Családi főzőcske

Egyél vele, hogy ne hízzon el!

Ki szeret egyedül leülni az ebédlőasztalhoz? Nem sokan. Az egyszemélyes étkezések során különösen magányosnak érezhetjük magunkat. A gyerekekre egy ilyen élmény még nagyobb hatással van, ráadásul nem csak a lelkük sínyli meg…

Reprezentatív kutatást végzett a NESTLÉ AZ EGÉSZSÉGES GYERMEKEKÉRT program keretében a családok étkezési és főzési szokásait vizsgálva. A felmérésben négyszáz, 4 és 12 év közötti gyereket nevelő magyar édesanya vett részt. A kutatás eredményei igazolták azt a szakértői véleményt, hogy a szülők és a család étkezési szokásainak meghatározó szerepe van a gyermekek táplálkozási szokásainak kialakulásában.

Egyél vele, hogy ne hízzon el!

Az ételek közös elkészítése mellett fontos, hogy elfogyasztásuk is közösen történjen meg, így a gyerekek a jó szülői példát követhetik. Ez azért fontos, mert a rendszeresen egyedül étkező gyerekek fokozottan ki vannak téve annak a veszélynek, hogy táplálkozásuk egysíkúvá, ilyen módon pedig egészségtelenné válhat. Az egészséges étrend alapját képező változatosság és kiegyensúlyozottság elvének a szem előtt tartását ugyanis értelemszerűen nem várhatjuk el egy gyerektől, arra azonban jó esély van, hogy kövessék a mintánkat.

Amennyiben szükséges mennyiségben fogyasztanak halat, sovány húsokat, rostokban gazdag zöldségeket és gyümölcsöket, valamint teljes értékű gabonából készült péksüteményeket, táplálkozási szokásaik hosszú távon is kiegyensúlyozottá válnak. Így csökkenthető körükben az elhízás veszélye.

“Fontos lenne, hogy legalább a napi főétkezések felét együtt költse el a család, különös tekintettel a reggelire, mely nemcsak a gyermekek napi energiaszintjét, hanem későbbi kiegyensúlyozott táplálkozásukat is megalapozza” – hangsúlyozza Kiss-Tóth Bernadett, a NESTLÉ dietetikusa.

Olvass többet a témáról itt!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top