Mikortól beteges egy szenvedély?

Melyik nőnek nem csillan fel a szeme, ha gyönyörű ruhát, cipőt lát, vagy melyik férfinak ne lenne kedve például pókerrel vagy a félkarú rablóval szerencsét próbálni, és nyilván semmi egészségtelent nem látunk abban sem, ha valaki lázasan sms-ezik. Pedig ezek könnyen és észrevétlenül betegessé válhatnak. Magyarországon is százezrek rabjai különböző szenvedélyeknek, többségük nem is érzékeli, hogy kötődése abnormális.

Mikor kóros a “rajongás”?

Dr. Zacher Gábor Fotó: Sanoma Archív/Kóti Kata

A szenvedélybeteg az, aki képtelen kontrollálni magát, vagyis ha elkezdi a szerfogyasztást, a kényszeres viselkedést, nem képes abbahagyni anélkül, hogy ne lépnének fel kellemetlen testi vagy lelki tünetek. Fizikai fájdalmat okoz az “elszakadás”, a szenvedő bármire képes, hogy szenvedélye tárgyához juthasson.
– Magam is szenvedélybeteg vagyok, munka- és csokialkoholista, család-, koffein- és edzésfüggő – mondja Dr. Zacher Gábor, aki évtizedek óta naponta találkozik ilyen betegekkel. Ha nem iszom teát, eszem csokit, vagy futok minden nap egy órát, nem érzem jól magam. Ezekkel együtt lehet élni. A gond akkor van, amikor a beteg ezt gondolja normálisnak. Emberek ezrei őrülnek bele munkamániájukba, s nem is érzékelik, hogy ez nem normális. A szakorvos úgy véli, ma sokakat épp a teljesítménykényszer űz a szenvedélybetegségek felé.

Önvizsgálat- megszokás, vagy függőség?

Hogy a függőség mikor és kinél alakul ki, a környezet, a genetika és a szenvedély tárgya is meghatározza. Fontos szerepe van a személyiségfejlődés korai szakaszának, a kora anya-gyermek kapcsolatnak és a kisgyermekkorban lezajlott traumáknak. A meghitt emberi kapcsolatok hiányát – a szorongást és a feszültséget – enyhítheti a beteg a szenvedélybetegség felé vezető út lépéseivel. Meghatározó az otthon látott stresszkezelési minta is. A probléma felismerését és értékelését nehezíti, hogy az addikciók és a hétköznapi szokás közötti határ nem éles. Az ember szokások rabja: hozzászokunk ételekhez, eszközökhöz, kényelemhez vagy éppen kényszerű kényelmetlenségekhez, és bár a szokások célszerű dolgok, csak addig, amíg segítik a hétköznapokat, és nincsenek kárunkra.
– A megszokás és a kényszer addig választható el nehezen, amíg nem próbálunk meg nemet mondani. Bár a beteg ekkor sem igazán érzékeli a bajt, hiszen értékrendszere, a saját világa is átalakult, idomult a függőséghez – mondja Zacher doktor, aki szerint ugyanakkor önmagában a szenvedély, az érzelmi ingadozás az élet motorja, figyelni kell, kordában tartani, de teljesen visszafogni nem szabad.

A hétfejű sárkány

“Olyan ez, mint a hétfejű sárkány: ha az egyik fejét levágod, kinő egy újabb” – fogalmaz az évek óta szociális segítőként dolgozó, amúgy történelem-népművelés szakon végzett bölcsész. Ő a poklok poklát járta már végig, a szenvedélyek széles skáláját végigpróbálta, az alkoholtól az ételeken át a szexig és a számítógépes játékokig. Immár 9 éve, négy hónapja “józanodik”, azóta viszont vagy fél tucat függőségi hajlamot fedezett fel magán. A szenvedélybetegség kialakulásához a “megfelelő” személyiségnek a “megfelelő” időpontban kell találkoznia a “megfelelő” szerrel. András családjában nincs alkoholista, nem történtek tragédiák, anyagilag sem kellett nélkülöznie. Érzelmileg viszont annál többet.
– Én ittam a legtöbb sört tornaóra után, majd hívtam kocsmázni a többieket, egy idő után pedig kezdtem azt hinni, hogy mindenki iszik. Ez a sajátos önigazolás a függőség első jele volt – meséli. Zsolt esetében a függőség nemcsak hajnali kiruccanásokat jelentett a nonstopba, nemcsak csikkszedést, hanem azt is, hogy bölcsész létére a könyveit is eladta, hogy italt vehessen. A mélypont nála is az volt, amikor már berúgni sem tudott, vagyis, amikor a választott szer is cserbenhagyta. Végül gyermeke anyjától is el kellett költöznie, majd Szigetváron, egy hat hónapos terápia segítségével sikerült leállnia. Csakhogy a betegség az ő esetében is megtalálta a kitörési pontot, az élményt, amit a választott szer adott. Rákattant a játékgépekre, megsokszorozódott a leállás utáni cigi- és a kávéfogyasztása; jött az evés-szenvedély, majd a “romantikafüggés”. Ezek többnyire fedik is egymást: az alkoholisták hetven százaléka dohányzik is, a kényszeres szerencsejátékosok kétharmada pedig egyben alkoholista. A “normálisak” megtehetik, hogy hazudnak másoknak vagy maguknak, ám a szenvedélybetegnek az őszinteség élet-halál kérdése. Emellett az eddig ismeretlen érzelmek átélése és feldolgozása józanul hihetetlen erőpróbát jelent. A felépülést nehezíti, hogy a szenvedélybetegeknek elsősorban az érzelmi háztartásukkal van problémájuk.

Gyógyulás

“Távoltartás” a kulcsszó minden függőségben szenvedőnek: a szakemberek szerint szabadulni a szertől, a viselkedéstől nem lehet, az egyetlen gyógymód, ha messze elkerüljük a kísértést. Az addikció sajnos folyamatos “éberséget” igényel, a betegeknek életük végéig számolniuk kell a veszéllyel. Bár a környezet számára sokszor világos, hogy az alkoholista vagy a gyógyszerfüggő súlyos beteg, maga az érintett ezt mégsem veszi tudomásul. A betegség velejárója, hogy az érintett akkor sem akar tudomást venni állapotáról, ha pl. az ivás következményeként már a teste is súlyosan beteg. A beteg éppen az ellen a segítség ellen tiltakozik, amire szüksége lenne. Ez teszi a függőséget veszélyessé, és ezért végződik gyakran halállal.