra, hogy megéljék a százéves kort, mint a kortársaik. A meghosszabbodott termékenység ugyanis együtt jár a hosszú élet génjével. És ami még jobb, mindez akkor is igaz, ha valójában nem szül az ember negyven után – de van olyan női rokona, aki ezt tette, de erre utal az is, ha a család nőtagjai számára a menopauza csak az ötvenes éveikben jelentkezik.

2. Tovább marad fiatalos

A későn szülő nők nemcsak tovább élnek, de fiatalosabbak is maradnak. Nem kérdés – a gyerek tagadhatatlanul megfiatalít. Egy totyogó után rohangálni kell, játszótérre járni, egészségesen étkezni, és csupa fiatal anyuka között kell helytállni, mégpedig éppen a gyerek érdekében. De akinek kicsi gyereke van, annak a gondolkodása is fiatalosabb marad, hiszen ismernie kell a gyerek érdekében a legújabb filmeket, technikai kütyüket, divatokat is. Márpedig a kutatások szerint aki fiatalként gondol magára, az lassabban öregszik.

3. Nagyobb esélye van a kislányra

Hogy ez előny vagy hátrány, persze mindenki számára egyéni kérdés. De tény, hogy míg a tiniterhességek 53 százalékában fiúgyerek születik, tehát enyhén magasabb a fiúk aránya – a negyven fölötti szülések esetében erre már csak 35 százaléknyi az esély. Ennek egyszerű biológiai oka van – a fiúmagzatok sérülékenyebbek, mint a lányok, így az utóbbiaknak nagyobb az esélyük arra, hogy megmaradnak.

9 ok, amiért megéri negyven fölött szülni

4. Jobban élvezik az anyaságot

A fiatal anyukák többsége számára létkérdés, hogy “tökéletes” legyen a gyerekük, hiszen az anyaság az egyetlen, amit ebben a korban fel tudnak mutatni. Egy negyvenes nő viszont már megcsinálta a maga karrierjét, és nem a gyerek által akarja megvalósítani önmagát. Ő nem álmodozik arról, hogy mit csinál majd, ha kirepülnek a gyerekek, ezért jobban bele tud merülni a jelenbe és élvezni a mindennapok örömeit. Mivel már megízlelték a saját jogon megszerzett sikert, nem félnek attól sem, ha fel kell adni, de az sem okoz számukra lelkiismeret-furdalást, ha a pici mellett tovább dolgoznak és időnként bébiszitterre kell bízni a gyereket. Nyugodtak, határozottak, és ezt a gyerek is érzi, és jót tesz neki.

5. Boldogabb a házasságuk

A túl fiatalon kötött házasságok többségét megviseli a gyerekek érkezése. Hirtelen felborulnak a családi szerepek, és mindkét fél elégedetlen lehet a változással, amit a pici érkezése okoz. A statisztikák szerint a negyven fölötti nők házasságát nem rengeti meg annyira a gyerekvállalás, és a válás is ritkább ebben a korcsoportban. Talán mert ők már nem a társadalmi nyomás miatt vállalnak gyereket – inkább annak ellenére, tehát jobban átgondolják és felkészülnek rá.

9 ok, amiért megéri negyven fölött szülni

6. Nem kerülnek anyagi csődbe a gyerek miatt

Fiatal anyaként ritkán él az ember anyagi biztonságban – nyomasztja a lakáshitel, az alacsony összegű gyes, ráadásul a húszas éveiben az embernek még nincs megtakarítása, és a pénzzel se tud még rendesen bánni. Az idősebb anyák többségét ezek a gondok elkerülik – közülük sokan már túl vannak a lakáshitelen, talán akad egy kis megtakarításuk is, és mivel sokat dolgoztak a gyerek születése előtt, a gyes összege is nagyobb, amit kapnak.

7. Több segítséget kapnak

Bár a negyvenes anyukák kevésbé számíthatnak a nagymamák segítségére, de jóval nagyobb a baráti körük, mint egy fiatalabb nőnek, és a barátok általában szívesen segítenek is nekik. Azok, akiknek már nagy a gyerekük, pontosan tudják, hogy milyen sok segítség kell egy kismamának, a gyermektelen barátok pedig örülnek, ha kicsit babázhatnak. A fiatalabb anyák helyzete nehezebb, mert a kortársaik vagy maguk is a saját gyerekeikkel vannak elfoglalva, vagy még nincs gyerekük, és elképzelni sem tudják, hogy ez mekkora munka.

9 ok, amiért megéri negyven fölött szülni

8. Egészségesebb gyerekeknek adnak életet

Sokan azért félnek későn szülni, mert azt gondolják, hogy az “öregecske” petesejtjükből gyengébb és sérülékenyebb kisgyerek fog születni. De ez egyáltalán nem igaz. Az idősebb anyák gyerekei jóval kevesebbszer kerülnek kórházba, kevesebb baleset éri őket, és kevesebb krónikus betegségben szenvednek. A svédek egy többéves, másfél millió családot végigkísérő kutatása szerint a későn született gyerekek egészségesebben étkeznek, magasabbra nőnek és ritkábban kerülnek kórházba.

9. Jó tanuló, okos gyerek születik

Egy Londonban 18 ezer gyerekkel elvégzett kutatás eredménye szerint a negyvenes anyák gyerekei hamarabb kezdenek beszélni, jobbak a szociális képességeik, jobb jegyeket kapnak az iskolában és nagyobb eséllyel jutnak be az egyetemre. Ez részben a genetikán múlik, mert a negyvenes anyák gyerekei között több a balkezes, akiknek a két agyféltekéjük között több kapcsolat van, ezért minden életkorban kimutathatóan intelligensebbek, mint a jobbkezesek. De a környezeti hatások is nagyon erősek: az idősebb szülők egyszerűen több időt fordítanak a gyerekeikre, és több pénzt költenek az oktatásukra.

Olvass még több cikket az anyaságról az NLCafén: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top