Egészség

Mit jelez a körmünk?

Már nem takarja kezeinket kesztyű, így még nagyobb figyelmet kap a szép manikűr. Fontos tehát egy kis törődéssel és kényeztetéssel eltüntetni a téli hideg által okozott károkat.
Mit jelez a körmünk? Foltok az arcon: mit kezdjünk velük?

Sokan vélik úgy, hogy a kezünk és körmeink állapota sok mindent elárul rólunk. Éppen ezért nemcsak az egészségünk, hanem szépségünk és magabiztosságunk miatt is érdemes odafigyelni ápoltságukra – ugye milyen kínos, ha valaki beszélgetés közben le sem tudja venni a szemét a lepattogzott körömlakkos kezünkről?

Körömápolás 7 lépésben

Szakértőnk, Tamás Szilvi kéz- és lábápoló, műkörömépítő segítségével lépésről lépésre bemutatjuk, hogyan ápolhatjuk otthon is professzionális módon a kezünket. Szánjunk tehát egy kis időt magunkra és körmeinkre!

  1. Mit jelez a körmünk?Ha volt lakk a körmünkön, távolítsuk el acetonmentes körömlakklemosóval.
  2. Ezután radírozzuk le a kezünk bőrét bőrradírral, melyet házilag is elkészíthetünk – mondja szakértőnk. – Keverjünk össze egy kávéskanálnyi olívaolajat dupla adag cukorral vagy durva szemű sóval, majd a masszával alaposan dörzsöljük át a kezünket és az ujjakat, így eltávolítjuk az elhalt hámsejteket, és puhává varázsoljuk a bőrt.
  3. Ezután ollóval, de inkább reszelővel alakítsuk ki a kívánt körömhosszt és -formát. A köröm formája legyen alkatunknak és ízlésünknek megfelelő. Ha hosszú, párhuzamos a körömágyunk, reszelhetjük kocka formájúra, ha kerekebb a körmünk, akkor az ovális vagy a mandulaforma az ideális számunkra – tanácsolja Tamás Szilvi.
  4. A köröm megformázása után tíz percre áztassuk langyos vízbe a kezünket, majd óvatosan töröljük szárazra. Kényeztetésként tegyünk illóolajat vagy fürdősót a vízbe.
  5. A megpuhult körömágybőrt óvatosan tologassuk vissza úgy, hogy ne okozzunk sérülést – ha nem vagyunk elővigyázatosak, maradandó károsodást okozhatunk körmeinkben! Használjunk narancsfa pálcát vagy fém bőrfeltolót. A körömágybőrt csak indokolt esetben vágjuk ollóval, például ha nagyon megvastagodott vagy beszakadozott, mert ezzel is károsíthatjuk, és fokozhatjuk további megvastagodását – figyelmeztet szakértőnk. – Végezetül masszírozzunk egy cseppnyi teafaolajat a körömágyba, így megelőzhetjük a fertőzéseket.
  6. Ezután egy finom, habszivacshoz hasonló reszelővel, úgynevezett bufferrel simítsuk át a köröm teljes felületét, ezzel előkészítjük a lakkozáshoz. Ha nem szeretnénk lakkozni körmeinket, vagy olyan munkakörben dolgozunk, ahol nem engedélyezett a lakk viselése, akkor polírozzuk át a körmöket. Ne dörzsöljük túl erősen, mert azzal túlzottan elvékonyíthatjuk, gyengíthetjük – mondja Tamás Szilvi. – A lakkozás előtt mossunk kezet, hogy az apró körömszemcséket, porszemeket eltávolítsuk, majd töröljük szárazra. Színes lakk használata esetén először kenjünk fel egy réteg színtelen lakkot, hogy megakadályozzuk a köröm elszíneződését. Ezután két rétegben vigyük fel a színes fedőlakkot. A második réteget csak az első száradása után kenjük fel, így elkerülhető a csomósodás!
  7. Zárásul kényeztessük magunkat kézmasszázzsal. Hidratáló vagy parafinos kézkrémmel kenjük be alaposan mindkét kezünket, masszírozzuk be a krémet a bőrünkbe. Figyeljünk fokozottan a körömágybőrre, oda is masszírozzuk be a krémet. Még jobb, ha hidegen sajtolt olajjal, például olívaolajjal tápláljuk ezt a finom bőrréteget – javasolja Tamás Szilvi.

Mit jelez a körmünk?A körömápoláshoz szükséges eszközöket a drogériákban viszonylag olcsón beszerezhetjük, ám a fertőzések elkerülése érdekében mindig figyeljünk tisztán tartásukra, fertőtlenítésükre – mondja szakértőnk. – Az ollót, fémeszközöket töröljük át alkohollal, a papírreszelőt cseréljük, ha elkopott, elkoszolódott. Nagyon fontos, hogy a bőr- (szemölcs és herpesz) és körömelváltozásokat (gomba) ne próbáljunk otthon kezelni, mert árthatunk magunknak, és továbbfertőzhetjük magunkat. Ilyen esetben forduljunk kéz- és lábápoló szakemberhez, aki szakszerűen tud segíteni.

Körömerősítés belülről

Az egészséges, erős körmök érdekében nemcsak kívülről, hanem belülről is táplálni kell szervezetünket. Fontos, hogy rendszeresen fogyasszunk C-, E-, K-, illetve B2-, B6– és B12-vitaminokat, folsavat, vasat, kalciumot és cinket tartalmazó ételeket. Ezek hozzájárulnak a körmök erősségéhez, rugalmasságához, megfelelő felépítéséhez, egészséges növekedéséhez.

Miben találjuk a körömvédő vitaminokat?

Tamás Szilvi kéz- és lábápoló, műkörömépítő
Tamás Szilvi
kéz- és lábápoló, műkörömépítő

E-vitaminban gazdagok a növényi olajok, a zöld növények, a méz és a gabonamagvak. Remek K-vitamin-forrás a brokkoli, a fejes saláta, a káposzta, a paraj (általában a sötétzöld színű zöldségek), a tejtermékek, valamint a máj. B2-vitamint a tejben és tejtermékekben, májban, tojásban, hüvelyesekben találunk. B6-vitamin van a májban, halban, húsban, spenótban, banánban, élesztőben, hüvelyesekben, B12 pedig az állati eredetű élelmiszerekben. Legfőbb folsavforrásunk a máj, a zöld leveles zöldségek, a gyümölcsök és az élesztő. Kalciumban a tejtermékek és az olajos magvak a leggazdagabbak, cink a húsban, májban, tojásban, a hüvelyesek magjában található, a legtöbb vas pedig a baromfi-, hal-, sertés-, marhahúsban, illetve a májban és más belsőségekben van.

Az egészséges, szép körmök szempontjából különösen fontos a H-vitaminként is ismert biotin bevitele, amely a különböző körömerősítő vitaminkészítmények egyik alapja. Ha rendszeresen fogyasztunk árpát, dióféléket, rizst, szóját, gombát, májat, élesztőt és tojássárgáját, szervezetünket elláthatjuk ezzel a vitaminnal. Ezenkívül nagyon fontosak az esszenciális zsírsavak is, melyeket olajos húsú halakból, lenmagból és lenmagolajból juttathatunk be, valamint a ligetszépeolaj is hasonló jó hatással van a körmökre. Ha gyors és egyszerű megoldást szeretnénk körmeink egészségének érdekében, választhatunk körömerősítő vitaminkészítményt is.

Mit jelez a körmünk?

Talán meglepő, de körmeink jól tükrözik szervezetünk állapotát, épp ezért érdemes odafigyelni rájuk, és az esetleges elváltozások megjelenése esetén szakemberhez fordulni!

  • Fehér foltok: körömágysérülés, vitaminhiány, kalciumhiány
  • Vízszintes barázdák: gyomor- és bélproblémák
  • Hosszanti barázdák: gyulladás a szervezetben, folyadékhiány
  • Sárgás elszíneződés: tüdő- vagy hörgőproblémák
  • Vékony, töredezett körmök: vitaminhiány, vashiány, vérszegénység
  • Hosszanti betöredezettség: a köröm vérellátásának hiánya, ízületi gyulladás
  • Homorú vagy domború köröm: szívprobléma, pajzsmirigyprobléma

 

Mit jelez a körmünk?A cikkünk a Nők Lapja Egészség áprilisi számában jelent meg.

A magazin tartalmából:

  • Divatdiéták a szakértő szemével
  • Antioxidánsok: zöldségekben az örök ifjúság titka
  • Kenyérsütés házilag
  • Étvágyfokozó tippek gyerekeknek

Ha előfizetnél a magazinra, kattints ide!

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top