nlc.hu
Egészség
Kávézással csökken a mellrák kockázata?

Kávézással csökken a mellrák kockázata?

A túlzásba vitt kávéfogyasztás sok szempontból nem egészséges, a mellrák megelőzésében azonban hatékony lehet.
A nagy mennyiségű kávé fogyasztása csökkenti a mellrák kockázatát A légszennyezés növeli a mellrák kockázatát

Évente 45 ezer nőnél diagnosztizálnak mellrákot, minden harmadik pedig bele is hal a betegségbe

Nagy mennyiségű kávé fogyasztása 20 százalékkal csökkenti a rosszindulatú mellrák kialakulásának esélyét – állapították meg a szakemberek. Ráadásul a daganatok egyik kevésbé gyakori típusánál még nagyobb az esélyük (több mint 50%) a kávézóknak arra, hogy elkerülje őket a súlyos kór.

A felmérésben közel ötezer, ötven év feletti nő fogyasztási szokásait vizsgálták. A résztvevők fele mellrákos volt. Azoknak a nőknek, akik több, mint öt csésze kávét ittak meg egy nap, 20 százalékkal csökkent az esélyük a mellrák kialakulására. A különböző melldaganatfajták vizsgálatakor pedig az is kiderült, hogy a fekete ital fogyasztása leginkább az ER-negatív típusú mellrák megelőzésében segíthet: mintegy 57 százalékkal csökkenti a betegség kockázatát. Ez a típusú daganat viszonylag ritka, kezelése viszont nehezebb.

A vizsgálatot végző szakemberek egyelőre nem tudtak biztos magyarázattal szolgálni a jelenségre, bár korábban a magas antioxidáns-tartalomra fogták a kávéfogyasztás pozitív hatását.

A kutatást, melynek eredményeit a Breast Cancer Research című szaklap közölte, a svédországi Karolinska Intézetben végezték.
 

Forrás: http://www.telegraph.co.uk

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top