 |
Olvasd el az első részt is! Megerőszakoltak. Miért nem tesz senki semmit? 1. rész |
„Engem attól is kivert a víz, hogy bejelentést kell tennem, elmondani, miközben ott állnak körülötted, vizslatnak, kétségbe vonják az elmondottakat. Nem akartam megítéltetni, mert most úgy látom magam, lelkileg túl sok lett volna. Akkor, azt hiszem, csak féltem mindenfajta ki nem mondott dologtól” – idézte fel esetét már az internet egyik fórumán Kata.
„Én kétlem, hogy bárki is kitalálna egy ilyen történetet. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy amikor azt látom, hogy egy áldozat hámsérülésein egy egész ország csámcsog, akkor úgy gondolom, én döntöttem jól, hogy nem mentem ezzel a rendőrségre. És persze mindeközben mérges vagyok, rettenetesen, magatehetetlenül mérges. Mert tudom, nem vagyok egyedül. Tudom, hogy itt vagyunk több százan, több ezren, akik átestek egy ilyen megrázkódtatáson, és nem beszélnek. Mérges vagyok a néma nőkért, és azért is, mert én sem merem saját nevem alatt vállalni ezt a cikket, hiába úgy akartam, lebeszéltek róla, mondván, a magyar társadalom nem elég érett ehhez. Meg merem kockáztatni: ha kézfeltartással kellene jelezni, kivel történt ilyesmi, megijednénk a kezek erdejétől. Ha én úgy döntök, hogy felpolcolom a melleimet, miniatűr szoknyát húzok, amiből kilátszik a fenekem, sőt még kacérkodok is mindenkivel, akkor sincs joga senkinek sem rajtam erőszakot tenni. És mégis, amit az újságokban vagy az interneten olvasok, a tévében látok, a cirkuszon, a felhajtáson, a közönséges beszólásokon túl, végtelen nagy butaságot és sovinizmust mutat, nagyjából minden oldalon” – szól egy fórumozó.
S hogy lehet-e bízni a hatóságokban?
 |
| Spronz Júlia a Patent Egyesület munkatársa |
Spronz Júlia, a Patent Egyesület munkatársa szerint Magyarországon a helyzet egészen tragikus: a jogszabály elavult, a jogalkalmazók pedig előítéletesek. Az itthoni gyakorlat már-már kuriózum a kontinensen.
– Miközben minden civilizált országban nemi erőszaknak minősül minden szexuális aktus, ami a nő akaratán kívül, annak ellenére történik, nálunk csak a fizikai erőszak, illetve a testi épség, élet elleni fenyegetés alkalmazásával végrehajtott cselekményt ismerik el annak. Ráadásul itt különösen jellemző, hogy a rendőrség, ügyészség, bíróság első reakciója az, hogy felhívja a feljelentő figyelmét a hamis vád következményeire. Majd az áldozatot folyamatosan porig alázzák, miközben az erőszakot elbagatellizálják – kezdi a problémák lajstromát az érdekvédő, aki szerint nem véletlen, hogy nálunk indul a legkevesebb vizsgálat nemi erőszak miatt.
– Legutóbb egy nemzetközi kutatás keretében harminchárom európai ország nemi erőszakra vonatkozó adatait gyűjtötték össze a 2001 és 2007 közötti időszakból. Tizenegy ország – köztük Magyarország – 100-100 esetét külön is elemezték. A harminchárom ország közül Magyarországon a legkisebb az erőszakos közösülés miatt tett feljelentések száma: százezer emberre 2,1 jut. Nagy-Britanniában vagy Svédországban ez az arány sokkal magasabb. Svédországban 23-szor annyi esetet jelentenek be, mint nálunk, de Csehországban vagy Szlovákiában is sokkal több bejelentett eset van. Ez csakis azt mutatja, hogy nálunk egyrészt szűkebben értelmezik a nemi erőszakot, másrészt valóban csak a garantáltan bizonyítható esetek jutnak át a rendőrség szűrőjén, amikor valószínűsíthetően el is ítélik az elkövetőt. De számít az is, hogy az áldozatok mennyire bíznak az igazságszolgáltatásban – mondja a szakember, aki szerint szomorú jelzés az is, hogy miközben a legtöbb országban folyamatosan nő a panaszok száma, nálunk évtizedek óta csökken.
1987-ben 485-en fordultak a hatóságokhoz azzal, hogy megerőszakolták őket, 1997-ben 392-en, 2007-ben pedig csak 215-en. A csökkenő bejelentések mellett nő az erőszakos közösülés miatti elítélések aránya. Nálunk tényleg csak a betonbiztos bizonyítékokkal bíró ügyek jutnak el a bíróságra – mondja Spronz Júlia. És mik az okok? A jogvédők szerint az igazságügyi szakértők döntő többsége nem ért hozzá, úgy ír szakvéleményt, hogy nem is tudja, milyen testi-lelki sérülést és tüneteket okoz a nemi erőszak, más bizonyítékok beszerzésére a nyomozóhatóság pedig kísérletet sem tesz. De az igazságügyi rendszer előítéletessége mellett a társadalom is leginkább az áldozatot teszi felelőssé, az elkövetőnek pedig mentséget keres, s talál is. S hogy a társadalmi beidegződés, szemlélet mennyire érvényesül? Hogy van olyan asszony, aki hosszas vívódás után jut odáig, hogy arra gondol, nem biztos, hogy normális, hogy a férfi úgy szeretkezik vele, hogy közben a fejét a falba veri, a haját tépi, és talán nem ő a túl érzékeny?
A kutatók szerint mi sem mutatja jobban az előítéleteket, mint hogy könnyebben születik elmarasztaló ítélet, ha a gyanúsított roma származású, hajléktalan, munkanélküli, vagy éppen büntetett előéletű. De az is sok mindent elárul, hogy két év aktáit vizsgálva az erőszakos közösülés miatti ítéletek túlnyomó többsége olyan esetekben született, amelyek közterületen, parkokban, erdőben történtek, idegen elkövetővel, miközben alig akad olyan eset, amikor ismerős volt a tettes.
