nlc.hu
Egészség
Tomboló hormonok?

Tomboló hormonok?

Dédanyáink tudtak valamit, amikor széles karimájú kalap és cérnakesztyű nélkül ki sem léptek nyáron az utcára. Az arcon, kézfejen megjelenő barna foltok ugyanis egyértelműen jelzik az előrehaladott kort.

Érdekel hogyan tudod megőrizni testi-lelki egészséged? Nézz körül a Nők Lapja Egészség Oldalán! KATT IDE!

Májfoltnak hívjuk, de korántsem a rossz emésztés okozza, inkább a hormonális változások környékén jelennek meg ezek a tejeskávészínű foltocskák, és a nap csak erősíti őket rajtuk. Leggyakrabban az arcon, a száj körül, a homlokon és a kézfejen találkozhatunk velük. Bár a májfolt nem betegség, mégis testünk jelzéseként kell felfognunk, mert utalhat a bennünk zajló működési zavarokra, tehát érdemes utánajárnunk, mi is okozza!

Folt volt, folt nincsTomboló hormonok

Terhesség, menopauza – e két korszakban a legnagyobb az esély arra, hogy májfoltokat szerezzen be az ember, de a két korszak foltjai között lényeges különbség van. Aki a várandósság hónapjai alatt szerez be párat, jó eséllyel számíthat rá, hogy ezek majd maguktól elmúlnak. Ám a menopauza után megjelenőek általában megmaradnak. Ennek ellenére fiatal korban is érdemes megelőzni a foltosodást, mert azt nem lehet előre megjósolni, kinek marad meg néhány folt mégis emlékbe.

Egy nő életében azonban a fentieknél cifrább hormonális változások is előfordulhatnak. A májfoltok megjelenése ezért kötődhet a fogamzásgátló tabletták szedéséhez, menstruációs problémákhoz, a petefészek megbetegedéseihez is. Ugyanakkor különféle gyulladások, rossz fogak is előidézhetik, vagy bizonyos gyógyszerek mellékhatásaként is megjelenhetnek. Egy dolog biztos: ha hirtelen elszaporodnak, érdemes kivizsgáltatni, mit üzen a bőr.

Megkérdeztük a szakértőt

Igazi kihívás
Alig maradt el a menzeszem, az addig makulátlan bőrömön megjelent egy halványbarna, folt, amit a barátnőim azonnal májfoltként „diagnosztizáltak”. Nem túlságosan nagy, és az arcom szélén helyezkedik el, de ha lehet, nem szeretnék belőle többet. Mit tehetek, hogy megelőzzem a továbbiakat? Esetleg van-e mód ennek az egynek az eltüntetésére?
P. Jánosné, e-mail

Válaszol: dr. Jakab Éva Mária bőrgyógyász szakorvos

A foltok eltüntetésének leggyorsabb módja a bőr színével megegyező korrektor felrakása. Ha ennél maradandóbb megoldást szeretne, az már nem ilyen egyszerű. Az esztétikai bőrgyógyászat legnagyobb kihívása a pigmentfoltok megszüntetése. Régen sokkal bátrabban nyúltak olyan drasztikusan ható halványítószerekhez, mint például a higany- vagy bizmuttartalmú kenőcsök. Ma ezeket tilos alkalmazni, és egészségkárosító hatásuk miatt tényleg nem érdemes velük kísérletezni. A rendkívül fájdalmas karbolsavas kezelést is csak ritkán alkalmazzák. Sok kozmetológus esküszik az AHA gyümölcssavas hámlasztásra vagy a triklór-ecetsavas (TCA) kezelésre, de egyiknek sincs tartós, biztos eredménye. A kozmetikai termékeket gyártó nagy cégek szinte kivétel nélkül készítenek elhalványításra ajánlott krémeket. A legjobb eredményt az úgynevezett IPL-technika, az intenzíven pulzáló fényterápia hozza.
Nem győzöm azonban hangsúlyozni, hogy a májfolt esetében a legfontosabb a megelőzés.

Csak egy villanás?

Még csak 38 éves vagyok, korainak érzem, hogy májfoltok éktelenkedjenek az arcomon. Egészen pontosan a szám körül színeződött el a bőröm, és az egyik arcfelemen van egy babszemnyi világosbarna folt. Hallottam a lézeres vagy talán villanófényes kezelésről. Vajon mennyire eredményes ez a módszer, és körülbelül mennyibe kerül?
V. Krisztina, e-mail

Szaktanácsadó: Rajz Edit kozmetikus
A májfoltok elhalványítására valóban alkalmas a villanófénnyel való kezelés, amit az úgynevezett IPL (Intensive Pulsed Light) technikájú géppel végzünk. A kezelés lényege, hogy a fény elnyelődik a melaninban, megbontja a szerkezetét, és az így szétesett szemcséket a véráram elszállítja. Mivel a xenonfény egyetlen alkalommal nem képes feloszlatni a felhalmozódott festéket, általában három-négy kezelésre van szükség foltonként. Egy alkalommal egyet villantunk egy foltra, és általában már a második kezelés alkalmával láthatóvá válik az eredmény. További kezeléseket követően a folt színe egyre jobban megegyezik a bőr eredeti színével. A páciensek gyakran kérdezik, mennyire fájdalmas a művelet. Természetesen a fájdalomérzet egyénenként változó, de komoly fájdalomról senki sem panaszkodik, általában egy kis csípést érzenek. A kezelések árát a villanások száma adja meg, egy villanás nálam 500 forintba kerül. Ajánlott a kezeléseket ősztől tavaszig elvégezni, illetve a nyári halványításnál célszerű fényvédő készítményeket alkalmazni. Mielőtt belevágnának, érdemes bőrgyógyász véleményét kikérni.

Parfümriadó!

Maradandó barna foltokat okozhat, ha kölnit, parfümöt a napfénynek kitett bőrfelületre fújunk. Elsősorban idősebb nők nyakán figyelhetők meg a kiterjedt vöröses-barnás foltok, ők azok, akik előszeretettel teszik a parfümöt a nyakukra.
A foltosodást a parfümben alkalmazott bergamott okozza. De akkor hová kerüljön a kölni? Hátra a hajtőhöz vagy a hajra. Ott is kiválóan illatozik. Nyáron még óvatosabbak legyünk. Ilyenkor úgysem kívánjuk a nehéz, fűszeres illatokat, használjunk inkább könnyű testpermetet, amiben nincs bergamott.

PRÓBÁLD KI!

Bőrhalványító arckrém
Édesgyökér- és sóskakivonattal, húszfaktoros védelemmel. Oriflame, Even Out Face Cream 4199 Ft

Erősen fedő korrektor
40 százalék fedőpigmentet tartalmaz, akár a kiterjedt bőrhibákra. Vichy, Dermablend 4999 Ft

Nyak- és dekoltázsápoló koncentrátum
Ez a szérum normalizálja a bőr melanintermelését. Shiseido, White Lucency Brightening Serum 22 500 Ft

Depigmentációs krém

Enyhén hámlasztó hatásának köszönhetően egységes bőrtónust biztosít, 20-as fényvédővel. Babe, Despigmentante, 6500 Ft

Áttetsző korrektor
Minden bőrszín számára megfelelő könnyű szérum, amely egyenletesebbé teszi a bőrszínt, kiradírozza az elszíneződéseket és megakadályozza az újabbak kialakulását. Clinique, Even Better Skin Tone Corrector 10 500 Ft

Ampullakúra

Hígított-ritmizált ásványi és növényi összetevői a bőr saját erőit ösztönzik a bőrfoltok halványítására. Dr. Hauschka, Hautkur 15 300 Ft

Kézkrém
Négyszázalékos AHA-savtartalma segít a májfoltok eltüntetésében, és eltünteti az elhalt bőrsejteket. Dove, Pro-Age kézkrém 559 Ft

Világosító szérum
Multi-gyümölcskivonata világosítja a bőrt, közben regeneráló és ránctalanító összetevőkkel hidratálja a bőrt. La Prairie, Cellular Anti-Spot Brightening Serum 45 200 Ft

Éjszakai harcra

Gyorsan felszívódó olaj az immortelle virág kivonatával. Praktikus csepegtetővel pontosan oda jut, ahol hatnia kell. L’Occitane, Brightening Renewing Serum 14 950 Ft

Pigmentfolt elleni arcmaszk
Halványító ananász-kivonattal és toszkánai hidegen sajtolt olívaolajjal. D’Oliva, Anti Pigmentflecken Gesichtsmaske 935 Ft Komplex program 28 napon át, a menopauza utáni, teltségét vesztett, elvékonyodott bőr foltjainak halványítására és érzéki kényeztetésére. Lancester, Differently Intense Cure 17500 Ft

Folt volt, folt nincs

5 kérdés a szexről, amit feltennélA szeptemberi szám tartalmából:

• Minilabor otthon
• Nők, akik sohasem betegek
• Öt kérdés a szexről, amit feltennél
• Zeneterápia
• Szépítő hormonok

Fizess elő a Nők Lapja Egészségre!»

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top