A ma 12 éves lengyel kislány, Dominika édesanyja egy kórházi szórólapon olvasott először arról, hogy a szüléskor levett köldökzsinórvérből gyógyító őssejteket lehet kinyerni és eltárolni. A Lengyel Őssejtbank (PSCB) megbízásából elvégzett közvélemény-kutatás szerint nem ő az egyetlen, aki még csak nem is hallott Lengyelországban a nyugaton már rutinnak számító eljárásról.
A FamiCord csoport, Európa egyik legnagyobb őssejtbankhálózata, amelynek a PSCB-n kívül a magyar Krio Intézet is a tagja, Magyarországon tavaly szeptemberben biztosított először köldökzsinórból származó őssejtet egy 22 hónapos leukémiás kislány műtétjéhez. A miskolci Gyermek Onkohematológiai és Csontvelő-transzplantációs osztályon elvégzett beavatkozás életet mentett, a kislány gyógyulásáról idén februárban már a sajtó is beszámolt. Az őssejtbankhálózatnak akkor ez volt az ötödik sikeres műtétje.
Dominika már évek óta súlyos vérszegénységben (Franconi-vérszegénység) szenvedett, amikor a kisöccsével várandós édesanyja a kórházban a szórólapot kézbe vette. Orvosai egyedül egy megfelelő donor csontvelőjének beültetésével láttak reményt a kislány tartós gyógyulására, ám a szövettani vizsgálatok rendre összeférhetetlenséget mutattak. Mindeközben Dominika állapota gyors ütemben romlott – a betegség szövődményeként az orvosok már a tumor kialakulását sem zárták ki. Az édesanyának már csak az adott újra reményt kislánya gyógyulására, hogy a tájékoztató szerint a köldökzsinórvérből származó őssejt nem kíván meg olyan mértékű genetikai egyezőséget, mint ami a felnőttől származó csontvelő esetében elvárt.
Kacper, Dominika kisöccse tavaly januárban született meg, a PSCB szakemberei – édesanyja megbízásából – köldökzsinórvéréből mintát vettek és sikeresen izolálták a transzplantációra minden szempontból alkalmas őssejteket. A szülők nagy megkönnyebbüléssel és örömmel fogadták a hírt. Az akkor 11 éves Dominika orvosai azonban még nem tartották a kislány állapotát kielégítőnek az őssejtbeültetéshez és egy év várakozást javasoltak. Az időközben megtalált csontvelődonor helyett azonban ők is feltétlenül a köldökzsinórvérből származó, és a PSCB-nél tárolt őssejt beültetése mellett voltak, mert a kilökődés kockázatát így szerintük is minimálisra lehetett csökkenteni.
A kimerült és érthető módon feszült szülőknek és a példásan türelmes kislánynak még egy évet kellett várnia az életmentő beavatkozásra. Dominikának ez alatt kórházban, egy steril sátorban kellett tartózkodnia, hogy így elkerülhessék a fertőzésekből eredő megbetegedéseket. Eközben intenzív kemoterápiában is részesült.
A beavatkozásra végül idén márciusban került sor a Wroclawi Orvosi Egyetem Klinikájának Gyermek Csontvelő-transzplantációs, Hematológiai és Onkológiai osztályán. Ennek során Dominika csontvelőjébe ültették be az őssejteket, amelyek fokozatosan újjáépítették vérképző szerveit. A műtét óta eltelt két hónapban a teszteredmények a kislány állapotának egyértelmű és gyors javulását mutatták. Ma már ugyanúgy biciklizik, lovagol, úszik és görkorcsolyázik, mint bármelyik kortársa. A FamiCord csoport így ma már hat eredményes őssejt-transzplantációval büszkélkedhet, amelyekhez a sejtbankjaiban tárolt őssejteket használtak fel.
Dominika gyógyulása újabb sikeres példája a köldökzsinórvérből származó őssejt alkalmazásának. Annak ellenére, hogy a nyugat-európai országokban az őssejtterápia széles körben elterjedt és bevett eljárás, Lengyelországban és Magyarországon még ritkaságszámba megy. Ennek oka az, hogy viszonylag kevesen kérik ezekben az országokban a köldökzsinórvér levételét és az őssejtek tárolását. Az említett lengyelországi közvélemény-kutatás szerint az emberek fele nem hallott még az őssejtekről és a gyógyításban betöltött szerepükről. Pedig az elmúlt bő két évtizedben több mint 21 000 olyan őssejtbeültetésre került sor világszerte, amelyeket a köldökzsinórvér felhasználása tett lehetővé. A magyarországi Krio Intézetben jelenleg csaknem 10 ezer mintát tárolnak, és több mint kétezer mintavételt végeznek el évente.
A Krio Intézet elérhetősége: www.krio.hu