Egészség

A koleszterincsökkentő a visszereknek is jót tesz

Az érelmeszesedéshez vezető "rossz" koleszterin szintjét csökkentő sztatintabletták szedése esetén visszérgyulladás is ritkábban fordul elő.
A koleszterincsökkentő a visszereknek is jót teszUtazás hosszú útra. Mit tegyél?

A fontos, új felismerést az Amerikai Szívgyógyász Kollégium kongresszusán ismertették.

A világ vezető szívgyógyászainak közreműködésével zajló kongresszus egyik nyitó előadása a JUPITER tanulmány legújabb eredményeivel foglalkozott. Ez a nagy vizsgálat a koleszterincsökkentő készítmények, a sztatin gyógyszercsalád egy tagjának alkalmazásával történt. A sztatinok fölfedezésével az utolsó évtizedekben a koszorúérbetegek millióinak sorsát sikerült megváltoztatni.

A koleszterincsökkentő a visszereknek is jót teszEndo Akira japán kutató éveken keresztül fáradozott munkatársaival olyan gyógyszer kidolgozásán, mely csökkenteni tudná szervezetünkben a koleszterintermelést. Dr. Endo 6000 gombaleves elkészítése után 1973-ban megtalálta azt a penicillingombát, amelyik erélyesen gátolta a koleszterint termelő enzimet.
Ma már több ilyen szer van forgalomban, és jelenleg a világ legnagyobb mennyiségben eladott gyógyszere is ilyen készítmény, mert a sztatintablettákat a koszorúér-betegség megelőzésére vagy már lezajlott infarktus után a szívroham ismétlődésének akadályozása végett világszerte alkalmazzák.
Már korábban is észlelték, hogy a sztatinok a koleszterinszint csökkentése mellett a véralvadást ugyancsak kedvezően befolyásolják, de arra vonatkozó megfigyelések nem voltak, hogy az alsó végtag mély visszereiben bekövetkező gyulladást, a véralvadék kialakulását képesek-e megakadályozni.

A JUPITER tanulmány két esztendeje alatt a több mint 17 ezer vizsgált személyből a sztatinnal kezeltek között 43 százalékkal ritkábban fordult elő visszérelzáródás, mint abban a csoportban, amelynek tagjai nem szedtek koleszterinszint-csökkentő tablettát. Robert Glynn, a munkacsoport vezetője kiszámította, hogy 18 felnőtt sztatinnal való kezelésével egy érkatasztrófa – infarktus, szélütés, visszérelzáródás – kerülhető el, ami igen jó eredmény.

Forrás: MTI

Tudjon meg többet a www.lioton.hu-n »

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése